Jancsi levele
Karsay István 2008.09.16. 06:37
Nagyon komoly és kiterjedt elektronikus levelezésem van, és karácsony után kaptam egy érdekes levelet az egyik barátomtól.
Íme a levélrészlet és a válaszom rá:
Barátom írja:
„..és mi volt nálunk Karácsony este és előtte - utána egy nappal, szinte egész otthon tartózkodásom alatt? Leszámítva a nagy ökörködéseket a nővéremmel meg az édesanyán irányába tett próbálkozásokat, hogy eltereljük figyelmét betegségéről, megfázásáról és a mindenféle testi, lelki bajairól, újra előjött dominálni a harag, a düh, a feszültség, a rohanás, a sietés, a folytonos civakodás, goromba, türelmetlen, intoleráns beszéd részemről. Sokszor anyukám részéről is feltűnően goromba kitörések, mint már annyi Karácsonykor.”
„.. és közben ehhez társult a folytonos személyiség-megosztottság, ugyanis minden egyes ilyen csúnya, értelmetlen, semmiség miatti kirohanás, hirtelenkedés után óriási lelkiismeret furdalás kezdett gyötörni.... mintha nem is én mondtam volna azokat a szavakat; nem szitkok, nem átkok, nem káromlások voltak azok, csak elegendő volt a nagyobb hangerő, a ráncolt szemöldök. Ez éppen elég egy anyukának, hogy hosszú órákra, évekre olyan sebet ejtsen, ami nehezen gyógyul, és a Szeretet csak nyel, türelmes, és szeret, - végtelenül - pedig nagyon szeretem anyukám, Nővéremmel, nagyival együtt, a nagymamámmal; ennyien vagyunk szinte már csak egymásnak a családban.
Mindig tudom mit, hogyan kell tenni, a Szeretet nyelven szólni, de mikor kellene, úgy érzem, mindig elbukok”
Válaszom a levélre:
Kedves Barátom!
Ez természetes dolog, hogy időnként elbukunk a próbákon, mert ha tökéletesek lennénk, akkor nem itt, hanem egy „mennybeli felhő” szélén beszélgetnénk lóbálva a lábunkat és lilahagymás zsíros kenyeret majszolnánk kakaóval a kezünkben...
A szeretet tanulni kell, és gyakorolni. Egy – egy csatát elveszíthetünk, de a háborút nekünk kell megnyerni!
Látod, Te már felismerted a hibádat, de sokan arra szintre sem jutnak el egy élet alatt, hogy felismerjék - és beismerjék a hibáikat!
Az már nagy szó, ha valaki egy élet alatt csak odáig eljut egyáltalán!
Ezért születtünk le a földre, hogy betöltsük a szeretet parancsát, és gyakoroljuk. Minden pillanatot ki kell használni, és erre a fizikai sík a legalkalmasabb.
Karácsonykor volt Müller Péterrel riport a tv egyik csatornáján, és Péter is pont arról beszélt, hogy neki is sok hibája van, de felismeri őket, és próbálja javítani.
Sokszor mondják előadásaim közben a szünetben, hogy milyen jó nekem, mert biztosan sok mindenben "tökéletes vagyok", és mindig kijavítom ezeket a megállapításokat, mert tele vagyok emberi hibával, amit sorban próbálok meg letenni, és is csiszolódok minden pillanatban.
Volt olyan, amikor egyik előadásomban az emberi hibákról beszéltem, és beszéd közben ráismertem a saját hibáimra is! Hiába, tanítva tanulunk!
Pár karácsonyt már én is elszúrtam az évek alatt tudatlanságom miatt, de az utóbbi években már nem fordult ilyen elő, az emberi egóm nem diktált már dacosan az ünnep alatt, hanem végre alárendeli magát magasabb érdekeknek, ami történetesen a családomat jelenti.
Sokan meglátogatják szüleiket, rokonaikat, megerőltetve természetüket mosolyognak, közben pótolva, kiegészítve szeretetlenségüket sok – sok ajándékkal , majd amikor kialszanak a karácsonyi gyertyák fényei újra magukra hagyják őket magányukban, és sajnos sok esetben egy év múlva mennek újra látogatóba. Ha még lesz kihez. Mert képes utolsót dobbanni az a szív, amelyik úgy érzi, hogy már nincs szüksége senkinek rá, és nem érzi a szeretet fényét, melegét.
Kedves Barátom, Te ezt karácsonyi gyertyafényt soha ne hagyd kialudni! Égjen egész évben, és ennek a szeretet – fénynek a lángjánál gyújtsd a következő adventi koszorú gyertyáit.
Meglátod, béke költözik a családodba, és az édesanyád is meg fog gyógyulni, mert a szeretet ereje a legnagyobb csodákra képes!
Szeretettel
Karsay István
karsay@vnet.hu
|