Egy pár gondolat a bűn – fogalmáról.

Kezembe került a napokban Reisinger János „A Biblia a bűnrendezésről” c. írása, amiben nagyon jó – ide illő – gondolatokat találtam. Ezekből állítottam össze a következő pár gondolatot kiegészítve a saját gondolataimmal.

Gyakran érezzük, hogy a bűnnél fontosabb a bűn belátásnak a hiánya.

Ezért nagyszerű dolog a megbánás, mert igaz formájában biztosítja hibáink, vétkeink elrendezését, s ezáltal helyreállítja a bizalmat – irántunk, de bennünk is.

Bennünk mélyreható változást kell eredményeznie a megbánásnak: hitet ad az újrakezdéshez, reménységet ahhoz, hogy mások lehetünk, s közben azok iránti megértéssel, türelemmel is betölt, akiknél a mienkhez hasonló botlásokkal találkozunk.

„kevesen jutnak el arra a csúcsra, hogy megalázzák magukat” – mondta Goethe.

Valóban olyan elérhetetlen ez?

Az igazi megbánás első ismérve: vétkünk beismerése és elismerése. Fel kell tudni ismerni a bűnünket, hibánkat, el kell tudni jutni arra az erkölcsi színvonalra, mely ebben segít minket.

A felismerést gyakran akadályozza, hogy vétkeink túlságosan is közel vannak hozzánk, azaz mibennünk, önmagunkban vagy – ami még rosszabb – már régen összenőttek velünk.

Talán nem akartunk kiabálni a másikkal, olyan szavakat vágni a fejéhez, mint amelyek végül is „kijöttek belőlünk”, ám mivel máskor is megengedtük ezt magunknak, szinte észre se véve sodródunk bele a megszokott kerékvágásba.

Utána önigazolás, az áthárítás, a gyakran körömszakadtáig védett igazunk;  – és ez mind a megszokás szerint történik!

Az igazi felismerés és belátás meghiúsulása eredményezi a kínzó tapasztalatot, amely Weöres Sándor verse jelenít meg:

Száraz zokogás tipor,

Száraz zokogás tipor, és a szemem könnytelen

……

törd meg kevélységemet

törd meg kevélységemet,

mély megbánást adj nekem,

nyársat nyertem én

derekam kemény    (Zsoltár, 1935)

A Biblia egyik nagy tanítása, hogy magát a megbánást és azelőtt a bűnfelimerést sem a magunk erejéből kell elérnünk, hanem van a ki segít ebben.

Ahogyan Pál Apostol mondja:

„A bűn ismeretet a törvény által van” (Rm. 3:20)

Ahhoz, hogy felismerjünk bűneinket ismernünk kell a törvényeket, és ehhez sok segítséget kapunk a Bibliából, és a szellemvilági tanítóinktól.

Sokszor eljutunk a megbánás határáig, de az utolsó pillanatban valami visszaránt minket, egy gondolat, egy érzés, amit a bűn mentegetésének is nevezhetnénk.

A bűn viszonylagos fogalom lett, különö9sen az emberiség utolsó egy – két évszázadában, kiváltképp az utolsó évtizedekben.!

A bűnt törvénnyé tettük” – mondta Albert Camus.

Ma is hallom  - mondja Reisinger János – első munkahelyemen a személyzeti főelőadójának felháborodását, aki magát a „bűn” szó használatát kívánta megtiltani számomra:

-         Kedves uram, ne beszéljen a huszadik század végén „bűn –ről”! Amit én bűnnek tartottam, a lányom más nem tartja annak, az unokámnak ez teljesen természetes.

Az egyik legnagyobb, s mégis legmegfoghatatlanabb bűntény napjainkban: tömegek hozzászoktatása a bűnhöz.

Az intézményesített bűnösség korát érjük – mondta Török Endre.

Az utcai falragaszoktól az újságok elindított témákig és a televíziós csatornák műsoráig minden – mindenben a bűn közvetett vagy közvetlen dicsőségének szolgálatában áll!

(Valóság show, pornó műsorok, szex – káromkodó – gyilkos gyerekmesék, reklámok és filmek témája a televízióban, emberi kapcsolatok felborulása a normális – hetero - párkapcsolat terén, stb.)

A bűn fájdalmat, szenvedést zúdít azokra, akikkel szemben elkövetik, de semmivel sem csekélyebb vakságot eredményez azoknál, akik elkövetik.

A bűn emléke a tudatunkba íródik, lelkiismeretünk meggyengül, és akaratunk legközelebb is bénán adja át magát a bűn legújabb elkövetésének.

„E világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe” (II.Kor. 4.4)

Fizikai ittlétünk a fejlődésből áll, mely segíti felemelkedésünket, és saját magunk tudatlansága és fejletlensége mellett még a sötét erők is „segítenek” abban, hogy ne tudjunk tovább emelkedni, sőt elbukjunk , itt maradjunk és szolgáljuk továbbra is sötét céljaikat.

De mi is a BŰN? Mi a BŰN fogalma?

A bűn a törvénytelenség.

„A törvény betöltése a szeretet” (Rm. 13:10) Nem Isten Törvényének betöltése az, ha csak egy valakit szeretünk, amint az sem, ha másokat szeretve mi magunk tönkremegyünk!

„A mással jót tevő ember megkövéredik, és aki másokat felüdít az maga is üdül” (Péld. 11:25)

A fenti meghatározásból az is következik, hogy nemcsak a kifejezetten rossz elkövetése bűn, hanem a még nagyobb jó cselekvésének hiánya is.

Egy nagyon fontos idézet a Hegyibeszédből:

„A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény.”

A Bibliából minden segítséget megkapunk mindennapi életünkhöz, és hiába akarja elferdíteni a tanításokat a mai sötét korszellem, ami negatív gondolatokból táplálkozik, az Igazság Törvénye akkor is érvényesülni fog.

Ha nem vagyunk tisztában erkölcsileg azzal, hogy bűnt követünk el, akkor valamilyen formában megtudjuk azt.

Sok esetben itt a fizikai síkon bíró elé állítanak, és börtönbe zárnak minket, de nem mindig derül ki bűnös tevékenységünk mely látványos egy másik síkon, de itt láthatatlan marad.

Kapunk figyelmeztetéseket, mely lelkiismeretünk formájában -  gondolati úton – jelentkezik, és sokan azt hiszik, hogy tetteiket következmények nélkül megúszhatják.

Isten előtt semmi sincs elrejtve! És a Természettörvény mindenkire érvényes!

A lelkiismeretet és Isten törvénye szerint élő ember szeme fokról fokra kinyílik, és nemcsak mások hibáit fedezi fel, hanem elsősorban a sajátját. Fokozatosan erősödik benne a bűnismeret, s ezáltal a bűnfelismerés. A bűntudat azonban nem nyomasztja, hanem megbánásával ahhoz fordul, aki a bűnöket is megbocsáthatja, sőt el is veheti rólunk a súlyos terhet.

Mindannyian átéltünk már igazi, ősz9inte megbocsátást. Az élet ajándékai ezek a pillanatok.

Az emberi megbocsátás hatalmas dolog – de egyvalamit sohasem tud elérni: a bűn gyökeres kiirtását az emberi szívből.

Ez az, ami az emberitől megkülönbözteti az isteni megbocsátást.  Bűneinket akkor bánjuk meg igazán, ha a végső következményüket is magunk előtt látjuk.

„A bűn zsoldja a halál”

Íme két részlet „A természeti erők megrendülése.” C. mediális közlésből, mely elhangzott a Clevelandi Szellemkutatók Társasága 1996. május. 9.-i ülésén Zita médium útján:

„Ezekben az időkben semmiképpen sem Isten akarata érvényesül a Földön, hanem minden ember elrontott bűnös természete szerint alakul.

Mivel a földi élet ezekben a korszakokban leginkább a bűn útján járóknak kedvez, ezért e korszak befejezésére az emberiség kétharmad része a külső sötétségbe kerül, de az egyharmad részben sem biztos, hogy mindenki megmenekül! Csakis azok menekülhetnek meg, akik mint „maradékok” hittek Isten beszédének, hittek Krisztusban, hittek a Szentlélek kijelentéseinek; hittek az örök jó győzelmének és ez a hitük szilárd marad az utolsó pillanatokig!

Az átalakulás pillanata úgy fog eljönni, mint a lopó, amikor senki sem gondol rá! Amikor a pillanat elérkezik, minden megáll: akkor minden az igazság törvénye szerint minősítetik: akik hűek voltak az igazsághoz felemelkednek, a többiek padig a salakkal együtt borzalmas kínok, gyötrelmek, félelmek között alásüllyednek.”

„A vágyak miatt az ember törvénytelen eszközökhöz nyúl, amiket az sötét erőt siet a kezére adni és amiket az ellentét kínál fel neki: „csak rajta, szerezd meg magadnak, ezért élsz…egyszer élsz…nyugodtan fogyaszd el, nyugodtan edd meg, nyugodtan igyál, nyugodtan dorbézoljál, nyugodtan lustálkodjál…csak annyit dolgozzál amennyi a legszükségesebb….köznek magadból ne sokat adj, ellenben annál követelődzőbb légy…ha kell tüntess, ha kell kiabálj, ha kell erőszakkal vedd el, de mindenképpen szerezd meg!”

Azt ellenben nem mondja a sötét erő az embernek, hogyha valami felett rendelkezni akar, azért keményen meg kell dolgoznia, ezért erőket kell felégetnie, azért helyette valamit adnia kell, semmi a Földön nincsen ingyen, minden amit az ember kaphat, azért árat kell fizetnie.

Az ember azt hiszi, hogy amikor az erőiből nem ad, mert a törvényt kijátssza, megmásítja, mert az igazságot hazugsággá változtatja, akkor nem kell fizetni érte.

Micsoda óriási tévedés ez!

Mert ha előbb nem, utóbb kell fizetnie; mert ha nem kell a földi világban munkával, erőkifejtéssel, szorgalommal, tanulással, értékes dolgok odaadásával fizetnie minden napon, akkor a sötét erő eljön érte a halál pillanatában és behajtja rajta mindazt, amit adott neki addig, amíg a Földön volt. Illetve nem azt hajtja be, amit a Földön odaadott, neki, tehát anyagiakat, hírnevet, dicsőséget, jobb módot, előnyt, lehetőségeket, hanem lelkének értékes elemeit! Ebbe a sötét erő belekapaszkodik, és a lélek képtelen ideát, ebben a világban ezektől az ellentétes fluidoktól, ellentétes elképzelésektől, gondolatoktól, vágyaktól, szenvedélyektől és téves eszméktől megszabadulni, mert ezek benne vannak, ezekkel az ellentét magához kötötte az érzés –gondolat – és vágyvilágát!”

Az igazi megbánás második ismérve: „egyedül Teellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a szemeidben!” (Zsolt. 51:6/a)

Fel kell ismerni, és meg kell bánni bűneinket. Lehetséges, hogy ebből kárunk, bajunk is származik a Földön, de „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”

A nyilvánosan, közösség előtti bűnök gyülekezeti rendezéséért Jézus külön szabályt is adott, de ezeknek őszinte gyakorlásának is az az alapalja, hogy imádságban előbb mi magunk rendezzük személyes vétkeinket Istennel. (Mt. 16:19, 18:15-18, Jn.2:22 -23)

Isten nemcsak megbocsát, hanem erőt is ad arra, hogy a szívünkből igazán kivetett bűnt örökre el is hagyhassuk. Lehetséges, hogy visszaesünk még abba a bűnbe, de ha eltökélten keressük Jézus krisztust imádsággal a szívünkben, akkor a csoda teljes mértékben megvalósul: gyökerestől távozik a bűn még akkor is, ha természetünk szerint is továbbra is kísérthetők maradunk.

Az igazi megbánás harmadik ismérve a Jóvátétel.

A harmadik ismertetőjele a megbánásnak a jóvátétel. Ez lemérhető a következőkön:

1. Kendőzetlenül elismerte-e, amit rosszat cselekedet?
2. Tudatára ébredt-e annak, hogy a legkisebb bűn is Jézus golgotai halálának kiváltója?
3. Rendezi-e embertársával és Istennel jóvátétel formájában a bűnt, és bűnöket?

A lelkiismeret és Isten törvénye egyaránt a károk messzemenő, méltányos rendezését írják elő. Erről csak olyan világ feledkezhet meg, mely hazugságokon alapszik

Sajnos léteznek jóvátehetetlen károk. Az élet elvételéért, a szülök bántalmazásáért és a házasfél megcsalásáért az Ószövetségi időben halállal kellett lakolni.

Erre azonban jó előre felkészítették az embereket. A bibliai törvények bármilyen szigorúnak is látszanak, inkább megszégyenítők, s nem a megtorlás, hanem a megjobbítás jegyében fogantak.

(Fontos megjegyzés: a szellemvilág tudta, hogy az emberi élet végével a lélek tovább él, így a halálbüntetés a többi lélek számára tanuló értékű, és segít a Törvény betartásában, igaz kicsit drasztikusan, de mint említettük „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”!)

Jézus halála minden bűn büntetését magába foglalta. Ami jóvátehetetlennek látszik, az Ő áldozata befedezte, jóvátette.

A Kegyelem így sem lesz soha megérdemelt, hiszen méltatlanokért és bűnösökért adta életét.

Ez a kegyelem – Dietrich Bonhoffer találó jelzője szerint – soha sem válhat azonban „olcsóvá” sem, noha ingyenesen mindenki rendelkezésére áll. A „drága kegyelem” sokra kötelez, viszonszeretetre a szeretetért, viszonáldozatra az áldozatért, a Krisztust követő élet.

Szász Ilma könyvében (A nagy vallások végső üzenete)gyönyörű párhuzamot találtam ehhez az íráshoz:

Konfuciusz (Beszélgetések 15, 23)   Amit  nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak se.

Hillel (Sabbath 31a)  Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.

Jézus (Mt.7 12., Lk 6 31.)  Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.

Iszlám ( an-Nawawri 40 Hadit 13)  Senki sem igaz hívő közületek, amíg nem kívánja testvére számára ugyanazt, amit magának kíván.

Dzsainizmus ( Sutrakritanga 1.11.33)  Úgy bánjon az ember a világ minden teremtményével, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak.

Buddhizmus (Samyuta Nikaja V. 353.35-354.2) Ami se nem kellemes, se nem örvendetes számomra, hogy okozhatnám azt valaki másnak.

Hinduizmus (Mahabharata XIII. 114.8) Nem volna szabad úgy viselkednünk másokkal szemben, ahogy az nekünk magunknak kellemetlen volna. Ez az erkölcs lényege.