Tanítás Minden ember éjszaka, mikor szelleme élvezi a test börtönének elhagyását, találkozik szellemtestvéreivel, tanító szellemével. Álmaink egy részére emlékszünk, vannak olyan részek amikor csak a tudatalatti részben raktározódnak le a kapott információk és akkor kerülnek felszínre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. Én is sokszor kaptam éjszaka tanítási céllal információkat, sokra emlékszem, sokat szinte ébredéskor elfelejtettem. A ma éjszakai tanításra ébredéskor tisztán emlékeztem, megpróbálom összefoglalni a mondott szavakat. Meg kell tanulni szeretni magunkat. Ha nem vagyunk képesek önmagunk szeretetére, akkor másokkal szemben még elvárásaink sem lehetnek, mert nem is tudunk adni nekik semmit magunkból. Saját magunk énjét csak akkor tudjuk átengedni a másiknak, ha azt méltónak találjuk az átadásra. Meg kell tanulni szeretni magunkat, elfogadni olyannak, amilyen. Mi magunk választottuk ezt a testet, mert ilyennek terveztük, mert ez a test tudja a legjobban teljesíteni azt a célt, amit születésünk előtt elhatároztunk magunkban. Kicsinyesség azon gondolkozni, hogy a külső burka hogy néz ki. Ez olyan mint a hernyó burka, kimászik belőle, leveti és alatta egy gyönyörű pillangó szíve dobog és mikor elérkezett a döntő pillanat a pillangó kiszáll és megmutatja magát a világnak. Itt vagyok! Mi magunk is bebábozódva elbújunk magunkba és elrejtőzünk a külvilág elől. Meg kell tanulni elfogadni a hernyó állapotunkat. Van akinek szép ez az állapot, mert rájött, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta, elfogadja magát olyannak, amilyen. Sok ember szenved a külső emberi alakjától, gátlásokkal tele, mert a kritikája magával szemben hatalmas, más akar lenni, mint amilyen. Azt hiszi, a külső alakja miatt nem tud kapcsolatokat teremteni, miközben teljesen tévúton jár. Mindig a belső értékek határozzák meg a külső kisugárzásunkat, kapcsolatunk minőségét, milyenségét. Természetesen az „ép testben ép lélek” érvényes, mert aki elhanyagolja fizikai testét, az lelkileg is tönkre megy, de a gyakorlat szempontjából ez pont fordítva van. Lelkileg ment először tönkre az az ember, aki elhanyagolja a testét és ezt a lelkületet vetíti ki magából. Nagyon fontos sorrend: - meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. - meg kell tanulni megszeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk - ha magunkat megszerettük, akkor képesek vagyunk másokat is megszeretni, ki kell terjeszteni szeretetünket másokra. - El kell tudni fogadni másokat olyannak, amilyenek, nem szabad őket megváltoztatni, mindenki saját magáért felelős egyedül (ez még a gyermekinkre is igaz egy bizonyos életkor felett) - A saját magunk szeretetének elfogadása után ki kell terjeszteni szeretetünket a környezetünkre. Nem kell egyből nagy dolgokban gondolkozni és szeretni a világot! Szeressük meg először a mellettünk lévő embereket, hagy érezzék ők is a szeretetünk kisugárzását. Ez sokszor nagy lemondással, megaláztatással jár, de meg tanulni szeretni, ezért jöttünk a földre. Ez a legjobb alkalom a tanulásra, szellemi szinten kevesebb a lehetőség, itt vagyunk összezárva különböző emberekkel akiknek különböző a gondolkodásmódja, akarata, összecsapnak az egóista érdekek, itt kell tisztának és szeretetteljesnek maradni. Ez a nehéz és kemény lecke! Nem szabad kapukat állítani, amiket másik ember nem tud kinyitni. Ha nem fogadunk el magunkat és másokat, akkor hatalmas falat építünk magunk köré, mely falon keresztül senki nem tud bejutni hozzánk és az érzéseinkhez. Mi magunk ezen a falon keresztül nem tudunk másokhoz eljutni, mert nem látunk ki a falon. Jó lenne megkeresni azt a kiskaput, amin keresztül lehet közlekedni addig, míg a fal saját magától össze nem omlik. A magunknak felépített fallal elzárjuk magunkat a külvilágtól és hiába felelünk meg munkánk során a külvilágnak és tökéletesen látjuk el világi feladatainkat, ha szellemi munkákra ezáltal alkalmatlanok vagyunk. Odaát senki sem kérdezi meg, hogy mennyit kerestél, milyen beosztásod volt, mekkora földi sikert értél el? Megnézik a szellemi kincseskamrádat és megcsóválják a fejüket a sajnálattól. Ugyanis nem nekik gyűjtesz szellemi kincseket, hanem saját magadnak. Földi halálunk után, mikor átmegyünk, ezek a kincsek lesznek az összes vagyonunk, nem várnak betétkönyvek, melyekből baj esetén meríteni lehet. Sokan nem tudják, hogy amikor szellem állapotban, megtisztulva a levetett emberi buroktól a másik világban állnak nem kapnak külön szellemi beavatást, kincseket, nagy dolgokat. Annyival tudnak többet, hogy megtanulják az öröklét fogalmát, mert megtapasztalták átélve azt. S miután a szellemek azonos szintű szellemekkel vannak összezárva, nem okoz gondot a kapcsolatteremtés társaikkal. De milyen társaikkal? Mélyedjünk magunkba és gondolkodjunk el saját magunkon, hogy milyen szinten állunk most és jó-e nekünk ha ezen a szinten maradunk a másik világban is? Most van lehetőségünk tanulni, gyakorlatban alkalmazni az megszerzett elméleti tudást, finomítani, csiszolni. Fel kell tudni ismerni azt, hogy mi az, amin nem tudunk változtatni, mi az amin tudunk és kell kérni a Teremtő erejét ahhoz, hogy a megváltoztathatót megváltoztassuk és bölcsen elfogadjuk a megváltozhatatlant. Döntsük le egónk falait, mert ezek a falak nem védenek minket a külső támadások elől, hanem minket nem enged a többi embertársunk közé! Az önismeret a legfontosabb dolog. Ha magunkat nem kritizáljuk, hanem szeretni fogjuk, akkor másokat sem fogunk kritizálni, hanem őket is szeretni fogjuk. Ilyen egyszerű ez a tanítás! Szeretettel. Karsay István