T A R T A L O M

Új esztendő.......................................................................      2

Istenfogalom a spiritizmusban...............................................    5

Értelem és szabad akarat.......................................................  8

Isten minden mindenben (vers)...............................................  12

Egyház és spiritizmus (folyt. 2.)............................................... 13

A hit és a vallás.....................................................................  21

A novaji és a dormándi javasasszony......................................  24

Karsay István magáról...........................................................  29

Egyes államformákról a lorberista dr.Rózsa Jenőtől................    32

A mátrai Tallóskút-i zarándokhely...........................................  42

Csókvirágok (vers)................................................................. 46

Richet "A nagy remény" című könyvéből szellemtani esetek....   47:

Szokatlan az élettanban........................................................... 52

Meghosszabbított bőjtök.......................................................... 55,

Éghetetlenség.......................................................................   55

Telepátia, gondolatolvasás......................................................  56

Igaznak bizonyuló "előrelátások".............................................  56

A magyarországi Kele János  figyelmeztető "látásai"...............   57

A "Chaffin" örökség bonyodalmai...........................................  58

"Egy igazi sztármédium".........................................................  59

Lehár Ferenc és az inspiráció.................................................  60

Farkas Violánkról egy ünnepváró versével..............................  61

Zárszó..................................................................................  62

ÚJ  ESZTENDŐ

2007.-ik Krisztus Urunk születése után, a harmadik évezred 7.-ik éve.

   A hetes szám kisértése: - beteljesedés - visszatekintésre  csábít életünk, eszmeiségünk mikénti múltját, jelenét és jövőjét illetően.Vajon mindaz, ami volt, van és lesz, a véletlennek, vagy tudatos irányításnak eredménye-e? Mi vagy Ki okozta például  azt, hogy a különféle spirituális (szellemi)  irányú filozófiai iskolák évszázadokon keresztül nagyjában egy irányban mozogtak és a közöttük fennforgó látszólagos ellentétek többnyire csak a részletekben nyilatkoztak meg? Azt, hogy igazi ellentét közöttük  csakis a XVIII.-ik század végén támadt, majd  a következő században megerősödött a racionalista, pozitivista és materialista világnézet miatt, aztán kezdődött a tagadás, mindent, aminek a létezéséről az ember öt érzéke segitségével megbizonyosodni nem lehet? Vagyis a tudományos világ  miért forditott hátat - csakis a mondott időben - mindannak, amit a vallások tanitottak és fejlődött ki a természettudományokra támaszkodó materializmus, mely ellentétbe került nemcsak a vallások tanitásával, hanem még a tudományos spirituális filozófiával is?

   Ekkor azonban - érdekes módon, váratlanul, szerényen és inkább sajnálkozó mosolyt, mint feltűnést keltve - megindult a mindennapi élet jelenségeire támaszkodó spiritiszta mozgalom, mely arra volt hivatva, hogy pozitiv tényekre támaszkodva, életrekeltse az elparentált spirituális világnézetet és ezt meghaladóan  a szellemhitet.

   Vagyis  még egyedül se maradt a mozgalmunk, mert tanunknak bizonyos részét ugyancsak vallotta-vallja az igen régi múltú buddhizmusra támaszkodó teozófia, antropozófia (pl. reinkarnáció) és a keresztény vallásfelekezetek bizonyos dogmáitól szabadulni vágyó különféle mozgalmak, mint az űdvhadsereg, a keresztény tudomány (christian science), a szabad egyházak, stb. mindmegannyi ellensége a csalhatatlanság tekintélyére támaszkodó dogmáknak, meg a szellemet tagadó materiális tudománynak.

Magyarázatunk:

   A szellemi síkról az anyag börtönébe  bukott  emberiség az isteni kegyelem egy bizonyos időpontjában elérkezett a fejlődésnek arra a pontjára, amikor a régi  tudásvágy s a gőg - a bukás okozója -    mozgató erővé vált benne az igazság megismerésére. Kezdte ugyanis furcsálni egyes lelki vezetőknek azt az állítását, hogy ők ismerik a teljes  igazságot, annak ésszel felfogható magyarázata nélkül. Görcsösen ragaszkodtak logikus tételükhöz: ha valaki azt állítja, hogy ismeri az igazságot, azt be is kell bizonyítania. Az igazságnak mindig és mindenütt igazságnak kell lennie és maradnia. Ami azonban csak  az igazság palástjába burkolódzik, arról egyszercsak lehull a diszes palást és látható lesz a maga szegénységében.

   A kutató és gondolkodó emberiség tehát egy adott időben ámulva fedezett fel egyre több nemcsak fizikai törvényt, hanem rájött olyanokra is, amelyek megérthetővé teszik  számára a legnagyobb miszteriumot, az életet és annak folytatódását a testi halál után. És lettek egyének, csoportok is - nem véletlenül, hanem bölcs égi vezetés által -  ezeknek az ismereteknek közkincsé tételére. /L."Bev. Spir." I. k. 9-36. o./ Az ismeretek folytonos bővülése és szaporodása annak bizonyitéka  hogy ezek is a fokozatos  fejlődés törvényének vannak alávetve. Ugyanis a legnagyobb akadálya az emberiség haladásának, hogy elfogulatlan birálatra és a magáétól esetleg különböző nézet elismerésére alig képes. Pedig minden tanulás és kutatás igazi célja csakis az igazság megismerése lehet. De ki állithatja magáról, - hazugság nélkül -  hogy az igazságot a maga teljességében már megismerte, birtokolja?! Ezt csak egy gőgös  és hiú ember meri megtenni. Mindenkire áll ugyanis a szabály: minél többet tudunk, annál inkább érezzük, hogy ismeretünk milyen csekély részét képezi a teljes  igazságnak és milyen mérhetetlenül sokat kell még megismernünk!

   Ezek közül legfontosabb az anyag felett álló halhatatlan szellem - lélek principiumnak és a hozzá szorosan kapcsolódó erkölcsi törvények létezésének fel- és elismerése. Az utóbbiak ugyanis a beléjük kapcsolódót erősítik,  védelmezik jóratörekvésében, az ellene vétőket pedig kérlelhetetlen szigorúsággal éppúgy sujtják, mint aki valamely természeti törvény ellen vét.

    Ebből az összefüggésből aztán logikusan következik, hogy a szellemi- és a szellemmozgalom harcosának  nem  szóval, hanem cselekedeteivel kell a megismert igazságot hirdetnie, különben lelepleződik. Így jövünk rá és érezzük meg, hogy mindannyian egy Atyának a gyermekei vagyunk, és a egyre terjedő szellemmozgalomnak Jézus Krisztus a feje és vezetője. Krisztus taníitását, az evangéliumot tartjuk tehát  az igazság legmegbizhatóbb forrásának, ugyanígy korunk szellemtani jelenségeinek, logikus kijelentéseinek égi vezérlését is.

   Másként: Mi a szellembölcseletet /spiritológia/ és annak mozgalmát /spiritizmus/ tehát a "legtudományosabb  vallásnak", egyben a "legvallásosabb tudománynak" érezzük és valljuk, amit képesek vagyunk bizonyítani is földi szerzők - sok részben elhallgattatott - vagy médiumi úton  odaátról  jött  és publikált - de bizonyos okokból közismerté nem vált - logikus irodalmakkal. 

   Igen, mert Krisztus sohasem hagyta el az emberiséget, hiszen megigérte, hogy követöivel lesz a világ végéig! Neki ehhez a munkájához éppenúgy szüksége volt munkatársakra kétezer évvel ezelőtt, mint ahogy szüksége van azóta is mindig és  főleg a mai zűrzavaros figyelmeztető időkben.   

   Legyünk hát minél többen ilyen munkatársai Megváltónknak! Ez a  mi újévi jókívánságunk iszta szívvel mindenki felé! /kyÁ/

*

Istenfogalom a spiritizmusban.

Irta : Kelemen János

   A spiritizmus vallásbölcseleti rendszerének nincsenek dogmái, tehát türelmes. Mint ilyen, nem a szellemi erők megbontására, hanem azok egyesitésére törekszik. A különböző hitformákat az igazság mindmegannyi kifejezésmódjának tekinti, melyek az ember fejlettségi fokozatához mérten módosulnak, változnak.

   Bár a spiritizmus merev dogmákat nem állít fel, vannak azonban olyan alapelvei, melyek rendszerének mintegy gerincét képezik, úgy, hogy az ezektől való eltérés magának a rendszernek összeomlását idézné elő.

   Minden vallásbölcseleti rendszer kiindulópontja az ős-ok: Isten. Ha már a kiinduló pont, az első lépés téves, minden továbblépés a bölcseleti spekulációk terméketlen talajára vezet. Ha ebből a szempontból mérlegeljük az újabban itt-ott még spiritiszta oldalról is felvetett panteisztikus szinezetű nézeteket, bizonyos aggodalmakat nem hallgathatunk el. Azt hangoztatják ugyanis, hogy az emberi szellem lényegében Istennel azonos; az egyéniség ennélfogva csupán merő illúzió.

   A spiritizmus bölcseleti irodalmában csak némileg is jártas olvasó az első pillanatban tisztában van azzal, hogy ez a gondolat merőben ellenkezik a spiritizmus alapelveivel. A spiritizmus alapvető műveiben tisztán, világosan, határozottan, minden kétértelműséget kizáró módon van kifejtve Isten fagalma.

   A különlét illúziójának gondolata tehát a panteizmus talajából fakadt. Hasonló gondolatokat találunk a panteista bölcselőknél.

   A modern panteizmus megalapítója Spinoza szerint csak egy valódi állag van: az isteni. Ennek tulajdonságai, a gondolkozás és kiterjedés. Fichte ezt úgy fejezi ki, hogy csak egy én van: Isten  a föltétlen én. Schellingnél Isten az én és nem-én föltétlen különbsége. Hegel szerint Isten fogalomeszme elvont értelemben. Ez az eszme észbeli mozgás által fejlődik, természetté lesz: Az emberben öntudatra jut. Az eszme emberré lesz. Isten tehát az emberben jut öntudatra. Az ember öntudata Istenről nem más, mint Isten öntudata önmagáról az emberben.

   Az okkult vallásbölcseleti rendszerek közül a teozófia szintén panteisztikus alapon fogja fe1 Isten létezését. Isten az egyetlen, személytelen ősszellem. Ez az ősszellem a világrendszerben nyilatkozik meg. Isten a mindenség és a mindenség Isten. Ez az egyetlen állag: mint Isten végtelen, örök és változhatatlan, mint világ véges, ideiglenes és változó. Isten és a világ tehát egy és ugyanaz.

   A kereszténység istenfogalma a panteizmus merő ellentéte. "Én vagyok az Úr és nem változom" - olvassuk a szentirásban. Ugyanez a gondolat más helyen: Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felűlről van, leszállván a világosság Atyjától, kinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak."

  Ilyen értelemben nyilatkoznak az egyházatyák is. Isten állagára, tudására, akaratára, terveire nézve változhatatlan" - tanítja Origenes. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Ágoston is: "Egyedül ez az isteni természet változhatatlan, meg nem változtatható és sem hanyatlásnak, sem haladásnak nincs alávetve; nem fogyatkozik, hogy kevesebb legyen, sem nem szaporodik, hogy több legyen; tökéletes, örök; egyedül Ő mindenképp változatlan." Hasonlóan ír nissai Gergely is: "Egyedül az isteni természet ment minden átalákulástól és változástól."

   A szentírás igéit, az egyházatyák tanítását megerősíti a spiritizmus vallásbölcsieleti rendszere is. A  "Szellem, erö, anyag"-ban olvassuk: "Óh, emberek, Isten, Isten Ő van, Ő él és teremt. Teremt az ő változhatatlan természettörvényei által. . . Ezeknek a törvényeknek engedelmeskedik minden, t. i. a növények, az állatok, a homok, a tenger. Mindezek között Ö, az egyetlen  áll változatlanul, az abszolút Isten és Teremtő..." (I. fej.)

   A spiritizmusnak a szellemi tanitásokból leszűrt bölcseleti rendszere félreérthetetlenül utasitja el a panteizmus gondolatát. A panteizmus tana - írja Allan Kardec - ellentétben áll Isten leglényegesebb tulajdonságaival, mert összezavarja a Teremtőt teremtményével. Határozottan olyan felfogás ez, mintha valamely nagyszerű gépről azt tartanánk, hogy egyik förésze a feltalálónak, akinek agyában megfogamzott. . .

Isten képessége műveiben nyilvánul meg, mint a festőé képeiben; csakhogy Isten müve éppoly kevéssé maga az Isten, mint a festmény nem maga a festő, akinek lelkében a kép megfogalmazott és aki le is festette azt. (Szellemek könyve, 1. fej.)

   Emánuel szellem is éles határvonalat húz a teremtett és nemteremtett szellem között: "A szellem olyan teremtése Istennek, aki Istenéhez hasonló tulajdonokkal van felruházva, úgymint szabadakarattal, a legmagasabb fokú ismeret és szeretet elérésére való képességgel és amely bélyege, ábrázata, sajátsága, neve, zárköve eme megsemmisülhetetlen egyéniségnek."

   Ezzel tulajdonképpen megdől ama panteisztikus nézet, hogy a "különlét" illuziójának megszünése az egyéniség megszünését is maga után vonja. És ez érthetö is, mert ahol nincs egyéniség, ott öntudatról sem lehet szó. Az ilyen állapot egyenlő a megsemmisüléssel. Végeredményében tehát ott vagyunk a materializmusnál, azzal a különbséggel, hogy a materializmus gondolata szerint a halállal szűnik meg minden.

   A panteista felfogás szerint erről egyenlőre szó sem lehet. Tovább és tovább kell haladni, fejlődni, tökéletesedni s mindez tulajdonképpen cél nélkűl, mert mire az ujraszületések körforgásóból megszabadulunk, örök megsemmisülés vár reánk. Mert mi más egy olyan lét, melyben sem egyénigégünk, sem öntudatunk nincs?

   A nemlét eszméje, mint végcél, még a buddhizmusban sem talál teljes visszhangra. Sőt Buddha szerint a nirvána az öröklét birodalma, a halhatatlanság szférája, az egyetlen és legfőbb transcendens valóság, pozitív létezés. (Buddha élete, tana, egyháza: Schmiedt József.) A nemlét gondolata tehát még a buddhiznusban sem vert gyökeret. Annál kevésbé találhat otthonra az ílyen felfogás a keresztény (evangéliumi) világnézet alapján álló spirittizmusban. Spiritisza szempontból tehát határozottan vissza kell utasitanunk a különlét illuziójának és ami vele jár, az egyéniség megszünésének gondolatát, annál inkább, mivel ez a gondolat a spiritizmus talaján teljesen ismeretlen, sőt ennek szöges ellentéte.

   A spiritizmus Istenfogalma világos. Isten az abszolut létező, örök valóság, a mi Teremtőnk, Atyánk. A maga valójában értelmünkkel fölfoghatatlan, egyedül a hit adhat sejtelmet róla. Klasszikus tömörséggel önti szavakba e gondolatot Berzsenyi:

Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér,

Csak titkon érző keble óhajtva sejt,

Léted világít, mint az égő

Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

/ÉV.1931/3. sz./

*

Értelem és szabadakarat.

   Ez a két tulajdonság az, amely az Istennek erkölcsi felelősségge1 tartozó gyermekeit az ezekkel nem bíró, tehát nem is felelős más élő teremtményeitől megkülönbözteti. Ez utóbbiak is bírnak bizonyos értelemre valló tulajdonságokkal, de ezek a tulajdonságok egyéni felelősség nélkül, csak mint többé-kevésbé kifejlett ösztönök működnek.

  Egyedül a kezdetnélküli, teremtetlen, örök Isten bölcsessége és szabadakarata határtalan és végtelen; egyedül Ő a csalhatatlan igazság, jóság és örök szeretet. Isten végtelen bölcsességéhez, szabadságához és jóságához mérten azonban a legmagasabb szellem bölcsessége, értelme, szabadakarata és jósága is csak viszonylagosan tökéletes annyira, hogy maga a mi Urunk és Megváltónk is, amikor a gazdag ifjú így szólította meg: "Jó Mester" - ezt a megszólítást ezzel utasította vissza: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten."

   Azonban értelem és szabadakarat nélkül viszonylagosan sem lehetünk jók, viszonylagos jóság nélkül pedig nem lehetünk értelmesek. Istent, mint az ő gyermekei, csak annyira közelíthetjük meg, amennyire értelmesek és jók vagyunk, de hogy ez a legjobb esetben is mily távol áll Isten bölcsességétől és jóságától, mutatja a mi Megváltónknak a gazdag ifjúhoz intézett visszautasító válasza.

   Isten az értelemmel  és a szabadakarattal egybekapcsolta a felelősséget is, de ennek tekintetbevételét már szabadakaratunkra bízta, mert hiszen másként nem is lehetnénk felelősek. Szabadon választhatunk a jó és rossz között, és aszerint jutalomra vagy itéletre méltókká tehetjük magunkat. Hogy Isten csakis jóra kívánta fordíttatni szabadakaratunkat, abból is következik, hogy Islen a saját képére és hasonlatosságága teremtett minket; és ha nem feledkezünk meg arról, hogy Isten gyermekei vagyunk, akkor igyekszünk is Hozzá hasonlók, azaz olyan jók lenni, amilyen jók csak lehetünk, mert másképp ez a két legbecsesebb ajándék romlásunkra, nem pedig üdvösségünkre szolgál, amint szolgált a bukott angyaloknál (elsődöknél) és szolgált, sajnos, a bukott másodteremtésű ("Ádám-Évák") szellemeknél.

   Isten azonban az ő atyai szereteténél fogva állandóan gondot visel gyermekeire, és sorsukat irányítja. Ennek a bölcs isteni irányításnak egv szellem sem tud mindvégig ellenállani, s előbb vagy utóbb ismét vissza kell térnie az Isten által megjelöl útra. Azonban éppen ebben az előbb vagy utóbb kérdésében rejlik a mi üdvünk vagy kárhozatunk, mert egyiket a másiktól örökkévalóságok választják el. Istenadta értelmünkkel kell tehát belátnunk azt, hogy ránk nézve nagyon is fontos, hogy mint szabad szellemek, Isten legbölcsebb irányítását követve, saját jól felfogott érdekünkben együtt és egyetértőleg, tisztaságban, szeretetben és bölcs alázatosságban munkálkodva mindig jobban és jobban megközelítsük Őt. Így mindig erősebbekké és jobbakká, tehát mindig boldogabbakká és boldogabbakká kell lennünk, ahelyett, hogy ellenszegülésünkkel örökkévalóságokat töltsünk az elemekkel együtt öntudatlan rotációban, azután szintén örökkévalóságokat a legprímitívebb alsó fokon kezdődő lassú fejlődésben.

   Kedves testvéreim, nekünk, akiket az Úr az utolsó órában fogadott fel, s küldött az ő szőlőjébe munkálkodni, már nem lehet tétováznunk, mert az Úr csakis akkor adja meg nekünk a teljes bért, ha ebben az utolsó órákban teljesen megtérünk.

   Pál apostol, a nagy gondolkozó, megtérése után hamar rájött, hogy neki szellemi szabadságával nem élhet minden meggondolás nélkül: A korinthusbeliekhez írt I. levele 10. r. 24.-ik versében ezt mondja: "Mindenek szabadok nékem, de nem mindenek használnak; mindenek szabadok nékem, de nem mindenek épitenek." Természetes, hogy ezekből le is vonta a szükséges következményeket is; ebben nekünk is  követnünk kell Őt.

   Szépen rávilágít Isten mindenhatóságára és az ember tehetetlenségére az Úrnak  a Hozzá forduló, egyébként jóakaratú gazdag ifjú esetére adott magyarázata, hogy "könnyebb a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten országába"; azonban arra a Hozzá intézett kérdésre: "Ki üdvözülhet tehát?" - ezt felelte: "Amik az emberek előtt lehetetlenek, Isten előtt lehetségesek."

   Isten nemcsak igazságosan, de bölcsen is rendezte azt úgy, hogy a földi, véges élet után minden gazdagságot és földi értéket elvesztünk, mert akkor a szellem  végül is belátja, hogy milyen  hiábavalóságokhoz ragaszkodott, s maga fogja  kérni Istent, hogy ne adjon neki mégegyszer ilyen kísértésbe vivő gazdagságot, hanem csak az ő mindennapi kenyerét adja meg.

   Az a rendes állapot, ahol az értelem és a szabadakarat teljesen összhangban munkálkodik egymással, ahol az ember abból  índul ki, hogy a gazdagság, az erő, a hatalom stb. csak Isten által felelősség mellett ideiglenesen adott dolgok; ezért azokat legjobb tudása szerint akként kell kezelnie, hogy azok jövedelméből csak annyit fordítson a saját magára, amennyire szerény igények mellett szüksége van.  A jövedelem többi részét pedig engedje át vele együtt munkálkodó testvéreinek munkájuknak megérdemelt bére fejében. Ekkor jár el úgy, mint a hüséges sáfár.

   Szabadakarat nélkül az értelemnek nem volna semmi értéke; viszont értelem nélkül a szabadakarat olyan kétéIű fegyver volna a kezünkben, amellyel folyton hol önmagunkat, hol felebarátainkat sebeznénk meg.

Csak ennek a két kiváló, de felelősséggel járó tulajdonságnak összhangja teheti a szellemet viszonylagosan tökéletessé, vagyis viszonylagosan jóvá. Nekünk, mint Isten szellemi gyermekeinek ugyanis  arra kell törekednünk, hogy a mi jóságunk is hasonló legyen Isten jóságához. Isten ezeket az értékes ajándékait még eltévelyedett gyermekeitől sem vonja vissza, csak korlátokat állít eléjük, amelyekbe addig ütköznek bele, amíg egyszer mégis csak helyes öntudatra ébednek.

   Rendes körülmények között a földi atyának gyermekei hizonyos érettség elérésekor már éppen olyan függetlenekké lesznek, mint atyjuk, mert hiszen akkor már ők is atyjukéhoz hasonló felelősséggel járó feladatok elé állíttatnak. Isten azonban őtőle bármikor is függetlenné válható szellemeket nem teremthetett, mert altkor a vüágmindenség nem maradhatott volna egvséges kormányzás alatt. Ezt a mindenséget és a kormányzást folyton tovább és tovább meg kellett volna osztania az övéhez hasonló függetlenségre jutó gyermekeivel. Éppen ennek a képtelenségnek az elgondolása és megkísérlése vezetett az elsődök egy részének bukásához, s ezek kísértései folytán nekünk, a paradicsomi szellemek egyrészének bukásához is.

   Oh Urunk és érettünk kereszthalált szenvedett Megváltónk, tégy képesekké és alkalmasakká bennünket, hogy folyton tökéletesebbé váló értelmünkkel és szabadakaratunkkal Vele, az ő legjobb, legbőlcsebb akaratával teljesen összhangban, örökkévalóságokon keresztül munkálkodhassunk az ő dicsőségére, a te örömödre és minden tiszta testvérünk és önmagunk örömére és üdvösségére!  Amen. L.l.-el az  ÉV.-ből.

*

Isten minden, mindenben.

Örömök  fényes nappalában,

Hol mindig égő napsugár van,

Nem látja senki, hogy vagyok;

Ki látott nappal csillagot?

De kiknek gyászos ablakára

Rászállt a bánat éjszakája,

Azokra hintem fényemet,

Hogy higgyenek, reméljenek;

Az örök Istent hirdetem,

Mint csillag néma éjeken.

A lelkem messzeségben andalog,

Rám fényt szitáló mécsesraj ragyog:

Azúrpaláston csillagmilliárd,

Mindegyik egy-egy végtelen világ.

Szemem sugárzó égi tájra néz,

Itten megáll a véges földi ész,

Mert mindent, mint a földet rőt avar,

Titkok borongó fátyola takar.

Szellemem itt iramló szárnyra kap,

Áthat mélységet s magasságokat,

És ajkam félve, elhalón dadog:

Oh Istenem,

Te Végtelen,

S én mily parány vagyok!

Irén médium

ÉV. 1933/10. sz.