ÉGI VILÁGOSSÁG

A
SPIRIT KÖRÖK
LAPJA

2007/ 5

T a r t a l o m

"Veni Sancte" 2007-ben ...................................................................... 3

Hit és dogma....................................................................................... 3

Zakeus lelkek.................................................................................... 12

Visszhang JOAO gyógyító médiumról................................................. 16

"A csodák" című manifesztáció Zita m. legújabb könyvéből................... 17

Egy angol misszionárius szellemgyógyítása 1924-ben............................ 23

"Égi látományok" című médiumi írás 1933-ból...................................... 25

A spiritizmus múlt század elejei állapotáról........................................... 39

Mit tapasztalunk ugyanerről 20 év múlva?........................................... 48

"A bűn" vers...................................................................................... 54

"Névtelen" szellem a halálról............................................................... 55

"Halottaknapja" vers.......................................................................... 56

"A szél ahová akar fúni, fú .": egy falusi imaközösségről ...................... 60

Ugyanez a tudomány köntösében Conan Doyletől................................ 63

W. Stead halála a Titanicon................................................................ 67

"56"-ra emlékezve.............................................................................. 70

"V E N I  S A N C T E"

Így neveztük mi gimnazisták valamikor a szeptember elejére esett iskolanyitást, hiszen nálunk a latin nyelv volt a főtantárgy. Nyolc éven át ismétlődött ez és jött aztán az utolsó "TE DEUM", a hálaadás "ballagással", sikeres érettségi vizsga után pedig a "MATURÁLT, vagyis az "érettségizett" minősítő szó használhatása.

Esetemben mindez éppen 70 évvel ezelőtt történt, most pedig - 2007 kora őszén - egy igazi VENI SANCTE-ra, a Szent Szellem kiáradását művelő, "SPIRIT KÖR"-nek nevezett iskola - kitudja hányadik - megnyitására készülök-készülhetek. Nem csodálatos és megható ez a hasonlóság? Még inkább ennek megérése és megélhetése? Nagyon is az lévén, hálatelt szívvel köszönöm ezt meg jóságos mennyei Atyámnak és megváltó Jézus Krisztusomnak.

Ehhez az ünnepnaphoz hosszasan keresgéltem és találtam is tanulságosan méltó szellemtani anyagot, amit ezennel közreadok, hogy ezzel is gyarapodhassék bennünk a megvilágosító szent Szellem sugalló ereje utolsóórás munkálkodásunk során! Úgy legyen! Ámen.

Hit és dogma.

Dr. Friss Jakab János írása

Istennek nagy áldása, hogy a spiritizmus, a szellemtan, ez a harmadik kinyilatkoztatás, már indulásától /1848/ kezdve - megszámlálhatatlan szellemsereg nyilatkozata lévén - forma nélkül él. Mind ez ideig nem szervezkedett, nem lett vallássá, felekezetté, szektává, tehát az emberek nem foghatják meg, nem kapaszkodhatnak bele, mert kisiklik az ujjaik közül, ha meg akarnák markolni. Mert azoknak az eszméknek és igazságoknak, amelyeket a spiritizmus neve alatt foglalnak össze az emberek, minden egyes ú.n. spiritiszta lelkében kell Isten kegyelméből kialakulniok, összeforrniok és hatóerővé válniok.

A spiritizmus irodalmából megállapítható, hogy a spiritizmus nem egyéb, mint egy csodálatos S.O.S. kiáltás az emberekhez, amely vészkiáltás különösképpen nem az életveszedelemben forgó ajkát hagyta el, hanem Isten kegyelméből onnan felülről hangzik az emberekhez: "Mentsétek meg lelkeiteket!" Így a spiritizmus igazságai visszavezetnek bennünket Isten igéjéhez, hogy felismerve parányiságunkat, semmiségünket, Isten szent Fiának lábai elé borulva esedezzünk bocsánatért, mert felismertük a számunkra legfontosabb igazságot: "Kegyelem nélkül nincs szabadulás!" Igen, tanulmányozzuk a szentírást, de valahányszor ezt tesszük, vessük le saruinkat, mert szent pillanatok azok, amelyeket Isten kegyelme ajándékoz nekünk; szent alkalom az, amikor ezt tehetjük, mert Isten igazsága világosodhatik meg bennünk, ha levetjük előbb saruinkat, azaz kint hagyjuk emberi okoskodásainkat, akarásunkat s csak gyenge, megfáradt, bűnös lelkünket visszük Eléje; mert ahol Isten szól, ott az embernek hallgatnia kell.

A spiritizmusból megtanulhatjuk, hogy a Krisztus evangéliumát, az örömhírt olyan érzésekkel kell fogadnia az emberléleknek, mint a halálra ítéltnek a legfelsőbb kegyelmi leiratot, amely a halálos ítéletet feloldja és visszaadja az életet, mégpedig ingyen való kegyelemből. Ez az állapotunk és helyzetünk felismerése döntően fontos számunkra, mert ettől függ, hogy milyen gondolatokat és érzéseket fog belőlünk kiváltani a szentírás tanulmányozása. Mert lehet valaki bármilyen kiváló írástudó, vagy írásmagyarázó (akikre pedig már kimondatott a "jaj"!), az őt meg nem menti, mert minden szövegismerete mellett is "elveszhet bűneiben". Mert nincs "szent szöveg", csak szent eszmék és igazságok, amelyek valamely nyelven szavakba vannak foglalva. De ha imádkozó lélekkel, valódi alázatosságban nem vonjuk magunkhoz Isten Szentlelkének világosságát és erejét, hogy a "szent szöveg" bennünk is fénylő világossággá és hatóerővé váljék, akkor ismerhetjük a "szöveget" a hozzáfűzött könyvek tízezreit kitevő kommentárjaival együtt, az mégsem lesz számunkra más, mint papír és nyomdafesték.

*

"Gyümölcséről ismeritek meg a fát", mélységes bölcsességet rejtő mondás, amelynek nagy hasznát vehetjük mindig s az alábbiakban különösen tartsuk szem előtt. Mert bizony mondhatok és írhatok én bármit, az nem én vagyok, hanem a bennem élő gondolatok és érzések, amelyeket a világba vetítek; ezek mutatják meg igazi énemet s ezek szerint fognak majd minősíteni.

Kísérjük például figyelemmel egy csoportszellem, egy nyájlélek útját és gondolatait, hogy a magunk számára levonhassuk a tanu1ságot. Mi lesz a sorsa egy ilyen léleknek, ha egy óvatlan pillanatban egy kis résen kiszabadul az akolból. Eddig hűségesen viselte a doktrínák szemellenzőjét, egész "szellemi" horizontja csak az akol deszkakerítéséi terjedt és most egyszerre előtte áll a végtelen térség. Természetesen mihamar jelentkezni fognak rajta mindazok a szimptómák, amelyek világosan elárulják betegségét, amit úgy lehetne meghatározni: szellemi tériszony. Szédülni kezd, mert nem látja a kitaposott utakat, a szépen kitűzött mezsgyéket; úgy érzi, hogy a talaj is kicsúszik a lába alól stb. Nem csoda, ha visszakívánkozik a korlátok közé, hiszen félhomályhoz szokott szeme nem bírja el a nagyobb fényt. Megszégyenülten kullog vissza és a lelkében amúgyis elevenen élő eszmék a megszégyenülés okozta keserűség ellensúlyozására túlzásokra ragadják. (Ilyenek például azok, akiket a propaganda tett ideig-óráig spiritisztákká s akik megfordulván, a spiritizmus ádáz ellenségeivé lesznek.) Az ilyen lelkek nem tudják elhinni, nem képesek elviselni, hogy mások ne ott és úgy keressék a lelkük békéjét, mint ahogyan ők elképzelik és mindjárt elő is írják a követendő utat. Türelmetlenek a végtelenségig és hogy jó, megtért báránykáknak tűnjenek fel, túllicitálnak mindenkit.

*

Valahányszor ugyanazok az erők ütköznek meg, a következmények is többé-kevésbé ugyanazok lesznek. Így könnyen megérthető, hogy a "történelem megismétlődik". Világosan felismerhető a mai korban is, miként jelentkeznek azok a törekvések, amelyeket már a rég letűnt korokkal együtt véltünk eltemetni.(Pl. a keresztes-háborúk, reformáció és hasonló idők) Hiszen ezek az eszmék és törekvések nem egyesek erőszakolt kitalálásai, ezek az egész csoport jellemző eszméi, mondhatjuk tulajdonságai, amely eszmék az elmúlt századok folyamán meg is mutatták pusztító hatásukat.)

A türelmetlen lelkek, minthogy nem képesek a tiszta eszmék világába felemelkedni, vagy abban csak pillanatokig is tartózkodni, mindent magukhoz vonnak le. Mivel nem tudnak mást, mint úgyszólván csak kézzelfogható dolgokat meglátni, a láthatatlant is megpróbálják materializálni, mert csak így tudnak a közelébe férkőzni. Így pl. a spiritizmusban nem látnak egyebet, mint dogmáik támadóját. A türelmetlenség, az "ellenség" erejének nemcsak megbénítása, megtörése, hanem az élet lehetőségétől való megfosztása, sőt egyenesen kiirtása szörnyű módszerré lett s valóban csak idő kérdése, hogy a hit terére is átcsapjon ez az engesztelhetetlen gyűlölet. (Jusson például eszünkbe a Névtelen szellem ama mondása, hogy az utolsó óra munkásainak a hitükért még sokat kell majd szenvedniük.)

Ezek nem jönnek zavarba, ha a harcba nem képesek eszmét vinni eszme ellen, egyszerűen az eszmében munkálkodó személyek ellen fordulnak. A láthatatlan, tehát meg nem ragadható eszmét azonosítják az abban dolgozókkal, hogy megfoghassák és a maguk módja szerint járhassanak el velük, teremvén "magukhoz illő" gyümölcsöket. Így nem a spiritizmus igazságai ellen küzdenek, hanem pl. Vay Adelma személyét támadják s egyetlen "bűnéért", az állítólagos dogmasértésért (L.: "Szellem, erő, anyag”) elfeledik minden érdemét.

Ezek az elvakult lelkek nem akarják meglátni Adelmának az életét, akinek ezrek és ezrek áldották és áldják emlékét, nem akarnak tudomást venni rettenthetetlen hitéről, amely valóban élő hit volt és mindenütt áldást fakasztott. Hisz élete nyitott könyv előttünk, tudjuk pl., mint járt a rettenetes kolerajárvány idején egyik falusi házból a másikba, saját kezével ápolva a betegeket, amikor úgy hullottak az emberek, mint ősszel a legyek. Vajon mi adta Adelma lelkébe azt a csodálatraméltó, rendíthetetlen hitet és azt a magáról teljesen megfeledkező, önfeláldozó szeretetet, amely (abban az időben!) egy grófnőt a szegény parasztok megsegítésére és a saját életének ezerszeres veszélyeztetése árán is azok gyógyítására, megmentésére késztetett?? Hiszen - mint egyik ilyen visszafordult "testvér" írja - "arculverte a szentírást, megtagadva, lekicsinyelve Jézus Krisztust!" (mert a Szellem, erő, anyagban Krisztus mint Elsőd szerepel), "előkészítette az utat az Antikrisztus előmunkálatához" stb. Íme a gyümölcsök, amiket az ilyen fa terem: bosszú és gyűlölség. Miért nem vesztette el Adelma az ő hitét, ha egyszer már a dogmától elszakadt? Vagy abban a bizonyos alapvető dogmában való hit adja-e csak egy parányi részét is annak az eleven erőnek, amellyel Adelma meg volt áldva?! Pedig ezen fordul meg minden! Nem a magyarázatok és könyvek, bizonyítékok és kimutatások tesznek bizonyságot az "életről?", nem a meggyőzni akarások, nem az érvek felsorakoztatása, amelyek önmagukban értéktelenek, hanem a Lélek ereje, a felülről jövő ajándék tesz tanúságot Krisztusról. Mert: "Valakik befogadják Őt, hatalmat ad nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, akik az ő nevében hisznek" (Ján. l, 12.), mint ahogy Pál apostol is mondja, hogy tanítványokká tettelek benneteket, de nem emberi bölcsességgel, hanem a Lélek erejének megmutatásával.

*

Miképpen állunk most már azzal a döntő (!) fontosságú problémával, amelynek megfejtésétől függne még az üdvösségünk is?

A betűimádók éppúgy fennakadnak János evangéliumának kezdő szavaiban, akárcsak a töprengő Faust, de míg ez belebukik emberi okoskodásába és szó szerint elviszi az ördög, addig a dogmatikusok könnyen boldogulnak, mert a betűk szárnyain a mennyekbe röpülnek. Íme a "tétel": "A spiritizmus krisztológiája nem egyezik a szentíráséval! Jézus nem elsőd. Ezen múlik az egész keresztény hit". /idézet a fent említett "testvér" írásából./ Milyen szépen körülkerített, lezárt, határozott, ellentmondást nem tűrő hang! Itt nem lehet okoskodni, vagy hiszed, vagy elkárhozol!

Én úgy érzem és úgy olvasom a szentírásból, hogy a keresztény hit egyáltalában nem ezen múlik. Milyen fülsértő még ki is mondani: krisztológia. Nem, nekünk nem krisztológiára van szükségünk, ez minket nem ment meg, nekünk az élő Krisztussal való eleven kapcsolatra van szükségünk, hogy fenntartassunk. Nem a tanban való hit a mi reménységünk, hanem a mi Megváltónk kegyelmében való hitünk tart meg bennünket! Az anyagvilágot a nehézkedési erő tartja össze, nem pedig az a formula, amelyet a tudományos kutatás a nehézkedési erő működéséről megalkotott. Hiába tanulmányozná a szenvedő beteg ember az orvostudományokat, búvárkodhatnék egész életen keresztül, ismerhetné az összes gyógymódokat stb., mindez nem gyógyítaná meg őt, emellett elpusztulna, mert neki nem ismeretekre van szüksége, hanem erőre, amely őt egészségessé teszi!

A léleknek is csak erre van szüksége. Ezt az életet adó, megelevenítő erőt pedig csak felülről kaphatja: ingyen, kegyelemből. Mi lenne a szegény földi vándorból, ha a reményt nyújtó, bíztató kedves szavakra: "Kérjetek és adatik nektek, zörgessetek és megnyittatik", az volna a felelet, hogy csak akkor nyersz bebocsátást, ha e bizonyos "krisztológiában hiszesz?

Mit tegyen az a sok, egész napon át munkában görnyedő hívő ember, ha előbb meg kellene értenie az írásmagyarázók rengeteg tömegű tanulmányait, hogy üdvözülhessen? Szüksége volna alaposan ismernie: "A három angyali karról lázadó és romboló ördögről szakadár és hű szellemek karairól" megjelent, vagy majd csak ezután megjelenő könyveket, tehát a mennyei és alvilági közigazgatástan valóságos tudósává kellene magát kiképeznie, hogy végre meg tudja különböztetni a jó spiritizmust a rossztól?! Íme a könyvek légiói, mint "megromlott fának gyümölcsei"!

*

A csillagászok számítása szerint vannak ködfoltok és naprendszerek, amelyek tőlünk sok millió, sőt ennél több fényévi távolságban észbontó távolságok, felfoghatatlan méretek. Az emberi lélek számára is léteznek ilyen jelenségek. Ilyen hiábavaló erőlködés az, amely a Megváltó isteni nagyságát próbálja kutatni, hogy megállapítsa, ki Ő voltaképpen? De ami a tudósok és bölcselkedők előtt el van rejtve, az az egyszerű, hívő lélek előtt nyilvánvalóvá válik. Az az elgondolhatatlan távolság, amely az ő isteni Lényét az okoskodó embertől elválasztja; egyszerre eltűnik, semmivé válik, amikor felismerte hitének világosságánál, hogy Ő a Szeretet, Aki tőle nemcsak messze nincsen, hanem egészen közel van, sőt őbenne lakozik.

A szentírásból azt olvassuk, hogy Isten a Szeretet; tehát az ő szent Fia sem lehet más, mint Szeretet. Mindegy hát, ha valaki azt hiszi, hogy Isten öltött testet Krisztusban, vagy hogy "úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta nekünk", mert mindenképpen a Szeretet járt köztünk, hogy megmentsen minket. Ennélfogva csak az hisz Istenben és mindenkinek csak annyi igazi élete van, amennyi szeretet van benne, hirdessen, vagy tanítson akármit, mert szeretet nélkül hegyeket megmozdító hitünkkel is semmik vagyunk.

Hova tűnik el a sok szőrszálhasogató betűrágás, ha így fogjuk fel az Eszmét? Elválaszthat-e bennünket bármiféle "tan", ha az eggyé tevő Szeretet köt minket össze? Ez a minden korlátot ledöntő, mindent elárasztani, áthatni és boldogítani vágyó szeretet nem fér bele semmiféle emberi agyba, rendszerbe; ez a világot fenntartó Erő és Élet szétrobbantja a falanszter-teológus lombikját, mert ez az egész világmindenséget betölti, mert ez az Isten.

Mit gondolnak hát a dogmaimádók, ha az a szegény "tévelygő" spiritiszta Őelőtte porba omolva, igaz bűnbánattal az ő megszabadító kegyelméért esedezik, talán el fogja vetni ezt a szegényt, mert nem adja meg Neki a dogma szerint Öt megillető titulust? Lehet-e felségesebbet hinni és mondani Róla, mint hogy Ö a Szeretet?! Hiszen ebbe a szeretetbe vetjük minden reménységünket; és ha hisszük azt, hogy Ő elfelejti a mi időtlen-idők óta tartó engedetlenségünket, az ő mennyei szeretetének szakadatlan megbántását, kimondhatatlan hálátlanságunkat, akkor ne féljünk attól, hogy nem tudjuk megfejteni az ő megfejthetetlen isteni lényét! Legyünk Őelőtte gyermekesek. "Isten megbocsátja a vétkeket, elnézi a tévedéseket; és az ember, aki emberi természetén keresztül ezer meg ezer szállal van a bűnhöz és tévedéshez kötözve és azt várja és kéri, hogy Isten kegyelme ezeket megoldozza: odakötözheti-e a kárhozat tengelyez az ellene vétkezőket?" Az apró, emberies, törmelék-igazság így egyenlítődik ki nagy, mennyei igazsággá Isten kegyelmének törvényében" /Névtelen szellemtől: A kegyelem törvényvilága 146. o./ Ehhez az igazsághoz kell ragaszkodni s akkor nem jut majd eszébe az embernek, hogy a másikat osztályozza, nem fog türelmetlenül előírni másoknak semmit, nem fogja "kizárni" a mennyből, mert mindenkit kivétel nélkül a Szeretet hívott életre és az ő ígérete szerint mindenkit elvezet az üdvösség útjára.

A spiritizmus révén megtanulhattuk, hogy Istennel szemben senki sem hivatkozhat semmiféle jogra, nem támaszkodhatik semmiféle cselekedetre.

Mert aki azt hiszi, hogy némelyek az "örök hazába" vonulnak, mások pedig "örök kárhozatba", az nem hisz abban, hogy Krisztus, Isten küldött Fia meggyőzte a világot, az nem hisz az örök szeretet mindenható erejében, amely végül még a "Sátánt" is meggyőzi, mert megtisztítja és magához vonzza; a tulajdonképpen Isten mindenható hatalmát, tehát magát Istent tagadja. Idáig viszi a megtévesztés szelleme a túlbuzgó, mindent túllicitálni akaró emberlelkeket.

Az ember "ne akarja a maga igazságát más emberek igazságával összemérni, s ne akarjon diadalt aratni azok fölött az igazságok fölött, amelyekben mások hisznek, ha meg van is győződve arról, hogy az ő igazsága jobb, helyesebb" /Névtelen szellem: ÉV/ 1936/345. o./

Hiába minden erőlködés; minden megtérni vágyó lélekhez szól az apostol szava: "A hit által való nemes harcot harcold meg!" /Tim. 6. 12./ A futást mindenkinek magának kell elvégeznie. Mert a lélek tükrére emberi kézzel festett, vagy karcolt képnek (Csel. 7. 41.) - legyen az az emberi ítélet szerint kontármunka, vagy művészi remekmű - el kell tűnnie, amelyet legtöbbször a szenvedések kisajtolta könnyek mosnak le, vagy pedig a kiállott ütközések csiszolnak le. Mert ennek a tükörnek vissza kell nyernie igazi rendeltetését: vissza kell tükröznie Isten képét. S amikor a lélek vágyakozik erre s azt hiszi, hogy már elérte célját : akkor a töviskoronás, szelíd arcot tükrözi majd vissza, hogy az írás szavai beteljesedjenek: "Aki engemet lát, Azt látja, Aki engemet elbocsátott." (Ján. 12, 45.)

*

Végü1 elérkeztünk a kezdethez: A Szeretet az alfa és az omega; minden ami lett, Általa lett és újból szeretetté válik. Így aztán minden "írástudó" és "írástudatlan" is meg fogja érteni és megismeréséhez képest át fogja érezni a legmélyebb és a legnagyobb igazságot, hogy: Isten minden mindenben! ÉV/ 1936/ 11-12. sz.

*

De következzék ugyanerről a krisztológiai témáról egy másféle, ám meghatóan gyönyörködtető kis írás a magát csak egyszerű - k - betűvel aláíró szerzőtől: 

Zakeus lelkek.

Kíséreljük meg lelki szemeink elé képzelni az újszövetség megkötésének idejét, ahogy az az evangéliumban le van írva. Az idők teljének zsidósága lélekben mélyen fel volt kavarva, a különféle eszmék és gondolatáramlatok viharként zúgtak át a szíveken és elméken. A hagyomány egészen másként festette a zsidók szeme elé a Messiás eljövetelét! Fényt és pompát, gazdagságot és politikai nagyságot vártak, és ehelyett megjelent egy egyszerű ember, aki mindezzel merőben ellentétben állt. Nem is lehet nagyobb kontrasztot elgondolni, mint amilyen a valóságban van a zsidók által várt Messiás és Krisztus között. Azt lehetne mondani, hogy a végletek kerültek szembe egymással. A zsidók akkoriban egy óriási világbirodalmat láttak kialakulni s úgy látszott, hogy az egész ismert világon csak egy ember uralkodik, a római császár, aki minden gazdagságot, fényt, pompát, hatalmat magához ragadott.

Ha ezt a földi dicsőséget a zsidók szemében még hatványozni lehetett volna, akkor biztosan ezt is a nagy Jehova fiának kezébe tették volna le, akit mint Messiást várva vártak. És íme, megjelenik egy jászolban született ember; egy szimpla ácsnak a fia, aki nem a világ előkelőségeivel keresi az érintkezést, hanem az elesettekkel, a betegekkel, azokkal, akik az élet terített asztalától lemaradtak: Ismétlem, nagyobb ellentétet nem lehet elképzelni. És mégis volt valami, ami a két végletet összekötötte, ami azt az űrt áthidalta, amely ezek képviselőit elválasztotta.

Ez a híd volt Jézus egyénisége: az a páratlan erő, amely egy szempillantás alatt kiváltotta a vele szembe kerülőből az igazi lényeget, szeretetet vagy gyűlöletet támasztva benne, amely egyéniség a csodák hosszú láncolatával bebizonyította, hogy úr a lélek felett, éppen úgy, mint a test felett; uralkodik a természeti erőkön éppen úgy, mint az eszmék világán, mert még sohasem akadt próféta, aki szebb tanításokat tudott volna adni, s nem volt soha sem császár, sem király, sem másnemű fejedelem, akiről az írások hasonlót jegyeztek volna fel.

Ez szembetűnhetett sok zsidónak s így Zakeusnak is, aki hallván, hogy Krisztus Jerikóban jár, szerette volna legalább látni azt a rendkívüli embert, akit a zsidók királyának mondanak (Lk 19.1-10) Zakeus fővámszedő és gazdag ember volt, tehát nem volt valami becsült embere az akkori társadalomnak, habár egyébként vagyonánál fogva elég nagy tekintélye lehetett. A sokasággal együtt kivonult tehát ő is, hogy Jézust lássa, de egyrészt nem tudott utat törni magának a sokaságban, másrészt kicsiny termetű lévén, nem tudott a fejek felett ellátni. Igyekezete azonban nem hagyta el. Megelőzte a tömeget futással s felkúszott egy fára, hogy annak magasságából biztosan láthassa Krisztust, mert tudta, hogy a menetnek erre kellett jönnie. A tömeg csakugyan lassan a fa felé hömpölygött s amidőn Jézus a fa alá ért, megállt és lehívta őt: "Jőjj le sietve a fáról, Zakeus, mert ma a te házadban kell megszállnom." Az evangélium nem ecseteli Zakeus érzelmeit, de a következményekből ítélve, nagy változáson mehetett át lelke, midőn szemtől-szembe látta magát a Messiással, aki még hozzá az ő házában kívánt megszállni. Sietve lekúszott a fáról és örömmel üdvözölte nagy vendégét. A tömeg pedig, mint az ma is szokásban van, összedugta fejét és élesen kritizálta Jézust, mert bűnös ember házában száll meg. És íme, a bűnös ember megértette Jézust! Az a hatás, amelyet a Megváltó Zakeus fogékony lelkére tett, éppen úgy bírálandó el, mint a többi csoda.

A pénzváltó üzletember, a busás és talán nem is megengedett haszonra leső vámszedő, Krisztussal szemben állva, felismeri a földi vagyon jelentéktelenségét és erről a megismeréséről olyan példát szolgáltat, amely égő szövétnekként belevilágít a mai kor társadalmának lelki sötétségébe is. "Vagyonom felét - mondja Zakeus, Jézus elébe lépve - a szegényeknek adom és akitől többet vettem el, mint amennyi megilletett volna, annak a négyszeresét adom vissza."

Látom a szelíd mosolyt Jézus jóságos ajkai körül és látom a tömeg megdöbbenését. Íme, egy ember, akinek a lelkében a Jézussal való találkozás pillanata kifejezte hosszú korszakok erjedését! Nem takaródzik semmivel, nem mentegeti magát, nem keres kifogást és nemcsak beismeri hibáját, hanem rögtön jóvá is akarja tenni. Voltak bizonyára sokan a tömegben, akik nem bírták megérteni Zakeus eljárását, de Jézus biztató szavakkal fordult hozzá: "Üdv lett ma ennek a háznak! Örülj Zakeus, mert hiszen Ábrahám fia vagy te is, egy juh az én nyájamból és én eljöttem megmenteni az elveszetteket."

Vajon Krisztus azóta elhagyta-e a nyáját? Eljön-e ma is megmenteni az elveszítetteket? Vajon megismétlődnek-e napjainkban a jerikóihoz hasonló jelenetek? Óriási tömeg tolong ma is Krisztus körül, a hivők és hitetlenek, hamisak és igazak imádkozva és zúgolódva rajokban hullámzanak körülötte, de nézzétek a mai kor Zakesuait, amint a spiritizmus fájára kúsznak fel, hogy megláthassák Őt személyében, hogy szemtől~szembe kerülhessenek vele! Kevesen vannak és éppen úgy megmosolyogják őket az emberek, mint mosolyogtak Krisztus idejében Zakeuson, aki kicsinysége tudatában fára mászott fel, hogy jobban láthasson. Minek másznak fel a mai keresők a spiritizmusnak, tudományos szempontból véve ma még gyönge fájára? Mert erről a fáról át lehet pillantani a szellemvilágba, ahonnan Krisztus feltámadott, hogy bizonyságot tegyen ennek létezéséről és ahová kivétel nélkül valamennyien eljutunk.

A szellemvilág képezi nekünk azt az utat, vagy teret, amelyre Zakeus, a fáról letekintett, hogy Jézust lássa. De ahogy Zakeus álmodni sem merte volna, hogy a nagy Messiás meg fogja őt szólítani s még kevésbé, hogy az ö házában fogja Őt tisztelhetni, éppen úgy mi sem merünk arra gondolni, hogy szemtől-szembe kerülhetünk Ővele. Ha mi a spiritizmus fájáról félő pillantásokat vetünk a szellemvilág nagy országutjaira, csak arra gondolunk, meg volna-e bennünk az a lelki erő, hogy beismerjük hibáinkat, mint Zakeus, ha Krisztus kérdő tekintetét ránk vetné? Megvolna-e bennünk a készség hibáinkat jóvátenni, mint Zakeus, ha Krisztus megkérdezné tőlünk, minek pillantunk át az élet és halál határmezsgyéjén?

A nézetek ma már megváltozták Jézus eljövetelének céljáról. Ma már tudjuk, hogy az Ö országa nem e világból való. Nem politikai nagyságot kell benne keresni, nem a világi hiuságok táplálására kell tőle eszközöket és erőt kérni, hanem oly benső lelki kvalifikációra kell törekedni, amely összhangban van az ő országa törvényeivel. Valamint Zakeus idejében számosan voltak a tömegben, akik elismerték Krisztust, mint Messiást és követték Őt, mint mestert, úgy ma is sokan vannak a Krisztus körül hullámzó embertömeg között, akik járják az ő utjait, anélkül, hogy szellemtanról tudnának. De amiként Zakeus a fáról szélesebb területet tekintett át és megítélhette, minő végeláthatatlan tömeg követte a nagymestert, éppen úgy a mai spiritizmus magaslatáról Krisztus országának, az ember lelki világának egy nagyobb területét lehet áttekinteni, mert a szellemtan jelenségei szemünk elé varázsolják élő példákban a különböző földi életek következményeit. És a hatás ugyanaz, mint Zakeusnál: önvizsgálat, önismeret. Éppen ezért Zakeus fája ma már csak szimbólum, de nem a spiritizmus, hanem az önismeret fáját jelképezi. Erre kell felkúsznunk, ha azt akarjuk, hogy Krisztus szeretettel ránk mosolyogjon; ennek az önismeretnek a következményeit kell magunkra nézve levonnunk, ha azt akarjuk, hogy Krisztus már a földi életben a mi házunknál szálljon meg s ha a halál után be akarunk menni az Ő országába.

Előttünk áll az önismeret fája. Dúsan zölddel rajta a lomb, illatoznak rajta a megismerés virágai. Kövessük Zakeus példáját, kússzunk fel rá, hogy mi is megláthassuk Krisztus biztató mosolyát és hallhassuk szeretetteljes szavait. - k - /ÉV/1916/12. sz/

*

V i s s z h a n g

Aktualitásra is törekvésünk érzékeltetése érdekében itt most szócsövünk előző számában a brazíliai JOAÓ csoda-gyógyító-médiumról közreadott híradásunk visszhangjáról kívánok beszámolni röviden.

Azt kell mondanom, valóban nem véletlenül szerepel Joaó neve mellett a "csoda" jelző, bár ezzel nem változik többször hangoztatott és magyarázott ama nézetünk, hogy ez a szóhasználat mindössze annak beismerése, miszerint egy bizonyos emberileg megmagyarázhatatlan jelenségnek törvényes okát nem ismerjük. Ezért most nem is az ok keresése irányban, hanem a jelenség körül zajló napi eseményekről ejtsünk szót.

Többek között arról, hogy a gyógyító médiumról szóló könyv fordítója, Rippel Emília doktornő, "véletlen" találkozásunk eredményeként engem is kitüntetett bizalmával és meghívott a szeptember 26.-i Joaóról készített diavetítéses előadására, amin meg is jelentem. A felvételek hűen igazolták a könyvben leírt jelenségeket, ezen felül egy hölgy felszólalásában azt is elmondta, hogy férje nem is oly régen a János kórházban májbetegséggel feküdt, az orvosok lemondtak róla, az utolsó kenetet is megkapta, de mert ezt követően Rippel doktornő a beteg fényképét diagnózissal, stb. kiküldte Brazíliába Joaóhoz, nála nemsokára gyógyulás állott be, amit a kórházi orvosok is "csodának" ismertek el és férje járóképesen hagyta el a kórházat.

A Doktornő október 13.-án egy kis csoporttal újra Brazíliába utazik annak reményében, hogy Joaó akkorra hazaérkezik a meghívó amerikai városból, New Yorkból.

*

Misem természetesebb azonban, hogy a témát folytatnom kell az alábbiakkal:

Nem kaphattam kedvezőbb pillanatban kézhez azt a két szellemtani könyvet, mint ahogy az a jelen sorok írását megelőző néhány héttel előbb valóban megtörtént. A clevelandi szellemtaniak vezetőjének, Pőcze József és Felesége, Zita médium ez év augusztusi kedves ajándékáról van szó, nevezetesen a "Lélekben és Igazságban" című két kötetes friss médiumi műről. Ez egy budapesti nyomdában éppen akkor készült el, amikor kedves eszmetársaink kisbéren időztek, így utasításukra az ajándék közvetlenül a nyomdából érkezhetett, a köszönetnyilvánítás pedig itthoni telefonon ment.

A második kötetet - megint "véletlenül" - éppen akkor kezdtem olvasgatni, amikor a brazíliai csodamédiummal kapcsolatos korábbi beszámolónk visszhangjáról írtam röviden. Rábukkanva azonban a kötetbeni a "Csodák" címszavú manifesztációra, mire fel ellenállhatatlan erő késztetett a visszhang témánk folytatásaként annak - helyszűke miatt - kivonatos ideiktatására így:

"Joggal mondható-e ma, hogy a csodák kora lejárt? Igen, mert egyre kevesebb azoknak az embereknek a száma, akik járatosak a természetfölötti törvények működésében, amellyel a csodák létrehozhatók. Ugyanis a csodák létrehozásához ezeknek a törvényeknek ismerete, betartása feltétlenül szükséges.

Sok kultúra létezett és lehanyatlott már az emberiség történelme során, de annyi csodát, mint az Úr Jézus Krisztus, senki nem tudott véghezvinni. A mai tudomány már sok mindent felfedezett a természettörvény titkaiból, de mégsem képes minden esetben átlátni a törvények összefüggéseinek láncolatát.

Krisztus csodái, mint például halottak feltámasztása egészen más törvényeken alapszik. Az ember el sem tudja képzelni, hogy milyen óriási jelentőséggel bír az emberi szervezetre nézve a levegő és azok a kozmikus erők, amelyek a levegőt áthatják és élettel telítik. /L. az életprincípiumról /2/ számtalanszor írtakat!/ Ezt a tudomány ma még sem elfogadni, sem meglátni, sem bizonyítani nem képes. Tudja, hogy a légzéshez nélkülözhetetlenül szüksége van oxigénre, de hogy az mit hordoz ahhoz, hogy a fizikai test élete fennmaradhasson, azt nem tudja. Azt sem volt még képes kikutatni és megmagyarázni, hogy a csecsemő életének első esztendejében tapasztalható gyors növekedés, minek alapján és hogyan jön létre, mert ha ki tudná kutatni, akkor ezt az ismeretét a betegek, sőt a halálos betegek gyógyításánál is képes lenne alkalmazni. Tehát képes lenne bizonyos fokig feltartóztatni, megakadályozni, netán visszaforgatni az öregedéssel járó, a szervezet működésében tapasztalható lassulási folyamatot, amely végül is a halálba torkollik. Különben a kutató és gondolkozó emberi elméket mindig érdekelte és foglalkoztatta az örök fiatalság titka, hogy milyen erők lennének szükségesek az öregedés folyamatának lelassításához, netán visszaforgatásához.

Krisztusnak minden csodájával nem az történt és nem úgy történt, ahogy az emberi tudomány cselekszik. Tudniillik az emberi tudománynak szüksége van valamilyen gyógyszerre, vagy valamilyen eszközre aminek segítségével a gyógyulás folyamatát elindíthatja, de végleges gyógyulást nem képes előidézni. Csupán a szimptómákat képes mérsékelni, egy bizonyos időre lenyomva tartani, vagy a betegségbe jobbulást hozni. Mivel a betegségek valódi okát, azok lelki hátterét nem ismeri, azért a halál felé való menetelést képtelen feltartóztatni, a halálból való feltámasztást pedig semmiképpen sem képes elérni.

Tulajdonképpen, ahogy előbb mondottam, mindazok az erőparányok, amelyek a csodákhoz szükségeltetnek, a láthatatlan, íztelen és szagtalan levegőben találhatók.

Ha az ember tudná a módját, mint ahogy a mi Urunk a Jézus Krisztus tudta, hogyan kell ezeket a különböző erőparányokat a levegőből kivonni és a szervezet részére hatékonnyá tenni, akkor az ember is csodálatos eredményeket lenne képes elérni a gyógyítás terén. De nem isme