TARTALOM

Pünkösd          

Doktor bácsi nyilatkozata 1927-ből.......................................................... 2

Beszámoló az Egylet alapításának 50. évfordulóján................................... 5

Fordulat: az alapítás részletei................................................................... 6

 „Magyarország reménysége” Petőfitől 1916-ban................................... 10

Petőfi közlés folytatása 1917-ben........................................................... 12

Jókai és a spiritizmus............................................................................ 15

Jókait köszönti odaát Petőfi................................................................... 16

Jókai válasza........................................................................................ 17

Petőfi verse Jókai Mórhoz 1845-ből....................................................... 18

Prohászka Ottokár halála...................................................................... 20

Hillebrand dr. körében Boldog Margit

és atyja, IV. Béla megszólalása 1941-ben............................................... 21

Isten nyomai (Raáb Erzsébet verse)...................................................... 23

Kant és a szellemtan............................................................................. 24

A „Szellem, erő, anyag”-ról 1927-ben ................................................... 26

A mondottak összegzése....................................................................... 28

Beteljesednek a fatimai jövendölések (Antalóczi Lajos, 2000).................. 30

Utolsó fatimei titok.)............................................................................. 32

A Húsvét – újjászületés! (Kerekes Károly O.Cist. verse)........................ 33

„Élet és halál” – folytatás...................................................................... 34

PÜN­KÖSD

Ez­zel a pün­kös­di szám­mal va­la­me­lyest ér­zé­kel­tet­ni, tu­da­to­sí­ta­ni akar­juk azt az esz­mei irány­vo­na­lat, ame­lyet az itt, ha­zánk­ban 1871. év ta­va­szán oda­át­ról ala­pí­tott és lé­nye­gé­ben 1949. július­ig jo­gi­lag lé­te­zett, majd 1994-ben újraéledt  evan­gé­li­u­mi spi­ri­tisz­ta EGY­LET tö­ret­le­nül kép­vi­selt és gaz­dag iro­dal­má­ban szá­munk­ra hát­ra­ha­gyott.

Bár­csak so­kak lel­ké­ben gyúj­ta­na új pün­kös­di tü­zet ez az em­lé­ke­zés!

Ilyen ér­zés­től át­hat­va kí­vá­nunk a „SPIRIT” és a töb­bi ha­son­ló „KÖ­RÖK” va­la­men­­nyi tag­já­nak iga­zi pün­kös­di meg­vi­lá­go­so­dást és ün­ne­pet!

Mun­kál­ko­dá­sunk iránya*

Dok­tor bá­csi meg­nyi­lat­ko­zá­sa Pál be­szé­lő mé­di­um út­ján

1927. áp­ri­lis 24.

Üd­vö­zöl­lek ben­ne­te­ket, ked­ves gyer­me­ke­im! Ugyan mi­ről be­szél­het­nék én nek­tek más­ról, mint a mi ügyünk­ről! Hi­szen min­den­ki­nek meg­van a ma­ga monoideizmusa, – ne­kem is a ma­ga­mé, ami­ben fel­nőt­tem és amel­­lyel át­jöt­tem ide; de azt hi­szem és re­mé­lem, hogy ez a monoideizmus nem fog töb­bé el­hagy­ni so­ha. Ez pe­dig nem más, mint en­nek a ki­csiny tűz­hely­nek ügye, an­nak a sze­re­tet­nek ál­lan­dó élesz­té­se és éb­ren­tar­tá­sa, mely ezt a kis te­rü­le­tet be­vi­lá­gít­ja és e tűz­hely kö­rül ülő­ket me­len­get­ni és ren­del­te­té­sük út­ján elő­re­se­gí­te­ni hi­va­tott.

El­vo­nul­nak előt­tem a ré­gi idők, ami­kor még csak né­há­nyan vol­tunk, – alig egy­né­hány lel­kes em­ber, aki­ket a sze­re­tet tü­ze hí­vott, de akik na­iv és ta­pasz­ta­lat­la­nok vol­tak és akik­nek ez­zel a na­i­vi­tás­sal és ta­pasz­ta­lat­lan­ság­gal szem­be kel­lett szállniok az egész köz­vé­le­mény gúny­já­val, rossz­aka­ra­tá­val és ér­tel­met­len­sé­gé­vel. Ma ti, a mi gyer­me­ke­ink, szám­ban meg­so­ka­sod­ta­tok, a na­iv­ság­ból ki­gyógy­ul­ta­tok, – ta­lán né­hol-né­hol job­ban is, mint ahogy az ügy azt ép­pen­ség­gel meg­kí­ván­ja, – ta­pasz­ta­la­tok­kal bő­ven ren­del­kez­tek, és a köz­vé­le­mény, amel­­lyel szem­ben áll­tok, egész más alap­hang­ra van be­ál­lít­va, mint ami­kor mi az el­ső ka­pa­vá­gá­so­kat meg­tet­tük. A spi­ri­tiz­mus ma már nem egyen­lő a csör­gő­sip­ka vi­se­lé­sé­vel, a spi­ri­tiz­mus ma már csak a tel­je­sen tu­dat­la­nok és ros­­szul in­for­mál­tak előtt az, ami­nek ez­előtt né­hány év­ti­zed­del tar­tot­ták.

* A kör­ta­gok az ülés után a meg­nyi­lat­ko­zott szel­lem ál­tal em­lí­tett monoideizmusról be­szél­vén, Pál mé­di­um út­ján Dok­tor bá­csi be­csa­to­ló­dott a té­má­ba.

Sőt van­nak spi­ri­tisz­ták, – kí­vül ezen a kö­rön, – akik már úgy sej­tik, hogy a spi­ri­tiz­mus nap­ja új me­zőt fog be­vi­lá­gí­ta­ni, amely­re majd so­kan fog­nak tó­dul­ni és hogy raj­tuk akad­jon meg a szem, si­et­nek elő­re kiállani, hogy ami­kor majd ez a tan di­vat­tá vá­lik, az el­ső és ne­ve­ze­tes em­be­rek kö­zött em­lít­sék a ne­vü­ket. Ez min­dig így volt, és így lesz, amed­dig tö­ké­let­len em­be­rek lak­ják a föl­det. De er­ről nem kí­vá­nok be­szél­ni, ez min­ket, akik itt be­lül va­gyunk ezek közt a fa­lak kö­zött, nem ér­de­kel. Nek­tek elég­gé meg­ala­po­zott meggyőzödéstek és megismeréstek van és tud­já­tok, hogy a spi­ri­tiz­mus nem je­lent egye­bet, mint ön­mun­kál­ko­dást és ez­ál­tal az ön­mun­kál­ko­dás ál­tal ma­ra­dan­dó ha­tá­sok gya­kor­lá­sát a lát­ha­tat­lan és lát­ha­tó kör­nye­zet­re. Ez a spi­ri­tiz­mus­nak bel­ső, eti­kai, szub­jek­tí­ven egyé­ni cél­ja.

Ter­mé­sze­te­sen egy ilyen egye­sü­lés, mint a mi­énk is, amely na­gyon kü­lön­bö­ző ér­zés­vi­lá­gú és gon­dol­ko­dás­be­li ár­nya­la­tú szel­le­met egye­sít, kü­lön­bö­ző szí­ne­ket is mu­tat. Van­nak, akik azt hi­szik, hogy ez az is­ko­la itt va­la­mi­fé­le val­lá­si fe­le­ke­zet­fé­le, mert itt imád­koz­nak s áhí­ta­to­san vi­sel­ked­ni igye­kez­nek.

Van­nak má­sok, akik azt vall­ják, hogy ez az is­ko­la is, úgy, mint sok kí­vül ál­ló egye­sü­let, tu­do­má­nyos ku­ta­tá­so­kat vé­gez­ni hi­va­tott a tu­do­mány­nak az­zal a szőr­szál­ha­so­ga­tó ne­héz­kes­sé­gé­vel, amel­­lyel az em­be­ri és vi­lá­gi tu­do­má­nyok ál­ta­lá­ban mun­kál­kod­nak. És itt bent, ked­ves test­vé­re­im, lát­ván a lel­ke­i­te­ket, meg­ál­la­pít­hat­ják, hogy hol az egyik, hol a má­sik irány­zat mu­tat haj­lan­dó­sá­got ar­ra, hogy túl­súly­ra ver­gőd­jék. Kö­zöt­te­tek is van­nak, akik in­kább haj­la­nak a val­lá­sos, pietisztikus irány fe­lé, má­sok pe­dig ta­lán szí­ve­seb­ben ven­nék még most is, an­­nyi csa­ló­dás és ki­áb­rán­du­lás után, ha a kül­föl­di tu­dó­sok min­tá­já­ra szak­sze­rű ku­ta­tá­so­kat vé­gez­né­tek. Ne­künk pe­dig, ki­ket ma­ga­sabb test­vé­re­ink a köz­vet­len irá­nyí­tás­sal bíz­tak meg és akik bol­do­gok va­gyunk en­nek a meg­bí­za­tás­nak ele­get te­het­ni, ál­lan­dó­an eze­ket az erő­ket kell ar­ra a vá­gány­ra te­rel­nünk, amer­re en­nek az is­ko­lá­nak egye­dü­li és fel­tét­len hi­va­tá­sa ve­zet. Ezt a hi­va­tást pe­dig már előbb egyet­len mon­dat­ban fe­jez­tem ki: ez az ön­mun­kál­ko­dás, sa­ját lel­künk ne­mes­bí­té­se, job­bá, iga­zab­bá, tisz­táb­bá va­ló té­te­le, min­den kü­lö­nös esz­köz al­kal­ma­zá­sa nél­kül. És nem azért, hogy az egyén ki­emel­ked­jék a töb­bi fö­lé, – mert hi­szen ez úgy­is szük­ség­képp be­kö­vet­ke­zik, – ha­nem azért, mert az Úr azt kí­ván­ja, hogy azok a nagy­szá­mú test­vé­rek, akik ti­te­ket kö­rül­vesz­nek és akik szí­ve­tek­nek min­den jó­in­du­la­tú meg­moz­du­lá­sá­ra úgy se­reg­le­nek kö­ré­tek, mint az éhe­ző égi ma­da­rak té­len a szá­muk­ra el­hin­tett ga­bo­na­sze­mek­re, hogy meg­kap­ják a ma­guk min­den­na­pi lel­ki táp­lá­lé­kát a ti pél­dá­tok szem­lé­lé­sé­ből.

En­nél­fog­va, ked­ves gyer­me­ke­im, óva­kod­no­tok kell még a lát­sza­tá­tól is an­nak, mint­ha itt va­la­mi­fé­le fe­le­ke­ze­ti­es­ke­dés vol­na. Fe­le­ke­zet van. ép­pen elég, ta­lán több a kel­le­té­nél és ben­nük, fáj­da­lom, egy­más­sal szem­ben a leg­en­gesz­tel­he­tet­le­nebb tü­rel­met­len­ség. Ez a sze­rény haj­lék nem temp­lom, a szí­vek­nek kell temp­lom­nak len­nie, amely­ben az Úr la­kást ta­lál­jon ma­gá­nak. De en­nek a haj­lék­nak nem sza­bad tu­do­má­nyos szőr­szál­ha­so­ga­tás szín­hely­ének sem len­nie, mert hisz – úgy gon­do­lom – nek­tek és ne­künk töb­bé nincs szük­sé­günk ar­ra, hogy fi­zi­kai, vagy egyéb pri­mi­tív bi­zo­nyí­té­kok­kal pró­bál­juk meg­ál­la­pí­ta­ni, mi­sze­rint itt tény­leg szel­le­mek van­nak je­len. Szo­mo­rú vol­na, ha er­re még szük­ség vol­na!

És ar­ra sin­csen sem­mi szük­ség, hogy a mi mun­kánk­nak vissz­hang­ja le­gyen oda­künn, ama kül­föl­di tu­dó­sok mun­ká­já­nak min­tá­já­ra, amely­ről a vi­lág­saj­tó be­szél, mert az sem­mit sem visz az er­köl­csi ha­la­dás ut­ján elő­re s csak egyet­len cél­ra jó, hogy az ilyen mun­kál­ko­dás har­co­sa­i­nak em­be­ri hi­ú­sá­gát hiz­lal­ja. Ma­rad­jon csak a mi is­ko­lánk sze­rény, min­den hang­za­tos­ság nél­kül va­ló is­ko­la, ami­lyen az volt, me­lyet az Úr Jé­zus Krisz­tus tar­tott azok­kal az egy­sze­rű ha­lá­szok­kal, aki­ket a há­ló­juk mel­lől hí­vott el ma­gá­hoz, mond­ván, hogy em­be­rek ha­lá­szá­sá­ra akar­lak ben­ne­te­ket el­kül­de­ni. Ma komp­li­kál­tabb éle­tet él­nek az em­be­rek, mint ak­kor, és egy nagy vá­ros tár­sa­dal­má­ban min­den né­ven ne­ve­zen­dő fog­lal­ko­zá­sú em­ber meg­ta­lál­ja a ma­ga meg­él­he­té­sét. Az Úr te­hát, aki ma­gas tró­nu­sá­ról alá­te­kint, ma nem a há­ló mel­lől hív­ja el em­be­re­it, ha­nem író­asz­ta­luk, üz­le­tük, ren­de­lő­jük, gya­lu­pad­juk vagy egyéb ke­nyér­ke­re­ső esz­kö­zük mel­lől, azt mond­ván: Fi­am, dol­goz­zál to­vább a tes­tért a tes­ti és em­be­ri esz­kö­zök­kel, de jöjj, dol­goz­zál az én ügye­mért is szel­le­mi és lel­ki esz­kö­zök­kel: tisz­títsd meg ma­gad, hogy azok is meg­tisz­tul­has­sa­nak, akik té­ged kö­rül­vesz­nek, nyisd meg lel­ki sze­me­i­det és lásd, men­­nyi­re éhez­nek és. szom­jú­hoz­nak kö­rü­löt­ted a vi­lá­gos­ság­ra és meg­is­me­rés­re, és igye­kez­zél ezt a vi­lá­gos­sá­got lát­ha­tó­vá ten­ni előt­tük! Ez té­ged nem aka­dá­lyoz ab­ban, hogy em­be­ri fog­lal­ko­zá­so­dat, úgy; amint ed­dig, to­vább foly­tas­sad. Nem vagy­tok te­hát olyan fon­tos sze­mé­lyek, mint azok az egy­sze­rű ha­lá­szok vol­tak, mert azo­kat az Úr el­hív­ta há­ló­juk mel­lől és egész éle­tük­nek az Úr szol­gá­la­tá­ban kel­lett le­foly­nia. Nek­tek csak egy ki­csiny rész ju­tott ab­ból, amit azok­nak kel­lett végezniök, arány­ban az ő ké­pes­sé­ge­ik­kel és a ti ké­pes­sé­ge­i­tek­kel. Is­mer­jé­tek meg ma­ga­to­kat, ked­ves test­vé­re­im!

Mi mind­nyá­jan ki­csi­nyek és je­len­ték­te­len por­szem, egy atom va­gyunk ab­ban a mér­he­tet­len szel­le­mi min­den­ség­ben, amely­ben élünk, – de jus­son esze­tek­be, hogy ato­mok­ból te­vőd­nek ös­­sze a vi­lá­gok, ame­lyek nagy­sá­gát el­gon­dol­ni is szé­dí­tő, s ha ezek az ato­mok szét­hul­la­ná­nak, meg­szűn­nék a vi­lág, meg­szűn­nék min­den.

Te­hát amint azok­nak az ato­mok­nak, ame­lyek az anya­gi vi­lá­got al­kot­ják, ös­­sze kell tartaniok, hogy a vi­lág fenn­áll­has­son, úgy azok­nak is, akik a szel­le­mi vi­lá­got al­kot­ják, szo­ro­san és el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ös­­sze kell tartaniok.

Ez az ös­­sze­tar­tó erő a sze­re­tet. Ez az, ami­ről eb­ben az is­ko­lá­ban min­dig és min­den­fé­le alak­ban ta­ní­ta­nak!!

Az ön­mun­kál­ko­dás cél­já­nak te­hát an­nak kell len­nie, hogy meg­is­mer­je min­den egyes szel­lem­lény, hogy a sze­re­te­tet kell a lé­lek­ben nagy­ra nö­vel­nie és ez­ál­tal mind­in­kább az Úr­hoz kap­cso­lód­nia. Mert Ő azért jött er­re a föld­re, hogy ma­gá­hoz kös­sön min­den em­bert és szel­le­met; a leg­jobb aka­ra­tú­tól kezd­ve a leg­el­len­té­te­seb­big, hogy ami­kor Ő az Atyá­hoz megy, ma­gá­val emel­je a Hoz­zá ra­gasz­ko­dó szel­lem­tö­me­ge­ket.

Ün­nep kö­vet­ke­zik rá­tok, ked­ves gyer­me­ke­im, en­nek az is­ko­lá­nak, az apos­to­lok­nak és apos­to­lok utó­da­i­nak leg­mar­kán­sabb ün­ne­pe, az az ün­nep, ami­kor az Üd­vö­zí­tő ál­tal meg­ígért Vi­gasz­ta­ló le­szállt és tü­zes nyel­vek alak­já­ban ra­gyo­gott az apos­to­lok fe­je fe­lett, akik az Úr di­csé­re­té­ben ös­­sze­gyűl­tek. Mind­eb­ből ma már csak egy ki­csiny ke­reszt­jel ma­radt meg a hom­lo­ko­to­kon, de en­nek épp úgy kell ra­gyog­nia, mint ama láng­nyel­vek­nek, hogy min­de­nek fel­is­mer­jék ben­ne­tek a Szent­lé­lek lel­kes mun­ká­sa­it, akik kü­lön­fé­le nyel­ve­ken tud­nak szól­ni, – a sze­gény­hez a sze­gény em­ber nyel­vén, a po­gány­hoz a po­gány nyel­vén, a gaz­dag­hoz a gaz­dag nyel­vén, a sí­rók­hoz a sí­rók nyel­vén, az ör­ven­de­zők­höz az ör­ven­de­zők nyel­vén, hogy mind­egyik meg­ért­se a min­den­kit ös­­sze­tar­tó sze­re­tet ta­ní­tá­sát.

Hisz egy­szer­re csak az Úr elküldötte hoz­zánk is a vi­gasz­ta­ló Szent­lel­ket, szel­lem­test­vé­re­in­ket, meg­is­mer­tet­ve ben­nün­ket a Szent­lé­lek tu­do­má­nyá­val, a spi­ri­tiz­mus­sal, amely meg­ta­nít ben­nün­ket min­de­nek­re. Előt­tünk töb­bé nem ti­tok az élet cél­ja, nem misz­ti­kus sö­tét­ség a ha­lál, nem igaz­ság­ta­lan az élet a ma­ga szen­ve­dé­se­i­vel; nem vé­let­len­ség a te­rem­tés vég­te­len rend­sze­re, mert mind­ezek ér­tel­me­zé­sé­re meg­ta­ní­tott min­ket a Szent­lé­lek, az­az Is­ten vég­te­len sze­re­te­té­nek ki­ára­dá­sa az Ő hű­sé­ges és en­ge­del­mes gyer­me­kei út­ján, mint Krisz­tus meg­vál­tó mis­­szi­ó­já­nak se­gí­tő csa­pa­ta, a spi­ri­tisz­ta tan ál­tal.

Egyet­len tu­do­mány ez, amely min­den né­ven ne­ve­zen­dő kér­dés­re ki­elé­gí­tő és ma­ra­dék­nél­kü­li fe­le­le­tet ad s ez­zel min­den­kit, min­den irány­ban meg­vi­gasz­tal­ni és bé­kes­ség­re ve­zet­ni ké­pes. Er­re pe­dig azért ké­pes, mert az Úr­tól ered s az Ő irá­nyí­tá­sa mel­lett mű­kö­dik. Ezért tá­masz­ko­dik min­den­ben ar­ra, amit az Úr mon­dott: „…eszetekbe jut­tat­ja mind­azt, amit mond­tam nek­tek.”

Áld­va le­gyen a mi Vi­gasz­ta­lón­kért az Úr mind­örök­re!

/ÉV. 1927/6. sz./

En­nek meg­va­ló­su­lá­sá­hoz azon­ban lé­te­sül­nie kel­lett el­hi­va­tott em­be­rek­ből és köz­ve­tí­tők­ből ál­ló föl­di szervezetenek, ami itt, ná­lunk így jött lét­re:

Be­szá­mo­ló

Egy­le­tünk ve­zér­lő szel­le­mé­nek meg­nyi­lat­ko­zá­sa az öt­ve­ne­dik év­for­du­ló al­kal­má­ból

Jó­zsef be­szé­lő mé­di­um út­ján

Szám­adást kell ten­nem. Meg­te­het­ném egye­dül is, az én Uram előtt, de nyil­vá­no­san, előt­te­tek kell azt el­vé­gez­nem, itt, mun­kám­nak és mű­kö­dé­sem­nek szín­he­lyén.

Öt­ven év, sőt még több! Nek­tek em­be­rek­nek meg­le­he­tő­sen hos­­szú idő, ne­künk egy pa­rá­nyi kis idő­rész, rö­vid pil­la­nat csu­pán. Ami­dőn el­ér­ke­zett a pil­la­na­ta an­nak, hogy az Úr igé­je a ma­ga tisz­tább igaz­sá­gá­ban itt a föl­dön az em­be­rek kö­zött hir­det­tes­sék, – ak­kor az Úr en­gem bí­zott meg, hogy ezt a mun­kát az ő tör­vé­nyei sze­rint, az ő szel­le­mé­ben és aka­ra­tá­hoz ké­pest el­vé­gez­zem. Én (az­az: Név­te­len Szel­lem – kyÁ) és nő­vé­rem (Má­ria) vet­tük át a meg­bí­za­tást, s le­men­tünk a föld­re, hogy meg­ke­res­sük azon az al­kal­mas ta­lajt, ahol a ma­got az em­be­rek szí­vé­be hint­het­jük, hogy ott gyö­ke­ret ver­jen, ka­lász­ba tör­jön és gyü­möl­csöt hoz­zon.

Tud­já­tok-e, óh em­be­rek, hogy ez nem volt kis mun­ka?! Hogy meg­bí­za­tá­sunk­nak meg­fe­lel­hes­sünk, el­men­tünk a kü­lön­bö­ző or­szá­gok­ba, és ke­res­tük az al­kal­mas em­ber­anya­got, azon­ban egyik or­szág sem adott iga­zi olyan anya­got, amel­­lyel mun­kán­kat meg­kezd­het­tük vol­na. Az em­ber­anyag na­gyon ke­mény, da­ra­bos lé­vén, nem volt al­kal­mas an­nak a mag­nak be­fo­ga­dá­sá­ra, mely­ből az üdv­nek kel­lett fa­kad­nia. És ak­kor el­ju­tot­tunk a ti or­szá­go­tok­ba, a föld­nek eb­be a kis ré­szé­be, amely­nek la­kói azon­ban elég fo­gé­ko­nyak vol­tak ah­hoz, hogy mun­kán­kat ve­lük meg­kezd­hes­sük.

A mun­kát tény­leg el is kezd­tük. Az itt ta­lált em­ber­anyag­ból vá­lasz­tot­tuk azt a ke­vés részt, ame­lyen a gyú­rás és pu­hí­tás mun­ká­ját meg­kezd­het­tük. Csak ke­ve­sen vol­tak elég­gé fo­gé­ko­nyak és pu­hák er­re a cél­ra. Egé­szen ki­csiny, je­len­ték­te­len csa­pa­ta a kész­sé­ges, pu­ha szí­vű, nyílt szel­le­mű és jó­aka­ra­tú em­ber­gyer­me­kek­nek. Ezek­re he­lyez­tük azu­tán az emel­tyűt, hogy moz­gás­ba hoz­zuk ve­le azt az erőt, mely­nek hi­va­tá­sa volt a meg­vál­tás ma­gasz­tos mun­ká­ját el­vég­zen­dő, ki­men­ni a vi­lág­ba és ös­­sze­gyűj­te­ni az Úr sző­lő­jé­nek hi­va­tott mun­ká­sa­it.

A kis Ma­gya­ror­szá­got vá­lasz­tot­tuk te­hát ki ma­gunk­nak, mert itt ta­lál­tuk meg az al­kal­mas mun­ka­tár­sa­kat, akik­kel a mi ne­héz, na­gyon ne­héz, hos­­szan­tar­tó és leg­több­nyi­re lát­ha­tat­lan mun­kán­kat el­kezd­het­tük. Ám­de még en­nek az or­szág­nak ked­ves em­ber­gyer­me­kei kö­zött is na­gyon ne­héz volt ös­­sze­hoz­ni azt a ki­csiny kis csa­pa­tot, amely­nek ked­vé­ért ide a föld­re jöt­tünk, hogy ki­bont­suk kö­zöt­tük az Úr zász­ló­ját és an­nak fel­írá­sát: „Szel­le­mi meg­vál­tás” a föl­di em­be­rek sze­mei szá­má­ra lát­ha­tó­vá te­gyük. Szá­mot kel­lett vet­nünk emel­lett az esz­kö­zök­kel is, ame­lyek al­kal­ma­sak se­gí­te­ni mun­kánk si­ke­rét elő­moz­dí­ta­ni. E te­kin­tet­ben kény­te­le­nek vol­tunk ide­gen (né­met) anya­nyel­vű em­be­rek­kel kez­de­ni a mun­kán­kat, mert nem­csak a je­len, ha­nem a jö­ven­dő szá­má­ra is kel­lett dol­goz­nunk.

Az a tan ugyan­is, me­lyet ne­künk hir­det­nünk kel­lett, meg­kö­ve­tel­te, hogy az em­be­rek kö­zött a leg­mes­­szebb­re terjedőleg el­ter­jesz­tes­sék, eh­hez azon­ban a ti nyel­ve­tek nem volt al­kal­mas. Egy vi­lág­nyelv­re volt te­hát szük­sé­günk, hogy mi­nél több em­ber ér­le­lőd­hes­sék meg an­nak a mun­ká­nak szol­gá­la­tá­ra, mely­nek itt a föl­dön, em­be­rek ál­tal kel­lett el­vé­gez­tet­nie. Fel­szán­tot­tuk te­hát a ta­lajt, be­le­hin­tet­tük a ma­got s meg­mun­kál­tuk a föl­det, hogy a ter­més is be­kö­vet­kez­zék.

Ami­kor az­tán mind­ezt el­vé­gez­tük, a to­váb­bi­a­kat az em­be­rek­re bíz­tuk, a mi to­váb­bi mun­kánk pe­dig itt, a ti szű­kebb kö­rö­tök­ben foly­ta­tó­dik azok­kal az esz­kö­zök­kel, ame­lye­ket nek­tek kell nyúj­ta­no­tok s azon a nyel­ven, amely a ti anya­nyel­ve­tek. Most te­hát dol­goz­hat­tok a ti kis szán­tó­föl­de­te­ken s ki­egé­szít­he­ti­tek ma­ga­to­kat to­váb­bi mun­ká­sok­kal is, amen­­nyi­re az mó­do­tok­ban lesz. És most éret­tek­ké is vál­hat­tok ar­ra, hogy mind­an­­nyi­an be­so­roz­ha­tók le­gye­tek ab­ba a mun­kás­cso­port­ba, mely­nek hi­va­tá­sa az Úr mű­vét to­vább ve­zet­ni és amen­­nyi­re le­het­sé­ges, a föl­dön be is fejezni…

Öt­ven év! Mi­lyen hos­­szú idő­re van szük­ség. ah­hoz, hogy az igaz­ság az em­be­rek. kö­zött meg­ele­ve­ned­jék! /ÉV. 1922/3. sz./

Nem le­het meg­áll­ni, hogy az Egy­let ala­pí­tá­sá­nak pon­tos rész­le­te­it Dok­tor bá­csi „Cse­ve­gé­sek a kan­dal­ló mel­lett” cí­mű Égi Világosságbani tár­ca­cik­ke alap­ján ide ne ik­tas­suk. A min­den so­rá­ból ki­tű­nő meg­ka­pó ese­mé­nyek tisz­tán lát­tat­ják az is­te­ni gond­vi­se­lés pre­ci­zi­tá­sát, ami előtt ne­künk, ké­ső utó­dok­nak né­ma fő­faj­tás­sal sza­bad és kell tisz­te­leg­nünk, hogy erő­re kap­junk – a to­váb­bi­ak­ból ki­tű­nő és ránk is vo­nat­ko­zó – fel­ada­tok el­vég­zé­sé­re.

For­du­lat

1871. feb­ru­ár 21-én ér­ke­zett Adelma szel­le­mei ál­tal írott ren­de­lés. A vé­gén volt az­tán a csat­ta­nó: „Adolf el ne lan­kad­jon buz­gó­sá­gá­ban és az ügy­höz va­ló sze­re­te­té­ben. Mi mel­let­te va­gyunk és se­gít­jük – mi, Adelma ve­zér­lői. Igen­is Adelma, Ödön meg Ka­ta­lin hí­ven fog­ják őt se­gí­te­ni egy ala­pí­tan­dó egy­let lé­te­sí­té­se kö­rül, amely kel­lő s jó ve­ze­tés mel­lett nagy er­köl­csi hor­de­re­jű­vé válhatik. Az egy­sé­ges ös­­sze­tar­tás erőt ad; azért Adolf min­den­ben tá­masz­kod­jék mi­re­ánk és ti hár­ma­tok­ra, mi akar­juk se­gí­te­ni. Amen.” Má­ria, Budd­ha, Laurentius.

Áll­va kezd­tem be­le az ol­va­sás­ba, de le kel­lett ül­nöm, mint­hogy a meg­in­dult­ság és meg­ha­tott­ság an­­nyi­ra erőt vett egész lé­nye­men, hogy szin­te for­gott ve­lem a vi­lág. Gyen­ge­sé­gem és hi­bá­im tu­da­tá­ban meg­fog­ha­tat­lan volt előt­tem, hogy a ma­gas szel­le­mek tu­do­mást vet­tek ró­lam, di­rekt ne­ve­men szó­lí­tot­tak meg, sőt – ami plá­ne el­ká­bí­tott – még köz­vet­len rész­vé­tel­re és mun­kál­ko­dás­ra hív­tak fel a szent ügy érdekében… Hol a fe­jem­hez kap­tam: va­jon va­ló­ság-e ez, hol új­ra meg-meg­néz­tem Adelmának kacs­ka­rin­gós mé­di­u­mi írá­sát: va­jon jól ol­vas­tam-e mind­ezt. El­me­rül­tem és erős fo­ga­dal­mat tet­tem fel ma­gam­ban gyen­ge­sé­gem és hi­bá­im le­sze­re­lé­se és lel­kem ne­me­sí­té­se te­kin­te­té­ben.

Előt­tem fek­szik feb­ru­ár 2-i, Vay Miklósnéhoz in­té­zett vá­la­szom, de mel­lő­zöm túl­ára­dó ér­zel­me­im le­írá­sát, csu­pán zá­ró so­ra­i­mat ci­tá­lom: „Tá­vol le­gyen tő­lem, hogy cse­kély sze­mé­lye­met Mó­zes ma­gasz­tos alak­ja mel­lé me­rész­ked­ném ál­lí­ta­ni ös­­sze­ha­son­lí­tá­sul, azon­ban még­is né­mi sej­tel­mem le­het azok­ról az ér­zel­mek­ről, me­lyek őt át­ha­tot­ták, mi­dőn a tü­zes bo­kor­ból az égi meg­nyi­lat­ko­zás hang­jai fü­lé­be csen­dül­tek.”

Örök em­lé­ke­ze­tű lészen e je­le­net előt­tem, mely ha nem is volt ép­pen szel­le­mi új­já­szü­le­té­sem tel­jes­sé­ge, de min­den­eset­re szel­le­mi új­já­szü­le­té­sem ki­in­du­lá­si pont­já­nak te­kint­he­tő.

A ma­gas ve­ze­tők meg­ala­pít­ják az egy­le­tet