T A R T A L O M

Folytatása dolgainknak   /kyÁ/                                                                 1

"Az egyház és spiritizmus", egy ír teológus értekezése 1927-ből               2

Kovács G. atya "Mágia és Hit" c. könyve 2006-ban továbbra is

tagadja a reinkarnációt és egyéb tantételeinket                                          9

"Kérdésre felelet" vers /kyÁ/                                                                                     16

Milyen  a szellemvilág és ottani különbségek? "Spir. Kiskáté" folyt          17

W. T. STEAD"JÚLIA LEVELEI"- ből két előszó és az első levél           20

"Az igazság Isten jóságának és igazságosságának kisugárzása"

Részlet a német médiumi "Megszentelés gyöngyei" c. összeállításból       24

A "SPIRIT I. KÖR" 2006. okt. 29.-i  üléséről töredék részlet                  29

"Gondolatok az augusztus 20.-viharról." Völgyesi Tibor írása         32

"Gyógyító Hitünk"  vers Kerekes Károly O.Cist.-tól                            35

Puskás Ferenc temetése kapcsán újságcikk                                           36

"Messiásvárás" az Egylet 1925. december 23.-i üléséből                      37

Befejező értekezés az anyag mibenlétéről                                             46

F O L Y T A T Á  S  A    D O L G A I N K N A K

            Ezt a füzetet azután kezdtem el szerkeszteni, hogy hazaértem a ciszterci szt. Imre templom november utolsó vasárnapjának miséjéről, ott vásárolt friss egyházi kiadványú könyvekkel. Feléledt bennem egy 80 évvel ezelőtti szülőfalumbeli kép, amikoris a vasárnapi nagymisékről - levetve a ministráns ruhát - a harangozó foglalkozást is űző nagyapámmal együtt érkeztünk haza anyám vasárnapi ebédjére. Szóval azóta szeretem és szolgálom vallásomat csendben és  okosan. Egyes homályos  dogmái ugyanis  a lét titkainak - és sohasem Isten és Krisztus létét, szeretetét a legkisebb mértékben is csorbítva - kiderítésére ösztönöztek. Kerestem tehát a honnan, miért, hová kérdésekre a választ és azokat annyira világos, érthető formában találtam meg - alaphitem csorbulása nélkül - az evangéliumi spiritizmusban, hogy azt - a filozófiát meghaladó ismeretként és "Bevezetés a spiritológiába" címen kényszert éreztem összefoglalni, bemutatni mások, főleg a hitetlenek számára, tagadás helyett  megtérésükre.

            De végül is mit kell érteni megtérésen? Talán történt valami  a múltban vagy a jelenben velünk avagy körülöttünk, ami akaratlanul önvizsgálódásra, okok keresésére kényszerít különböző életkörülményeink, nehézségeink okának feltárása és megoldása érdekében? Méghozzá úgy, hogy történik mindez szabad akaratú lényekként - jól-rosszul, boldog-boldogtalanul élve hétköznapjainkat, de titkon valami fontos és megnyugtató változásra várva! Mitől bennünk ez a nyugtalanság és annak sejtése, hogy jövő sorsunk és mikénti cselekedeteink között szoros az összefüggés, vagyis mintha igazolódna  az az erkölcsi törvény, hogy tetteinkért  felelősek vagyunk. És bizony ezek a  belső érzések eredményezik a hitnek logikus tényekkel való alátámasztását, a forma nélküli igazság kiderítését. Ezért szinte ösztönösen - jó vagy rossz irányban - keresi minden ember a nagy létkérdésekre a megnyugtató feleletet.

            Mindezt csak azért hozom fel, mert a napokban - hazánk három kiváló  értelmiségének: Erdő Péter, Schweitzer József, Vizi E. Szilveszter uraknak  a "HIT, ERKÖLCS, TUDOMÁNY" című könyv szépkötésű borítólapján ÁDÁM és ÉVA ama tipográfiája ötlött szemembe, amikor Éva éppen - a kígyó kísértésére - almát szakít a tiltott fáról. Vagyis a hit szerint a földi szenvedés, az emberi jó vagy rossz sors oka az első emberpár által elkövetett bűn. Ez a nézet azonban nem fér a gondolkodó ember fejébe, mert ellenkezik Isten teremtő szeretetével és igazságosságával! Így az evolucionistáknak lenne igaza, mely szeri3nt az emberi lét mögött egyedül az anyag vak fejlődése áll, ami egyszerűen kizár minden transcendenciát, Teremtőt és a benne való hitet.

            Szóval, mégis van tehát sok olyan probléma, ami gondolkodásra készteti az embert és ami miatt a lét kérdése nem olyan egyszerű, amint azt gyerekkorunkban hittük. Van tehát értelme a gondolkodásnak is a hit mellett és azt egyszerűen nem lehet bizonyos emberi okokból vagy érdekből életünkből kizárni, netán kizáratva hagyni!

            Lássuk tehát ennek a kérdésnek részleteit egy ír teológus tanárnak  1927-ben "Egyház és spiritizmus" címen  az Égi Világosság lapjain megjelent tanulmányából.

Az egyház és spiritizmus

Haraldur Nielsson ír teológus tanár előadása 1927-ben.

            Ma már nehezen tagadható, hogy a psychikai kutatás alapján vagy vele összefüggésben a spiritizmus sok országban hatalmas mozgalommá lett. Így Dániában, Skandináviában, Amerikában, Angliában, Skót- Francia- és Olaszországban. Angliai tartózkodásom alatt (1919 és 1921) sok templomban fordultam meg, látogattam a spiritiszták vasárnapi összejöveteleit és azt találtam, hogy míg a templomok gyéren voltak látogatva, a spiritiszták helyiségei rendszerint túlzsúfoltak voltak.

            Az emberek érzik, hogy a szellemtan valami újat nyújt nekik, olyasmit, ami után szívük szomjazott. Mert napjainkban újra égetővé lett a kérdés: "Bevégződik-e életünk a sírban vagy van-e a halálon túl is élet? S ha van élet utána is, milyen az és igazán összeköttetésbe tudunk-e kerülni azokkal, akik már kipróbálták, mit jelent az átmenet és némileg többet ismertek meg a létből?"

            Mindannyian tudjuk, hogy az egyház a kérdés első részére határozott igennel vélt felelhetni, de elvárja, hogy válaszát hittel fogadják. A kérdés utóbbi részére, mármint közlekedhetünk-e halottakkal (inkább: a szellemvilággal!), tagadólag válaszolt. Bizonyítani nem tudja állítását, de szolgái némelyike e téren minden bizonyítékkal szemben bizalmatlan. Vallási téren azt gondolják, hogy csupán a hit segíthet rajtunk. Úgy látszik, még nem derítették ki, hogy a kereszténység a feltámadásnak nem csupán hitével vette kezdetét, de alapvető tényének tudásával is. Ha Pál apostolt megkérdeztük volna, hogy hiszi-e a feltámadást, bizonyosan  így felelt volna: "Nem, a hit e dologra nem helyes kifejezés, mert ezt tudom. Nemcsak hiszem, de tudom; mert magam is sokszor láttam a Feltámadottat és beszéltem Vele."

            Pál és az első keresztények hittek a láthatatlan világgal való állandó összeköttetésben. Ugyanezt az összeköttetést fedezték fel újra a spiritiszták. Íme, több mint 70 év /1927-ből való írás!/ óta hirdetik e felfedezésüket, azonban rendszerint megvetéssel és gúnnyal találkoznak - nem a legkevésbé az egyház részéről. Végre mégis sikerült nekik a tudomány néhány emberét felébreszteni és mióta ezeknek kísérletei megindultak és sokan meggyőződést szereztek belőlük, haladt mind jobban a dolog. A tudósok által a spiritiszta jelenségek és spiritiszta állítások felett végzett vizsgálat teremtette meg a szellemtani kutatást. Ha ennek az egyházhoz való, mai viszonyáról szólok, azokra az eredményekre gondolok, amelyeket oly tudósok értek el, mint sir William Crookes, sir Oliver Lodge, sir William Barrett, Lombroso, az olasz elmeorvos, James H. Hyslop, amerikai bölcsész, Charles Richet francia természettudós és a világhírű amerikai orvos, Knopf Adolf, valamint dr. Karl Wickland. Csak ezeket hozom fel példákul, holott még egy sereg hírneves tudós nevét fűzhetném még hozzá, kik mind ugyanarra az eredményre jutottak.

            Amint általánosan tudottá vált, hogy a tudomány vezető férfiai is ugyanarra az eredményre jutottak, mint a spiritiszták és ezt az új tudásukat könnyen érthető művekben nyilvánosságra hozták, csak akkor kezdett nőni a spiritiszták száma. Csupán egy könyvet említek, mely e tekintetben csodált művelt, ez sir Oliver Lodge müve: "Raymond, vagy élet és halál."

            Soká csodálkoztam, mennyi időbe került, míg a papság rájött, hogy a magasabbrendű spiritizmus az őseredeti kereszténységgel milyen közeli rokonságban van. Hogy laikus erre nehezen jön rá, azt még megértem, mert az kevéssé jártas az újtestamentumban, de a papság nem támaszkodhatik e kifogásra, bár a teológiai szakon a legtöbb egyetemen az újszövetséget a dogmatika szemüvegén keresztül tanuljuk. Így volt ez legalább az én időmben a koppenhágai, a hallei, meg a cambridgei egyetemeken. De ne feledjük, hogy fennáll annak a lehetősége is; hogy az ortodox egyház tanítása némely pontban teljesen eltér attól, amit Krisztus Urunk maga tanított.

            Sok avatatlan azt hiszi, hogy csak egyedül Jézus művelt csodákat és csak vele összefüggően történtek csodadolgok. De az újszövetség egészen mást mond. Tanítványait már első ízben nem csupán az evangélium hirdetésére, hanem csodák tételére is kiküldte. Máté evangélista írta meg, hogy Jézus így szólt tanítványaihoz: "Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek." (Máté X. 8.) S ők e hatalom birtokában örvendezve tértek is meg első útjokból. Márk evangéliuma kiemeli, hogy Jézus megígérte, hogy ezek a jelek mindenkor meg fognak adatni azoknak, akik Benne hisznek. János evangéliuma Krisztus szavait ismétli: "Bizony, bizony mondom néktek: aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat,amelyeket én cselekszem, és nagyobbakat is cselekszik azoknál, mert én az én Atyámhoz megyek." (Ján. 12.) .

            Az Apostolok Cselekedeteiben azután azokról a csodákról olvasunk, amelyeket az apostolok végeztek; és alig ismerünk más művet, amely annyi tudósítást tartalmazna olyan jelenségekről, amilyeneket ma némelyek megvetéssel spiritiszta jelenségnek neveznek. Ha valahol virágzik a szellemekben való hit, úgy az első keresztény gyülekezetnek eme hasonlíthatatlan és eléggé fel nem értékelhető elbeszélésében és leírásában van meg. Az Apostolok Cselekedetei jelenségekről, kinyilatkoztatásokról, jóslásokról, szellemi erő által okozott gyógyításokról, materalizációról (angyal- vagyis szellem- megjelenések) és nagyszerű levitációkról beszélnek. Különösen két elbeszélés köti le figyelmünket: a második fejezetben a pünkösdi jelenség leírása (nagyhirtelenséggel lőn az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése… és látánák kettős tüzes nyelveket,… és kezdének szólni más nyelveken) és a XII. fejezet szép elbeszélése, midőn az angyal Péter apostolnak tömlöcében megjelenik, őt félig felkölté, zárt ajtókon és szilárd falakon keresztül kivezeti s minekutána Péter az úton a tömlöcfalon kívül teljes öntudatra ébredt, az angyal eltűnik.

            Teológiai tanárkodásom első évében, mikor a reykjaviki teológiai akadémia hallgatóival, e tételt átvettem és megjegyeztem, hogy ebben valódi esemény tudósítása van leírva, mivel ugyanilyen jelenségek a 19. században is fordultak elő, mondá egyik tanítványom: "Péter apostol nem érdemel különös dicséretet erős hitéért, ha tényleg átélt ilyen eseményt. Én is erős hitű lennék, ha magam  hasonlót tapasztaltam volna."

            Ám most feltehetjük a kérdést: napjainkban melyik egyház nyújt alkalmat ilyen tapasztalat szerzésére vagy ilyesminek átélésére? Azt hiszem, egyik sem. Pedig Amerika, Anglia, Franciaország spiritisztái immár 1848 óta hirdetik: jertek közénk és mindezt látni és tapasztalni fogjátok! Nálunk is olyan istentiszteletet, összejövetelt fogtok látni, amilyet az első keresztények tartottak és amilyenről az újszövetség tesz említést.

            Lehet, hogy erre néhányan hitetlenül fogják a fejüket rázni. Tisztázzuk csak mindenekelőtt, milyenek is voltak az első keresztények összejövetelei? Egészen elütöttek a templomainkban most szokásos istentiszteletektől. Pál apostol levele világosan tárják elénk azokat, kiváltképpen a korinthusiakhoz irt első levele. Akkoriban nem volt köztük tanult lelkész, aki papi köntösben szónokolt volna összejöveteleiken. De figyeltek arra, amit úgynevezett prófétáik vagy szellemi adománnyal megáldott más férfiak mondtak. És e szellemmel telitett férfiak többféle kegyelemadománnyal bírtak. Pál így nyilatkozik felőlük:

"Ami a lelki adományokat illeti, nem akarom testvérek, hogy tudatlanok  maradjatok. Emlékeztek, hogy mikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak ellenállhatatlanul a néma bálványok elé. Ezért tudtotokra adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: "Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: "Jézus az Úr", hacsak a Szentlélek által nem.

            A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz. A megbízatások is különfélék, de az Úr ugyanaz. Különfélék a csodatettek is, de Isten, aki mindezt mindenkiben véghezviszi, ugyanaz. A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik ugyanis a Lélektől a bölcsesség tudományát kapja, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik meg a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, vagy a gyógyítás adományát ugyanabban a Lélekben; ez csodatévő hatalmat, amaz meg a prófétálást, egyik a szellemek elbírálását, másik többféle nyelvet, a harmadik viszont a nyelvek megfejtését. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek." /1 Korintusiakhoz XII.1-11./

            S most ne feledjük, hogy a lélekkel teljes férfiak legalább is sokszor sajátságos állapotban voltak. Néhányan, kik őket meghallgatni jöttek, oly sajátságosnak találták ezt az állapotot, hogy őket vagy háborodottaknak vagy ittasoknak vélték. Megeshetett, hogy összejöveteleiken egyik a másik után került e befolyás alá. Olykor félelmes összevisszaság keletkezett, mivel a szellemmel telített egyének többen beszéltek egyszerre. Ezért az apostol kénytelen volt szigorú szabályokat megállapítani a teljes rend fenntartására. Figyeljék meg, mit mondott: "Micsoda azért Atyámfiai? Mikor egybegyűltök, némelynek közületek dicséretre való éneke vagyon, tudománya, nyelvekkel való szólásnak ajándéka, isteni jelentése, magyarázásra való ajándéka vagyon. (I. Kor. XIV: 26.) Azt a szabályt állítja fel, hogy ha nyelveken szólnak egy és ugyanazon gyülekezetben, csak ketten, legföljebb hárman szóljanak, még pedig csak egymás után beszélhetnek s akkor az egyik tartson felőle magyarázatot. Ugyanígy a próféták közül is csak kettő vagy három beszélhet, a többi pedig vizsgálja, ítélje meg.

            Mit kellett megvizsgálni? A dolog nem volt oly egyszerű. Az első keresztények hitték, hogy e sajátságos egyének által - kiket akár prófétáknak, akár másképpen nevezünk - valóban szellemek beszélnek. A görögők egységesen pneumatikusoknak nevezték őket, a szellem által vezérelteknek vagy pontosabban akik szellem vagy angyal befolyása alatt állanak.

            Pál két helyen oly világosan fejezi ki magát, hogy nem lehet őt félreérteni. Beszél arról, hogy a gyülekezetekben könnyen tarthatnak rendet, mert "a magyarázóknak értelmeik a magyarázóknak ítélete alá vettettek" (I. Kor. XIV. 32.) és ugyanazon rész más helyén mondja: "Azonképpen ti is, mivelhogy a lelki ajándékokat kívánjátok (azaz kívántok a szellemekkel összeköttetésbe kerülni) a gyülekezet épülésére igyekezzetek, hogy azokban növekedjetek-" (I. Kor. XIV. 1,2.)

            Az apostoli idők felfogása szerint a szellemek lehettek jók vagy gonoszak, vagyis magas fejlettségűek vagy alacsony fokon állók. Megtörténhetett, hogy szellemek nyilatkoztak meg, akikkel nem volt kívánatos összeköttetésbe lépni. Ezek gőgösen előtérbe tolakodtak, hívatlanul jöttek, egészen úgy, mint az mai nap is megtörténhetik spiritiszta üléseken, vagy ahol a pszichiáter kutatók médiumokkal kísérleteznek s még inkább, ha a médiumok pszichikai megnyilvánulásokra erős tehetséggel bírnak. Ezért emlékezteti olvasóit János első levele arra, hogy ne bízzanak minden szellemben: "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-é" (Ján I. 4.1.) s hozzáfűzi még: "mert sok hamis próféta jött ki a világba." Egész öntudatlanul az volt a meggyőződésük, hogy a hamis próféták tisztátalan vagy csaló szellemek befolyása alatt álltak. Igen fontos dolog volt tehát határozott szabályokat adni, melyek szerint képesek voltak a szellemeket megítélni. Pál apostol el is látta községét ilyenekkel: „Azért tudtotokra adom nektek, hogy senki, aki Istennek lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.” (I. Kor.12. 3).

            Az apostoli idők és az első keresztények prófétái vagy pneumatikusai ugyanolyanféle emberek, mint mostanság azok, akiket médiumoknak vagy pszichikus személyeknek nevezünk. Efölött nem kételkednek azok, kik mindkét részt megvizsgálták, vagyis mind a jelenségeket, melyeket az újszövetség közöl, mind a médiumi, stb. jelenségeket, melyeket napjainkban a spiritizmus ismertet.

            A Pál által említett összes szellemi adományokat jól ismerjük a modern médiumokkal való összeköttetésben. A médiumitásnak sok formája van, éppúgy, mint a Pál idejébeli kegyadományoknak. És mi mások voltak ezek az istenáldotta egyének az apostoli felfogás szerint, mint közvetítő láncszemek a láthatatlan és látható világ között? De hiszen ugyanazt jelenti a médium szó is (közvetítő). Vannak talán, akik azt hiszik, hogy lenézhetik a médiumitást, mint valami jelentéktelen vagy éppen megvetendő dolgot. Én egészen ellenkező véleményen vagyok. Mindenesetre azok közelítik meg az igazságot, akik azt hiszik, hogy, a médiumitás bizonyos irányokban elért magas fejlettség bizonysága és hogy a jövőben az egész emberiség ilyen tehetségek birtokába fog jutni, amilyenekről már az ótestamentum néhány prófétája álmodott. Azt  hiszem, sir Arthur Conan Doyle nevezte ez adományt  szent tehetségnek s úgy látszik, hogy ebben megegyezik az apostollal. Mert Pá1 e csodálatos képességeket kegyadományoknak (charismata) nevezte. Ő tehát Isten különös kegyelmének tekintette a médiumitás képességét, annál inkább, mert minden bizonnyal főképpen e képesség birtokában jutott ő és a többi apostol a szeretett Mesterrel összeköttetésbe, szégyenletes és fájdalmas kereszthalálának elszenvedése után.

            Vannak, akik még sohasem voltak tanúi egy transzban levő médiummal végzett kísérleteknek. Az ilyenek nevezetes dolognak tekintenék, ha spiritiszta gyülekezetben médumi transzbeszédet hallanának, de bizonyára még jobban csodálkoztak volna, ha egy korinthusi gyülekezetnek kétségtelenül egyszerű üléstermében a pneumatikusokat extázisban (elragadtatásban) hallották volna nyilatkozni látományaik és nyert nyilatkozataik felől. De legmagasabb fokban csodálkoztak volna, hallva Pál apostolt „nyelveken beszélni”, aminek ő az újszövetség szerint mestere volt. Ha hitelt adhatunk a szentírás e helyének, úgy ő igen nagy mértékben bírta a szellemi adományokat. De a csodálkozás mellett az egyik-másik állapotban leadott megnyilatkozás mély meghatottságot is váltott volna ki. Az I. Kor. 13. sejteti velünk, milyen erővel és szellemi teljességgel beszélt, ha a magasabb világ befolyása alatt állt. Pál maga beszéli, hogy sokszor transzban volt. Ugyanezt mondják Péter apostolról is. A dán bibliafordításban ugyan e szó nem fordul elő, de olvassák csak el az angol bibliát, abban gyakran fordul elő ez a kifejezés: trance (transz=elragadtatás) s innen van átvéve ennek újkori szóhasználata.

            Világos most már ugyebár, miért kell a szellemeket megítélni, vagy megkülönböztetni. Erre vonatkozóan Pál bizonyos fajta lelkilátást tekintett a legjobb biztosítéknak.

            Hasonlítsuk már most ezt össze a spiritiszta üléseken napjainkban történő dolgokkal. Tapasztalataimat következőkben fejezhetem ki: ha a médiumi képesség annyira fejlett, hogy tulajdonképpeni összeköttetésről beszélhetünk, az eszköz által megnyilatkozó és felette ellenőrzést gyakorló intelligencia rendszerint kér, hogy zsoltárt énekeljünk, imádkozzunk, hogy a kör lehetőleg összhangzó legyen s az összes résztvevők egymás iránt a legnagyobb rokonszenvvel viseltessenek. Harmonikus viszonyok uralkodása a jó szellemek igyekezetét a médiummal való összeköttetés létrehozása iránt előmozdítja és kizárja az alacsonyrendű szellemeket, akik arra törekszenek, hogy magukhoz ragadják az erőt és gonoszat cselekedjenek. Ezért különösen kezdetben nagyon óvatosaknak kell lennünk. Az ülések tartása komoly dolog és ezekre épp oly szent érzülettel kell mennünk, mint a templomba.

            Tudom, hogy sok modern teológus - különösen a német egyetemeken - az újszövetségi csodák nagy részét tagadja vagy elmagyarázza, ezek között a megszálltaknak Jézus által történt gyógyítását is. Azt hiszik, Krisztus tévedett és hogy e tekintetben korának gyermeke volt. Nekem meggyőződésem, hogy a pszichikai kutatás Krisztust igazolni fogja és vissza fogja vetni a felületes racionalizmust, mely alapjában korunk anyagias pszichológiájának félelméből táplálkozik.

            A spiritizmus kezdettől fogva állította, hogy az új szövetség felfogása e kérdésben helyes és a legkimagaslóbb amerikai pszichológiai kutatók ketteje, dr. James H. Hyslop és dr. Walter F. Prince már hatalmas munkát végzett, hogy a megszálltság valódiságát napjainkban is bizonyítása. Úgy látszik azonban hogy a racionalista teológusok nem is sejtik az ilyen művek létezését az újszövetség csodáira tovább is mint a babona maradványaira néznek le és megkísérlik elhitetni velünk, hogy az emberiség megváltójára, Krisztusra mint mesterünkre tekinthetünk akkor is, ha ily fontos kérdésben azt hitte volna, hogy gonosz szellemeket űz, holott csak öntudatlan szuggeszcióval gyönge emberek túlfeszített idegeit és elernyedt akaratát rázta fel.

            Fontolják meg, hogy a gondolkodás milyen nagy felületességére vall az a vélemény, mely szerint lehet ilyesmit állítani és mellette megtartani a krisztushitet. Nem, ez kizárt dolog; az igazság az, hogy a modern teológia a természetfölöttiről vagy jobban mondva az érzékfölöttiről alkotott racionalisztikus felfogásával aláássa a krisztushitet, melyet az újszövetség megalapozott.

            Ezért szerintem az egyháznak hálásnak kellene lenni a lélek és szellembúvárok iránt azért, amit már eddig tettek a biblia rehabilitálására. Közülük sokan kijelentették, hogy bár azelőtt tökéletes agnosztikusok, vagyis tagadók  voltak, semmi akadályát sem látják annak, hogy elismerjék, hogy az újszövetség csodái tényleg megtörténtek. /folyt. köv./

*

            És mit látunk napjainkban a fentiekről, különösen a már sokat tárgyalt egyik alaptanunkról, a reinkarnációról egyházi berkekben? Egészen friss értekezést hozunk erről Kovács Gábor atyának 2006-ban „Mágia és HIT” címen megjelent könyvéből csak zárójeles megjegyzések mellett, magát az értékelést tehát tisztán az olvasóra bízva.

INKARNÁCIÓ

Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényében Jancsi frátert kioktatják a dominikánusok a reinkarnáció tanáról így:

            "A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból (=raktárból)."

            Már Petőfinél is találunk olyan verset, amelyben a reinkarnációt vallja:

 "Halhatlan a lélek, hiszem,

De más világba nem megy át,

Csak itt lenn a földön marad,

A földön él és vándorol."

            Petőfi persze aligha hitt ténylegesen a lélekvándorlásban, kijelentése csupán játékosan magára öltött költői szerep, alkalom arra, hogy elmondhassa, milyen forradalmárokat tekint történelmi elődeinek. Gárdonyinál más a helyzet, ő a reinkarnációt ténylegesen vallotta, egri sírfelirata: "Csak a teste", azt jelenti, hogy testét valóban nem tekintette többnek elszakadt ruhánál; az ember - szerinte - kizárólag a lélek. (Ezt fejezi ki "A láthatatlan ember" regénycímével is.) Mint Ábrahám testvér mondja Jancsinak: - Isten lehelete az ember. Testbe foglaltan. Most testbe foglaltan. Most. Érted? Most. De ki tudja, mikor lehelt ki engem Isten? Ez-e az első testem? Vagy ez már a második? Vagy a századik?

- Hát te is azt gondolod...

- Azt gondolom, hogy addig élünk ezen a Földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom, én, az nem a test."

            Ezek a nézetek a húszadik század második felében, a New Age-hullám hatására, széles körben elterjedtté váltak azzal, hogy az kitűnő karmát biztosít. A karma hindu fogalom, az ember cselekvését és cselekvése révén kialakult sorsát jelenti. A karma az a teher, amelyet az újabb és újabb testben történő újjászületések során föl kell dolgoznunk, hogy megszabaduljunk a reinkarnációk körforgásától, a szamszárától, és egyesülhessünk Brahmával, vagy beléphessünk a vágyaktól mentes Nirvánába, a különböző vallások vagy vallási irányzatok tanítása szerint. A buddhizmus révén a reinkarnáció tana az egész Távol-Keleten elterjedt. De nem kizárólagosan hindu eredetű. Lélekvándorlás-(metempszükhószisz) szerepel a görög filozófiában is, az orfikusoknál, Püthagórasznál, Empedoklésznél és Platónnál; vallották a reinkarnációt a gnosztikus szekták, a manicheusok és a neoplatonikusok. Az újkorban kedvezett a lélekvándorlás gondolatának Lessing és Goethe, Fichte és Schleiermacher, sőt Nietzsche is; lelkesen átvette az eszmét a teozófia, amelyből a New Age mozgalom született. Manapság alig-alig találunk mágikus irányzatot, amely ne vallaná egyszersmind a lélekvándorlást is.

            A zsidó vallásban is találkozunk a reinkarnáció hitével. Ennek gyökerei azonban aligha bibliaiak. Hallgassuk meg erről Raj Tamás rabbit:

            "A lélekvándorlás (héberül gilgul nesamot, röviden gilgul) csupán a középkori zsidóságban jelentkezik (minden bizonynyal keleti, indiai hatásra), s akkor is elsősorban nem a hivatalos (rabbinikus) irodalomban.".

            Egy zsidó barátomtól úgy tudom, őt arra tanították, hogy újra-megtestesülés akkor történik, amikor az ember nem végezte el feladatát a földi életben, ezért Isten úgy dönt, hogy visszaküldi őt a földre. Hozzátették, hogy egy embernek legfeljebb négy inkarnációja lehetséges. Az ilyen nézetek forrása a zsidó okkultizmus, a kabbala; tehát nem a Biblia. Az Ószövetségből csak gyönge, mit sem bizonyító érveket tudnak fölhozni a lélekvándorlás hívei. P1. "Por vagy, és visszatérsz a porba" (Ter 3,19) szerintük azt jelenti, hogy "visszatérsz egy másik testbe". De a vers első része világosan mondja: "Visszatérsz a földbe, amelyből vétettél." Vagy amikor Ádám Szet születése után így szól: "Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit megölt Káin!" (Ter  4,25) - szerintük ez úgy értendő, hogy Szet nem más, mint Ábel reinkarnációja. De ez teljesen önkényes értelmezés, a szöveg csak annyit mond, hogy ''Ádámnak új fia született a meggyilkolt helyébe. A többi ószövetségi érv is hasonlóan erőltetett. Kizárólag az fogadhatja el ezeket argumentumnak,aki eleve hisz a lélekvándorlásban, ezért azt olvassa bele a szövegbe. Ez világosan mutatja, hogy a reinkarnációs eszme nem az Ószövetségből származik, hanem csak utólag keresnek hozzá bibliai megalapozást, aminek a zsidóságon belül is komoly ellenzéke van.

            Hogy állunk az Újszövetséggel? Az Isten rabjaiban Fráter Rudolf fogalmazza meg Gárdonyi nézetét:

            "Miért ne hinném?... A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna?"

            Gárdonyi fejtegetésében kettős hiba van. Az első az a tévedés, hogy hitünk nem mond ellene a reinkarnáció tanának. Mi Jézus evangéliumában hiszünk, márpedig annak izzó magvához tartozik a  sürgető felhívás a megtérésre. "Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok" (Mt 24,42). Szó sincs arról, hogy ráérnénk megtérni egy következő életben. "Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat" Jn 9,4). A példabeszédbeli gazdag embernek a kárhozat kínjai között tudomásul kell vennie, hogy állapota végleges (Lk 16,19-31). Mint a Zsidó levélben olvassuk, "el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet" (Zsid 9,27). Kevés dolog világosabb az evangéliumból, mint az, hogy örök sorsunk egyszeri földi életünk során dől el. Az ember véglegességre rendelt lény, Isten örök szeretetében kell beteljesednie; és megadatott neki a gyönyörű és félelmetes szabadság, hogy visszavonhatatlanul döntsön. Egyúttal azonban az ember a véges anyagi világba ágyazott lény is, az emberi szellem az anyaghoz van rendelve, és testi folyamatok igénybevételével hozza meg döntéseit. Látni fogjuk, hogy ami totálisan és látványosan kizárja a reinkarnáció lehetőségét, az éppen a test és lélek egymásra rendeltsége.

            Origenész, a 3. század elejének nagy egyházi írója, a bűnbeesés és megtisztulás vég nélküli körforgásában hitt, melynek során az emberi lelkek angyallá vagy démonná válhatnak, de újra emberré is testesülhetnek. Ezt ő még jóhiszeműen tanította, az órigenizmust azonban az Egyház gondolkodása élesen elutasította, a Tanítóhivatal ismételten elítélte, legmagasabb szinten 553-ban a II. Konstantinápolyi Zsinaton. Az Egyház nem fogadja el a lélek vándorlást. /Itt a hiba!!/

            Gárdonyi másik tévedése a fent idézett szövegben, hogy Isten műveibe kényszerítő logikát visz, amely magát Istent is köti. Így vezeti le a reinkarnációt abból a tételből, hogy ártatlanul nem szenvedhetünk, mert ez igazságtalanság volna. Csakhogy a tétel hibás. A szenvedés nem okvetlenül büntetés. /javító eszköz!/

            Az ártatlanok szenvedése lényeges része a keresztény világképnek: az ártatlan Jézus szenvedése váltott meg bennünket. Az Ószövetségben Jób könyve hosszadalmasan viaskodik az ártatlanok szenvedésének problémájával, míg végül ott köt ki, hogy a dolog Isten misztériumához tartozik, akit nem lehet felelősségre vonni.

            Az újszövetségi kép még mélyebb: magát a megfeszített és föltámadt Jézust nyújtja nekünk válaszként a kérdésre. A szenvedés, mint kiüresedés, mint az emberi egzisztencia határainak lebontása, a szeretet áldozataként elfogadva megnyitja az embert az isteni transzcendencia előtt, amely Jézus föltámadásával - boldogító gazdagságban áramlik be a megváltott emberiség életébe. A forgószélből beszélő félelmetesen szuverén Isten helyébe, aki előtt Jób megsemmisülve némul el, a nagypéntek borzalmától pünkösd tűztengeréig ívelő húsvéti misztérium fölfoghatatlanul csodálatos Istene helyébe a reinkarnáció eszméje olyan istenséget tesz, aki be van tokozva egy korlátolt nyárspolgár logika csőrendszerébe A Mindenség Ura sem gyakorolhat irgalmat, a karma őt is köti. Istennek ez a lefokozása tökéletesen megfelel a mágikus világképnek, amely manipulálható numinózumot kíván. Ugyancsak nagyon megfelel a reinkarnáció a mágia emberképének is: "Olyanok lesztek, mint az Isten." Az ember lehetőségei határtalanul variálhatók: a félkezű nyomorék fanyűvő supermenként születhet újra, az idióta zsenivé válhat következő életében. Jusson eszünkbe a Tabula Smaragdina szövege: "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van". Ez a transzcendencia tagadása. A reinkarnáció olyan módon torzítja Isten és az ember képét, hogy a tétel hihetővé váljék. A kereszténységben viszont az ember, egyszeri és behatárolt lehetőségei közepette, azáltal tágul a végtelenbe, hogy mindenestül kiszolgáltatja önmagát Isten határtalanságának. /Ajánlatos ide olvasni: „Bev. Spir.” I. k. 281-293. oldal/

            Nem vehetők komolyan azok az állítások, melyek szerint az Újszövetség maga is tanítja a reinkarnációt. Jézus beszél új születésről Nikodémusnak, de ez nem más, mint a „vízből és Szentlélekből történő születés” (Jn 3,5), vagyis a keresztény beavatás, a keresztség és a bérmálás, ami egyszeri földi életében teszi az embert Isten gyermekévé nem pedig  egy másik földi élet kezdete. Az is igaz, hogy Jézus Keresztelő Jánosról azt mondja: "Ő Illés, aki eljön" (Mt 11,14). De ennek a mondatnak értelmét Gábriel angyal Zakariásnak mondott szavai mutatják meg, amikor így beszél a születendő Jánosról: "Izrael fiai közül soka