ÉGI VILÁGOSSÁGASPIRIT KÖRÖKLAPJA2006/6.

TARTALOM

Iskolanyitás 2006. szeptember 17-én........................................................ 2

A spiritiszták hivatása............................................................................. 6

Szeretet, szeretet.................................................................................... 8

Az egri magánkör 1934-bőli szellemnyilatkozata...................................... 11

Tantételeinknek Adelma m. vezetői által történt összehasonlítása a keresztény egyházak tanításaival       13

Gazdagság és szegénység - Adelma m. útjáni szellemnyilatkozat.............. 17

Az anyag problémája - részlet S. Albert Bernát könyvéből...................... 21

Az “anyag” csak illúzió - Tordai Vilmos írása 1933-ból............................ 24

A szellemtan mint megváltó megismerés - Nérei Ödöntől........................ 31

Szebeni Henrik: Az Ember Fia............................................................... 34

Köszönet  - vers /Vitovszky István/....................................................... 36

Dohányos János: Jézus Krisztus............................................................ 39

Adelma: Messiások.............................................................................. 44

Köszönet a részvétért /kyÁ/; Egy hang megnyugtat - Patakynétól............ 46

Kerekes Károly O.Cist. verse: A mi halálunk - az Ő halála..................... 49

Élet és halál /folyt./............................................................................... 50

Is­ko­la­nyi­tás 2006. szep­tem­ber 17-én

An­nak re­mé­nyé­ben kezd­jük meg új he­lyen (ki tud­ja, há­nya­dik már?!) ezt az is­ko­la­évet, hogy az it­te­ni lég­kör nem fog­ja za­var­ni mun­kál­ko­dá­sun­kat. Azt kell lát­nunk ugyan­is, mint­ha ez a ván­dor­lá­si sors ép­pen úgy kí­sér­ne ben­nün­ket, mint an­nak ide­jén kí­sér­te a ré­gi Egy­le­tet. De ta­lán ez az azo­nos­ság bi­zo­nyí­té­kul is szol­gál­hat ar­ra, hogy mi hű­sé­ge­sek va­gyunk a ré­gi egy­let esz­me­i­sé­gé­hez! Mert ho­gyan is kezd­te beszámoláját 1873 jú­li­u­sá­ban az egy­le­ti szó­cső?

“Mi, pes­ti spi­ri­tisz­ták, ez­előtt há­rom év­vel egy kis tár­sa­ság­ban egye­sül­tünk, amely ak­kor még ti­tok­ban és el­ha­gya­tot­tan volt kény­te­len egyik kelyről a má­sik­ra ván­do­rol­ni, hogy ös­­sze­jö­ve­te­lei szá­má­ra csak va­la­men­­nyi­re is meg­fe­le­lő he­lyet ta­lál­has­son.

Mi­dőn már ki­lenc hó­na­pon át így ván­do­rol­tunk, a Min­den­ha­tó sze­re­te­te há­rom nemeslelkű em­bert kül­dött el hoz­zánk: bá­ró Vay Ödönt, az ő hit­ve­sét, és édes­any­ját, va­gyis Wurmbrandt Adelma gróf­nőt, il­let­ve Vay Ka­ta­lin báró­nőt, akik­ben a spi­ri­tiz­mus­nak ne­ve­zett szel­lem­tan ré­gi be­vált har­co­sa­it is­mer­tük meg. Meg­be­szé­lés vé­gett ös­­sze­gyűl­ve 1871. áp­ri­lis 16-án tár­sa­ságunk tisz­te­let­be­li el­nö­ké­vé Vay Ödönt, el­nök­ké pe­dig dr. Grünhut Adolf bu­da­pes­ti gya­kor­ló or­vost vá­lasz­tot­tuk. Kö­rünk 1871. áp­ri­lis 21-én Adelma mé­di­um út­ján ki­tű­nő szel­le­mi ve­ze­tés­hez ju­tott.” (Rész­le­tek a 2006/4. fü­zet 8-10. ol­da­la­i­ról.)

Ugyan­csak tud­juk Dok­tor bá­csi “Cse­ve­gé­sei”-ből, hogy “1872-ben Prohászka An­tal fe­le­sé­ge ve­tett vé­get an­nak, hogy az ös­­sze­jö­ve­te­lek­re egyik hely­ről a má­sik­ra kell­jen ván­do­rol­ni. Rá­állt ugyan­is ar­ra, hogy vasárnaponkint a kör tag­ja­it be­fo­gad­ja a fe­renc­vá­ro­si An­gyal ut­cai la­ká­sá­nak pa­rá­dés szo­bá­já­ba.

Itt az­tán az egyik va­sár­nap az tör­tént, hogy egy mű­velt női tag­nak ügy­véd­je­lölt fia az ülés­re be­csem­pész­te egy né­met nyel­vű na­pi­lap ri­por­te­rét. Bán­tot­ta ugyan­is any­já­nak spi­ri­tisz­ta vol­ta s e tan­tól min­den áron el akar­ta té­rí­te­ni. A gú­nyos, ’Szellemek a sza­tócs­nál’ (az An­gyal ut­cai ház­ban ugyan­is volt egy sza­tócs­üz­let is) cí­mű tár­ca­cikk meg­je­lent, és több tag meg­ijedt a vár­ha­tó kö­vet­kez­mé­nyek­től.

 A rossz azon­ban – Is­ten fel­fog­ha­tat­lan böl­cses­sé­ge foly­tán – vé­gül jót ered­mé­nye­zett, mert a tag­ság – a jö­vő­be­ni újabb zak­la­tás el­ke­rü­lé­se vé­gett – el­ha­tá­roz­ta a már meg­lé­vő spiriszta tö­mö­rü­lés­nek ha­tó­sá­gi­lag en­ge­dé­lye­zett egy­let­té va­ló szer­ve­zé­sét, meg­fo­gal­maz­ták az alap­sza­bályt és azt az il­le­té­kes ha­tó­ság elé ter­jesz­tet­ték, ami azon­ban a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban – az ak­ko­ri ma­te­ri­a­lis­ta esz­me­áram­lat mi­att – zá­tony­ra fu­tott, de az – Dok­tor bá­csi­nak a mi­nisz­ter­nél tör­tént sze­mé­lyes köz­be­já­rá­sá­ra – vé­gül 1873. áp­ri­lis 30-án jó­vá lett hagy­va. /A köz­ben­já­rás­kor el­hang­zot­ta­kat l. “Bev. Spir. I. k. 37. o./

Ezt kö­ve­tő­en az Egy­let lét­szá­ma 40-re emel­ke­dett, most már meg­fe­le­lő he­lyi­ség­ről kel­lett gon­dos­kod­ni és ez az egyik tag Wes­se­lé­nyi u. 30. szám alat­ti kert­jé­ben meg­épí­ten­dő he­lyi­ség­ben va­ló­sult meg úgy, hogy az ala­csony, föld­szin­tes ház ka­pu­ján be­lép­ve, kis ud­va­ron, meg vas­rá­csos ker­ten át egy­sze­rű föld­szin­tes he­lyi­ség be­já­ró­ján az elő­szo­bá­ba, on­nan a ’terembe’, már­mint egy hos­­szú­kás szo­bá­ba lé­pett az em­ber. Ez az egy­sze­rű­ség azon­ban fé­nyes pom­pa ha­tá­sát tet­te ránk, mi­helyt az ülés meg­kez­dő­dött, fő­leg ha Jó­zsef test­vé­rünk ült a mé­di­u­mi szék­ben. Ilyen­kor úgy érez­tük ma­gun­kat, mint­ha nem is ab­ban a sze­rény szo­bá­ban vol­nánk, ha­nem föl­di sze­me­ink­kel is lát­nánk azt a ra­gyo­gó szín­pom­pát, mely azok­ban a szfé­rák­ban ho­nol, aho­vá szel­le­mi ve­ze­tő­ink va­lók” – szól er­ről az egy­ko­ri be­szá­mo­ló, majd így foly­ta­tó­dik:

Az­tán meg­halt a há­zi­úr, az új tu­laj­do­nos­sal nem jött létre.egyesség, 1904 nya­rán az épü­le­tet le­bon­tot­ták és ezt kö­ve­tő­en gyü­le­ke­zé­si he­lyünk Dok­tor bá­csi Ár­pád ut­cai la­ká­sa lett, az ő 1906 végéni ha­lá­la után pe­dig az egyik tag Sas u. 9. sz. alat­ti la­ká­sa.

Köz­ben per­sze egy­más után kü­lön­fé­le ter­vek me­rül­tek fel sa­ját tu­laj­do­nú egy­le­ti he­lyi­ség szer­zé­sé­ről.

Vég­re aján­lot­ták Bu­dán a Tég­la ut­cai há­zi­kót, amit meg­vá­sá­rol­tunk és ál­ta­lá­nos volt az öröm, hogy ter­vünk így va­ló­ra vált. /Régi és új te­lek­köny­vi ada­tok alant!/

És most itt áll új ott­ho­nunk. Men­­nyi ap­ró ne­héz­sé­get kel­lett az épít­ke­zés kö­rül és a ha­tó­sá­gok­nál le­küz­de­nünk, az iga­zán mel­lé­kes. A fő­do­log az, hogy min­den meg­volt a kel­lő idő­re. És­pe­dig volt elég pén­zünk, hogy leg­alább a te­lek árá­nak nagy ré­szét ki­fi­zet­hes­sük. Volt pénz egész cso­dá­la­tos úton, mely az épít­ke­zést biz­to­sí­tot­ta.

Volt olyan test­vé­rünk, aki időt és fá­rad­sá­got nem kí­mél­ve, min­den ide­jét ar­ra szen­tel­te, hogy az épít­ke­zést foly­to­no­san el­len­őriz­ze és min­dent el­kö­ve­tett, hogy az épü­let ide­jé­ben és jól el­ké­szül­jön.

Szó­val most már meg­van kis ott­ho­nunk, mely után olyan rég­óta vá­gya­koz­tunk. Sze­rény igé­nye­ink mel­lett pom­pás­nak mond­ha­tó. Van két, elég tá­gas elő­szo­bánk, van egy gyö­nyö­rű 82 négy­zet­mé­te­res ter­münk.” …

Az új ott­hon fel­ava­tá­sa az 1914. no­vem­ber 8-i ös­­sze­jö­ve­te­len tör­tént, töb­bek kö­zött a kör szel­le­mi ve­zé­re­i­nek aláb­bi ál­dá­sá­val:

“Mi pe­dig meg­áld­juk ezt a he­lyet és fel­avat­juk azt a hit és a sze­re­tet be­csü­le­tes és szent mun­ka­hely­évé. (Ke­zét áldólag ter­jesz­ti szét a te­rem min­den irá­nyá­ba.) Fe1avatjuk ezt a he­lyet. hogy ab­ban mint is­ko­lá­ban ta­nul­has­sa­tok és ta­nul­has­sa­nak azok is, akik tö­me­ge­sen jön­nek ide (a szel­le­mek), hogy meríthessenek a vi­lá­gos­ság, a hit és a sze­re­tet for­rá­sá­ból. Fel­avat­juk ezt a helyi­sé­get, hogy ál­dás le­beg­jen ben­ne, a sze­re­tet la­koz­zék fa­lai kö­zött s mun­ká­tok ered­mé­nyes le­gyen, ti pe­dig erő­sek le­gye­tek az Is­ten és fe­le­ba­rá­ta­i­tok irán­ti sze­re­tet szol­gá­la­tá­nak egy­sé­gé­ben. Meg­te­lít­jük ezt a he­lyet az­zal a szel­le­mi erő­vel, ame­lyet az Úr er­re a cél­ra bo­csá­tott ren­del­ke­zé­sünk­re, hogy képesítve le­gyünk an­nak a szent szol­gá­lat­nak el­lá­tá­sá­ra, ame­lyet ne­künk kell itt el­vé­gez­nünk és ame­lyet vi­szont el­fo­gad­ni aka­runk mind­azok­tól, akik maj­dan ide fog­nak ván­do­rol­ni, hogy erőt merítsenek.

Mun­ká­ra fel, ked­ves test­vé­re­im! Le­gye­tek erő­sek és bi­za­lom­mal tel­je­sek. Hig­­gyé­tek – nem, tud­já­tok, hogy mi ve­le­tek va­gyunk, hogy az Üd­vö­zí­tő ol­tal­maz ben­ne­te­ket és Is­ten, a mi jó­sá­gos Atyánk fog­ja érez­tet­ni a kegyelmét ve­le­tek, ha ar­ra mél­tók­nak fog­tok bizonyulni. Ti is és mi is har­co­sok va­gyunk a mi Urunk Krisz­tu­sunk­nak szol­gá­la­tá­ban. Ő tűz­te ki a ter­vet. amely mind­an­­nyi­unk sze­me előtt le­beg és amely a győ­zel­met is biz­to­sít­ja, mert Ő a mi ve­ze­tőnk, s ilyen ve­ze­tés mel­lett a győ­ze­lem el nem ma­rad­hat. Jöj­je­tek, ta­nul­ja­tok, ku­tas­sa­tok, har­col­ja­tok azo­kért az ered­mé­nye­kért, ame­lye­ket egy­kor Ura­tok­nak föl kell mu­tat­no­tok, ha maj­dan te­vé­keny­sé­ge­tek fe­lől szám­adást fog kö­ve­tel­ni tő­le­tek.

Le­gye­tek áld­va az Úr ne­vé­ben és a Fiú ne­vé­ben, aki el­ve­zé­rel ben­nün­ket az ő men­­nyei Aty­já­hoz. Is­ten ve­le­tek.”

A kis ház­in­gat­lan át­vé­szelt két vi­lág­há­bo­rút, de a má­so­dik után jött a bol­se­vis­ta ate­iz­mus, a dik­ta­tú­ra és an­nak el­le­né­re, hogy az Egy­let 1944 au­gusz­tus 28-án ere­de­ti ne­vét – érez­ve a kö­ze­le­dő ve­szélyt – “Ma­gyar Pszychikai Tár­sa­ság”-ra vál­toz­tat­ta, be­kö­vet­ke­zett 1949. jú­li­us 5-én a bel­ügy­mi­nisz­te­ri fel­osz­la­tás, a 4287/1949 (X. 20.) MT sz. ren­de­let­tel pe­dig a va­gyon­el­kob­zás az­zal a ha­mis in­dok­kal, hogy mű­kö­dé­se a de­mok­ra­ti­kus ál­lam­ren­det ve­szé­lyez­te­ti.

Mek­ko­ra ön­el­lent­mon­dás ez, hi­szen a dik­ta­tú­ra nem mond­ha­tó de­mok­ra­ti­kus ál­lam­rend­nek, így lé­nye­gé­ben az nem a de­mok­ra­ti­kus, ha­nem a diktatorikus ál­lam­rend fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben szü­le­tett.

Mind­ezt azért emel­tük ki, mert az Egy­let ház­in­gat­la­na – a fen­ti­ek sze­rint – nem az 1952. évi 4. tör­vény­ere­jű ren­de­let (tvr.) /állampolgárok va­gyis ter­mé­sze­tes sze­mé­lyek tu­laj­do­ná­ban ál­ló egyes ház­in­gat­lan­ok államosítása/ alap­ján ke­rült el­vé­tel­re, ezért az Egy­let­re, il­let­ve az esz­me­i­sé­gét foly­ta­tó jog­utód­ra, mint jo­gi sze­mé­lyek­re nem vo­nat­koz­ha­tott, így ezek kár­pó­tol­va nem is let­tek. Más­ként: e vo­nat­ko­zás­ban te­hát úgy­ne­ve­zett tör­vény­ho­zá­si mu­lasz­tás áll fenn, ho­lott sok volt szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban, pl. Ro­má­nia, ez meg­tör­tént. Nem pó­tol­ta ezt egy nem olyan ré­gi ren­de­let sem, amely pá­lyá­za­ti úton pró­bált bér­le­ti jo­got ad­ni a kár­pót­lás­ból kimaradottaknak. Az 5771 szá­mon 1994-ben nyil­ván­tar­tott “Szel­le­mi Bú­vá­rok Egye­sü­le­te” is nyúj­tott be ilyen ké­rel­met esz­mei jog­utód­ként tel­jes ok­ira­ti do­ku­men­tá­ció mel­lett /azokat én sze­rez­tem be Andrásék ré­szé­re, kyÁ/, per­sze si­ker­te­le­nül. Egy jö­vő­be­ni ha­son­ló le­he­tő­ség ese­té­re azért nem árt ide csa­tol­ni az el­kob­zott egy­le­ti in­gat­lan lé­nye­ges te­lek­köny­vi ada­ta­it: Bu­da­pest, Dunajobbpart 1826 tkvi be­tét, 13271 hrszám. Ház Tég­la-u. 13. szám alatt ud­var­ral a II. ker. Or­szág­úton” B/2 sorsz. alat­ti be­jegy­zés: “A tu­laj­don­jog a Szel­le­mi Bú­vá­rok Pes­ti Egy­le­te ja­vá­ra be­ke­be­lez­te­tik.”

Ugyan­ez ma le­bon­tás és épí­tés után: Fé­nyes Elek ut­ca 9-13. Iro­da­ház, Hrsz: 34.295./

*

Per­sze a fen­ti tény­köz­lé­sek csak har­mad­la­gos je­len­tő­ség­gel bír­nak, a lé­nyeg az egyik ré­gi he­lyi­ség fel­ava­tá­sa­kor el­hang­zot­tak­nak új­ra meg­élé­se és be­tar­tá­sa az aláb­bi – ugyan­csak szel­le­mi köz­le­mény­ben fog­lal­tak­kal együtt – most, ami­kor mi, esz­mei utó­dok, a múlt ese­mé­nye­i­ből erőt óhaj­tunk gyüjteni az új iskolaévbeni mun­kál­ko­dá­sunk­hoz.

A spi­ri­tisz­ták hi­va­tá­sa

Nem hall­já­tok-e már a vi­har tom­bo­lá­sát, amely­nek ös­­sze kell zúz­nia e vén­hedt vi­lá­got és a sem­mi­ség­be dön­te­nie a föl­di rom­lott­sá­got? Oh, áld­já­tok az Urat, aki­nek igaz­sá­gos­sá­gá­ba ve­tet­té­tek hi­te­te­ket, és azo­kat, akik mint a ma­gas­ból ere­dő pró­fé­tai han­gok ál­tal föl­tárt hit apos­to­lai hir­de­tik a re­in­kar­ná­ció új hit­té­tel­ét, és a szel­le­mek fej­lő­dé­sét asze­rint, amint jól vagy ros­­szul töl­töt­ték be ren­del­te­té­sü­ket.

Ne resz­kes­se­tek! Fe­je­tek fö­lött lo­bog­nak a tü­zes nyel­vek! Spi­ri­tiz­mus iga­zi hí­vei, ti vagy­tok Is­ten vá­lasz­tot­tai! Men­je­tek és hir­des­sé­tek az is­te­ni igét. Itt az óra, hogy en­nek hir­de­té­sé­ben fel­ál­doz­zá­tok szo­ká­sa­i­to­kat, mun­ká­to­kat, ha­szon­ta­lan elfoglaltságtokat. Men­je­tek és hir­des­sé­tek: a ma­gas szel­le­mek ve­le­tek van­nak. Bi­zo­nyá­ra olyan em­be­rek­hez is fog­tok szó­la­ni, akik egy­ál­ta­lán nem akar­ják hal­la­ni Is­ten sza­vát, mert ez szün­te­le­nül az ön­meg­ta­ga­dás­ra em­lé­kez­te­ti őket; hir­det­ni fog­já­tok az ön­zet­len­sé­get a fös­vé­nyek­nek, az ön­meg­tar­tóz­ta­tást a ki­csa­pon­gók­nak, a sze­líd­sé­get a há­zi zsar­no­kok­nak és des­po­ták­nak, tu­dom, hogy mind­ezek kárbaveszett sza­vak lesz­nek, de ne tö­rőd­je­tek ve­le! Ve­rej­ték­csöpp­je­i­tek­nek kell meg­ön­töz­nie azt a te­rü­le­tet, ame­lyet be­vet­ni akar­tok, mert csak az evan­gé­li­um eké­jé­nek és ásó­já­nak is­mé­telt mun­ká­ja te­szi azt ter­mő­vé. Men­je­tek és pré­di­kál­ja­tok!

Igen, ti az iga­zi hit em­be­rei, akik el­hi­szi­tek je­len­ték­te­len­sé­ge­te­ket, el­gon­dol­ván a min­den­ség­ben el­hin­tett vi­lá­gok vég­te­len­sé­gét, fel a ke­resz­tes há­bo­rú­ra a ha­zug­ság és rom­lott­ság el­len! Men­je­tek és dönt­sé­tek meg az arany­bor­jú ural­mát, amely nap­ról-nap­ra sze­di ál­do­za­ta­it! Men­je­tek! Is­ten ve­zé­rel ben­ne­te­ket! Egy­sze­rű és tu­dat­lan em­be­rek, nyel­ve­tek meg­ol­dó­dik és úgy fog­tok be­szél­ni, aho­gyan egyet­len szó­nok sem be­szél. Men­je­tek és be­szél­je­tek s a fi­gye­lő nép öröm­mel fo­gad­ja sza­va­i­to­kat, ame­lyek vi­gaszt, test­vé­ri­sé­get, re­ményt és bé­kes­sé­get hir­det­nek.

Mit tö­rőd­tök a ke­lep­cé­vel, ame­lyet uta­tok­ba vet­nek! A far­kas­ve­rem­be csak a far­ka­sok es­nek be­le, mert a Pász­tor meg­vé­di bá­rá­nya­it a szent­ség­tö­rő tőr­ve­tők­kel szem­ben.

Men­je­tek, ti, kik na­gyok vagy­tok Is­ten előtt, akik bol­do­gab­bak vagy­tok szent Ta­más­nál, mert hisz­tek anél­kül, hogy lát­ni kí­ván­ná­tok s el­fo­gad­já­tok a médiumitás té­nyét anél­kül, hogy ma­ga­tok ré­sze­sül­te­tek vol­na ben­ne; men­je­tek, Is­ten szel­le­me ve­zé­rel ti­te­ket!

Ha­ladj csak elő­re, hi­ted ál­tal te­kin­té­lyes csa­pat, s a hi­tet­le­nek ez­re­dei úgy tűn­nek el előt­ted, mint a reg­ge­li köd a ke­lő nap su­ga­rai előtt.

Jé­zus meg­mon­dot­ta nek­tek, hogy a hit he­gye­ket ké­pes el­moz­dí­ta­ni; de a leg­sú­lyo­sabb he­gyek­nél is sú­lyo­sab­ban ne­he­zed­nek az em­be­ri szív­re a tisz­tát­lan­ság és an­nak ös­­szes bű­nei. Raj­ta, bát­ran, dönt­sé­tek le a rom­lott­ság­nak eze­ket a he­gye­it, hogy a jö­vő nem­ze­dék csak meséböl is­mer­je azo­kat, mint ahogy ti is csak na­gyon fo­gya­té­ko­san is­me­ri­tek fel a régmult idök nyo­ma­it a po­gány ci­vi­li­zá­ci­ó­ban.

Igen, az er­köl­csi és fi­lo­zó­fi­ai fel­for­du­lás nem so­ká­ra be­kö­vet­ke­zik az egész föl­dön s kö­ze­le­dik az óra, mi­kor az is­te­ni vi­lá­gos­ság mind­két vi­lág­ban fel­tű­nik. /Allan Kardec: Az evan­gé­li­um a spi­ri­tiz­mus meg­vi­lá­gí­tá­sá­ban 1863, és a ben­ne fog­lalt fi­gyel­mez­te­té­se­ket a köz­ben el­telt 143 év tör­té­né­sei min­den­ben ighazolnak. Kell-e en­nél na­gyobb bi­zo­nyí­ték han­goz­ta­tott el­ve­ink igaz vol­tá­nak fel- és el­is­me­ré­sé­hez?!/

*

Ugyan­csak e té­má­hoz ta­pa­dó em­lé­ke­zés­ként ho­zom fel a “Be­ve­ze­tés a Spiritológiába” cí­mű könyv I. kö­tet elő­sza­vá­ból az aláb­bi­a­kat.

“1929-ben cisz­ter­ci gim­na­zis­ta­ként ke­rül­tem az öz­ve­gyen ma­gá­ra ma­radt anyai nagy­né­ném eg­ri há­zá­ba. Egy év le­for­gá­sa alatt /1922/ ugyan­is el­vesz­tet­te fér­jét és egyet­len fi­át. El­kép­zel­he­tő, mi­lyen lel­ki meg­ráz­kód­ta­tást je­len­tett ez szá­má­ra!

Ő azon­ban tal­pon ma­radt, mert bi­zo­nyos­sá­got nyert a spi­ri­tisz­ta esz­me ál­tal a sí­ron tú­li élet­ről. Ezt nem csak hit­te te­hát, ha­nem tud­ta, hogy sze­ret­tei él­nek, mel­let­te van­nak, se­gí­tik őt. És va­ló­ban, az öz­ve­gyi jo­gon foly­ta­tott ipar a még oly ne­héz gaz­da­sá­gi évek­ben is biz­to­sí­tot­ta meg­él­he­té­sét, in­gat­la­na pe­dig az eg­ri spi­ri­tisz­ták ös­­sze­jö­ve­te­li he­lyé­ül szol­gált.”

Iga­zá­ból azt kel­lett vol­na ír­nom, hogy szol­gál­ha­tott, mert az in­gat­lan a pa­pi vá­ros kel­lős kö­ze­pén, az ér­se­ki pa­lo­tát és a Do­bó té­ri vá­ros­há­zát ös­­sze­kö­tő Ér­sek ut­ca jobb ol­da­lán egyet­len föld­szin­tes, önál­ló ház­ként állt, aho­vá vasárnaponkint a kör tag­jai fel­tű­nés nél­kül lép­het­tek be. Még ma is áll, csak nagy­né­ném ha­lá­la után ke­rült rá eme­let, a be­já­ra­ti kul­csot so­ká­ig őriz­tem. Mind­eb­ben az is­te­ni gond­vi­se­lés cso­dás mű­kö­dé­sét lá­tom, hi­szen a kör így tu­dott csak za­var­ta­la­nul, tör­vé­nye­sen és ered­mé­nye­sen mű­köd­ni. En­nek bi­zo­nyí­té­ka­ként ide csa­to­lom – az ál­ta­lam ké­sőbb jól is­mert – Mar­git mé­di­um út­ján jött, nagy­né­ném el­hunyt fia /Árpád/ ál­tal any­já­hoz in­té­zett ver­sét a sze­re­tet­ről, és az Égi Vi­lá­gos­ság 1934. év­fo­lya­má­nak “Ma­gán­kö­rök­ből” ro­va­tá­ban pub­li­kált aláb­bi ma­ni­fesz­tá­ci­ót. /Ekkoriban én 15 éves vol­tam, ezért az ülé­se­ken nem ve­he­tem részt, de nagy­né­ném mon­dott rész­le­te­ket az ott el­hang­zot­tak­ról, nyu­go­vó­ra té­rés után pe­dig kí­vül­ről mon­do­gatott strófákat az oda­át­ról hoz­zá in­té­zett ver­sek­ből, mint pl. az alantiból./

Sze­re­tet, sze­re­tet...

Kell, hogy fi­ad szóIjon?

Mondd, nem vol­na elég,

Ha a lé­lek bangja

Ki­ál­ta­na fe­léd?

El tud­nád-e hin­ni,

Ha a lé­lek mond­ja,

Hogy ne­ki nincs fia,

Nin­csen édes­anyja?

El tud­nád-e hin­ni,

hogy nem tudsz sze­ret­ni,

Hogy egy lé­lek hoz­zád

Ma el­jött kol­dul­ni?

El­jött, hogy kér­je

Lel­ke­det egé­szen,

Hogy a ke­re­tek­ből

Té­ged ki­emel­jen.

Mert a ke­re­te­ken

TúI van egy szép vi­lág,

Ho­vá kor, rang nél­kül

Jut el a tisz­ta vágy!

Ide akar­lak én

El­vin­ni té­ge­det,

Hogy­ha le­vet­kez­ted

Csúf me­rev­sé­ge­det!

Hogy­ha meg­ta­nul­tad

Be­csül­ni a szí­vet,

Mely­ben fel­kí­nál­ja

Ma­gát a sze­re­tet.

Sze­re­tet, sze­re­tet,

Te szám­űzött esz­me,

Mi­kor léssz ko­ro­nás

Ki­rály a lel­kek­ben?

Mi­kor lesz ha­tal­mad

Oly di­cső a föl­dön,

Hogy az em­ber-szív­ben

Nem lesz bú, csak öröm?!

Öröm és bol­dog­ság,

Mert sze­ret­ni fog­nak,

Sze­re­t