A nagymama.

Nagymamám 1921-ben született. Vidéken élt gyermekkorában, majd Budapestre költözött. Vallásos nevelésben részesült addig amíg elemi iskolába járt, mert tanítói között volt a helyi pap is, aki hittanórát tartott rendszeresen. Szíve mélyén hitt is valamiben, de igaziból nem tudta megfogalmazni, hogy miben. Elhitte Isten létezését, hitt Jézus és Mária létezésben, de érdekes módon a túlvilágban már nem hitt, szerinte a halál után megszűnünk létezni. Keveredtek benne a katolikus vallás tanításai és a külső információk hatásai. Sokszor beszélgettem vele a szellemvilágról, a túlvilág felépítéséről és hasonló dolgokról. Ő jó nagymamaként mindig meghallgatott, bólogatott, de a szíve mélyén nem adott nekem igazat, mert szerinte valami igaz hogy van, de nem biztos ennek a létezésében.
Fiatalabb korában időnként elment a templomba, később évente egyszer, majd az is befejezte, mert nehezen mozgott, fárasztó volt számára kimozdulni is a lakásból. Évente egyszer feladott egy csekket az egyház részére és ezzel letudta a maga részét. Annyit kivettem a szavából, hogy a papokkal szemben fenntartásai voltak és az a gyermekkori emlékeknek volt tulajdonítható, amikor rendszeres kapcsolatban állt az egyházi oktatókkal.
Beszélgetéseink során elmeséltem a szellemvilág felépítését, működését, a feladatokat, célokat. Mindig meghallgatott, később már odafigyelt amit meséltem és kérdésekkel árasztott el, mert sokan meghaltak az ismerősei és a rokonok közül és sok furcsa esemény történt körülötte, ami az elbeszéléseim által könnyen beazonosítható a szellemvilág valós jelenlétének. Érezte, hogy van valaki mellette a lakásban, de nem látott senkit. Éjjel rendszeresen csengett a telefon és nem szólt bele senki és érdekes módon, amikor a vonal megszakadt nem volt kattanás a telefonban. Különleges szagokat érzett, tárgyak elmozdulását, ami megmagyarázhatatlan volt a számára. S ezek a dolgok így mentek évekig. Megszokta a különleges dolgokat, velük élt
Egyre nehezebb volt számára a mozgás, ritkán hagyta el a lakását, sokszor már az is eszébe jutott, hogy véget vet önkezével életének, mert annyira terhes volt már a számára a földi élet nyomorúsága. Fájt mindene, állandóan szédült, nehezen tudta magát ellátni. Elmeséltem neki, hogy minden teher egy próbatétel a számunkra és Isten nem rak több terhet gyermekei vállára, csak amennyit azok elbírnak.
Január elején kimentem hozzá és sírva fogadott.

Elmesélte, hogy most akart felhívni, mert különleges dolog történt vele. Éjszaka lefeküdt aludni és nem tudta, hogy meddig aludt, de egy angyal ébresztette fel. Elvitte egy különleges világba, ahol hatalmas boldogság és szeretett érzés járta át, szinte minden ismerős volt a számára. Nagyon hamar rájött, hogy ez az a túlvilág, amiről eddig meséltem neki.
Mindenhol csodálatos fény volt és virágok, angyalok sürögtek, dolgoztak. A vigyázó angyalka elmesélte neki, hogy mi lesz a feladata, ha itt lesz közöttük. Kapus lesz, fogadnia kell a földről idejövő lelkeket. Ez érdekes volt a számomra, mert egész életében a földön is portásként dolgozott, még a nyugdíjasként is. Később felébredt az ágyában és még reggel is a hatása alatt volt az eseményeknek, amikor megérkeztem hozzá.
Elmondta, hogy most már érti, hogy miről beszéltem eddig és elhiszi azokat a dolgokat, amiket elmondtam neki erről a világról. Most már ő is tudja, hogy létezik egy másik világ, mert átélte élethűen és meggyőződött róla. Átöleltem és üdvözöltem a „túlvilági klubban”.
Megmondtam neki, ha valóban el szeretne a földről menni, akkor most kérje a Teremtőt, hogy vigye el oda, ahol az éjszaka járt.

Három nap múlva leült az ágyra pihenni és elaludt. Többé nem ébredt fel, álmában még mosolygott egy picit, lehunyta szemét és átment a másik világba.
Most már tudom, hogy ha átmegyek a másik világ kapuján, egy drága szőke angyal fog várni és nem leszek egyedül az első pillanatokban sem. Önzetlen szeretet végigkísérte az egész életét és mindenét odaadta a másiknak, még akkor is, ha éheznie, nélkülöznie kellett.

Természetesen ez egy megható történet lenne, ha nem végződött volna a temetése a számomra végzetesen. Újra találkoztam a katolikus vallási ceremóniával, a pappal megpróbáltam egyeztetni a halotti beszédet, de kiderült, hogy teljesen felesleges, a vallásnak megkötött szövege van a temetésre, csak a neveket kell az aktuális névvel behelyettesíteni és kész. A pap közölte: a többi Isten dolga. Az, hogy egy pár szót beszéljünk a nagymama jó tulajdonságairól szóba se jöhetett. Eredetileg Pál Apostol szeretetről szóló sorait szerettem volna elmondatni, de még a gondolatom csíráját is kiölte a pap a nézésével belőlem, így maradt a betanult katolikus temetési szöveg. Utólag bánom, lehet, hogy jobb lett volna egy másik vallás szószólójával eltemettetni, de a végén azt gondoltam magamban: teljesen mindegy, ez csak az élők felé egy ceremónia!
A ravatalozóban történt a következő eset. Ahogyan állunk a feleségemmel erősen éreztük a szellemi jelenlétet. Annyit tudni kell a dologhoz, hogy egy temetőben rengeteg földhöz ragadt, köztes szférában tartózkodó szellem van. Jelen van sok esetben az elhunyt szelleme is. Szinte „kóstolgattak”, lehetett érezni. Kifejlődött bennünk egy olyan mentális érzékelés, hogy az erős szellemi jelenlétet megérezzük. Elkövettük sajnos azt a hibát, hogy gyermekeinket elfelejtettük „levédeni” a temetés előtt. A védelem egy olyan jellegű fehér védőpajzsot képez körülöttünk, mely távol tartja az idegen, alacsony rezgésszámú szellemeket, melyek a megszállásra vagy az életenergia elszívásra törekednek a saját fenntartásuk érdekében.

A pap mondja a saját betanult szövegét, amikor egy hatalmas zajra lettünk figyelmesek. Nagyobbik gyermekem - aki komoly fejlődés alatt áll - elájult. Akkorát esett, hogy mint később kiderült agyrázkódást is kapott. Az ájulást sok minden egybeesése okozta nála, most nem is az a fontos. Abban a pillanatban, mikor elesett mellette voltunk. Pár másodperc múlva magához tért és egy teljesen vadidegen ember nézett velem szemben. Akkor amikor leesett a földre megszállta a testét egy szellem és ott is akart maradni. Feleségem rákiabált, hogy gyere vissza fiam! Én teljes erőmmel arra koncentráltam, hogy kiűzzem az idegen betolakodót gyermekem testéből. Sikerült. Az idegen szellem gyermekem testét felhasználva tiltakozott kézzel – lábbal, hogy hagyjuk békén, de mi nem hagytuk. Az egész szerintem olyan fél percig tartott. Utána gyermekem visszanyerte öntudatát, az igazi nézett velem szembe. Miután ki voltunk téve újabb támadás lehetőségének a temetést ott hagytuk és gyermekemet elcipeltem a temetőből. Sajnos a nagyobbik fiam mentálisan nyitott az ilyen jellegű támadásoknak. Egy ismerősöm elvitte egyszer egy olyan vallási gyülekezetbe érdekességből családommal együtt, ahol több ezren voltak és olyan jellegű negatív erők voltak jelen a szekta szerű Istentiszteleten, hogy a fiam szinte megrázkódott és kikészült egy perc alatt. Feleségem azonnal eljött a gyerekekkel együtt. Ez egy modern gyülekezet, sok fiatal tartozik hozzájuk. Nemrég láttam egy afrikai Vudu szertartást, ahol minden évben a törzs varázslója a negatív erőknek feláldoz egy délutánt és átenged egy pár fiatalt a törzsből és különböző rituális szertartást tartanak. Megdöbbenve vettem észre a kísérteties hasonlóságot a magyarországi gyülekezet és az afrikai Vudu szertartás között. A különbség annyi, hogy az afrikai varázsló a szertartás után elűzi az ártó szellemeket és megtisztítja őket teljesen, védelem alá helyezi a törzset. Az évi egyszeri szertartás alatt az ártó erők kiélhetik szenvedélyeiket, de utána távozniuk kell! Sajnos ezek az itteni gyülekezet esetében nem történnek meg, sőt egyre több embert csalogatnak magukhoz, megtévesztve, paramódszerekkel agymosást tartanak, és magukhoz láncolják a mentálisan gyengébb embertársaikat.
Igaziból a ravatalozóban történt dolgok miatt a végén én magam nem voltam ott a temetésén, akkor azt se tudtam, hogy hova temetik, pedig én szerveztem, rendeztem a temetést, de én nem voltam ott a szertartásnál.

Most lejárt az urna bérleti díja, és úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg, hanem én temetem el a nagymamámat tisztességesen.
Így elhoztam a hamvakat, a nagymamám végig jelen volt, sőt hazajött velem, végigjisérte a szertartást, sőt vele beszéltem, meg, hogy hova temessem.

Eredetileg Dobogókőn szerettem volna, de ő kérte, hogy a Dunába öntsem a hamvait. Mellettünk ahol lakok van egy sziget, és oda mentem el vele. Később megtudtam egy ottani lakostól, hogy ez egy rendszeres temetkezőhely, kajakosokat, horgászokat szoktak rendszeresen itt eltemetni!
Temetés előtt nagyika velünk volt ebédnél, és mediális úton beszélgettünk, Dettykém (feleségem)  is rákapcsolódott.
Majdnem meg kellett szidnom nagyikát, mert egy pártitkot elárult rólam Dettykének amit nem akartam, de aranyosak voltak, jókat beszélgettünk, nekem sok ígéretet kellett tennem, amit be kell tartanom, persze ezek a rossz tulajdonságaimra vonatkoztak, mert ugye Ő fentről mindent látott!
Nagyon érdekes volt, amikor Detty mondta sorra kistitkaimat, amiket nagyika láthatatlanul megsúgott neki, és persze még sokérdekességet.

Ebéd után pedig elmentem a szigetre, és kettesben elbúcsúztunk egymástól, és elszórtam a hamvait:
http://www.youtube.com/watch?v=jON_tb7SG7c

és közben meghalt édesanyám is!