ÉGI VILÁGOSSÁG

A
SPIRIT KÖRÖK
LAPJA

2008/ 2

T a r t a l o m

Jézus és a két lator. Eszter m. útján........................................................... 3

Krisztusról és szervezetéről szól Márius m. útján egy volt egyleti tag............ 9

Ugyanő a kinyilatkoztatásokról................................................................ 10

Allan Kardec szerint a spiritizmus és a médiumitás................................... 13

Ennek folytatása a Pesti Szellemi Búvárok Egyletében.............................. 16

Adelma első "Elmélkedések" című, több kiadást ért könyvének előszavai.... 20

Ugyanígy a következő és a "Tanulmányok a szellemvilágról” címet

viselőé................................................................................................... 22

Ezekhez saját megjegyzésünk.................................................................. 24

Adelma számtalan szellemi gyógyításainak egyike mutatóul....................... 25

Majd egy igen bűnös szellem manifesztáció útjáni gyónása........................ 29

Egy cigánylány odaáti fel- és beismerő vallomása megrázó sorsának

okáról.................................................................................................... 32

Két földi és szaturnuszibeli szellem szféraközi beszélgetése bolygójukról..... 37

Adelma soron következett "Aeonok" című könyve és abból részletek......... 41

Még pedig: Teremtés; Krisztus; a kereszténység és a buddhizmus; szellem; lélek;  test; szellemi közlekedés; az eredendő bűn; törvény és ellentét; a pénz az

aranyborjú; betegség;.............................................................................. 42

Mégis a jelen: "Szentírás nélkül a világ" Balavány Gy.friss írása ................ 51

Mintha egyre aktuálisabb lenne az "Ébredj ember már" című dalunk........... 54

És "A természeti erők megrendülése" című manifesztáció Zita m. útján...... 56

Ez évi második füzetünkben - kissé megkésve ugyan egy nem mindennapi költözködés miatt - kommentár nélkül hozzuk-hozhatjuk  részben a közelgő húsvét ünnepe, részben pedig aktualitás /L. előző füzet 21. o./ okán  az Égi Világosság  évekkel ezelőtti alábbi cikkeit. Ez önmagában bizonyíték arra, hogy tiszta és időtálló eszme irodalmát élesztgetjük. ami egyben kijózanító tanulsága is annak a ténynek, miszerint a jó és igaz eszme csak nagyon lassan, göröngyös utakon képes csak meghódítani az emberi szíveket. Ezt csak krisztusi türelemmel lehet elviselni! Ez a tudat adjon erőt és kitartást további elhivatott munkálkodásunkhoz!

Jézus és a két lator*

A "Névtelen szellem" tanítása Eszter beszélő médium útján.

* Ez a gyönyörű tanítás egy magánülésben jött létre. Azért közöljük a kérdést is, mivel enélkül nem lenne teljes és mivel bizonyára sokan foglalkoztak már ugyanazzal a problémával, amit a kérdés kifejez.

Kérdés:

Kedves Vezetőnk! Az evangélium szövege szerint annál a tragikus jelenetnél, amikor az Úr Jézus Krisztust keresztre feszítik, a Vele együtt felfeszített két lator közül az egyik megátalkodottan azt követeli az Úrtól, hogy szabadítsa meg Magát is, meg őket is a keresztfától, míg a másik azt kéri az Úrtól, hogy emlékezzék meg róla, ha megtér az ő országába. Ennek az utóbbinak az Úr azt mondja: "Még ma Velem leszesz a Paradicsomban." Kedves Vezetőnk! Emberi felfogásunk előtt különösnek tűnik az, hogy egy gonosztevő egy pillanatnyi megtérés árán egyenesen a Paradicsomba juthasson, másrészt azonban az Úr Jézus szavainak tökéletes igazságában kételkedni nem lehet. Kérlek Téged, szíveskedjél erre az emberi gondolkozás előtt áthidalhatatlannak látszó ellentmondásra világosságot deríteni.

Felelet:

Amikor ti arról a bizonyos Paradicsomról hallotok, mindig azokat a legfelsőbb napokat gondoljátok alatta, amiket ti a "Szellem, erő, anyag" című kijelentésből ismertek és itt tévedtek el. Mert hiszen ahogyan a "Szellem, erő, anyag" leírásából is tudjátok, a bukás nem hirtelen, hanem fokról fokra való süllyedés által jutott le a föld színvonaláig. Igy tehát a fölemelkedés sem történhetik máról holnapra, nem lehet eljutni egyik végletből a másikba hirtelen. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a föld is a bukás után azonnal nem a mostani állapotában, nem a mostani szellemi világosságában ébredt fel, hanem bizonyára beláthatjátok, hogy azóta sokat emelkedett értelmileg és finomult érzelmileg.)

Azonban vannak a földet körülvevő szférákon olyan szép, kellemes és a léleknek oly nagy boldogságot és örömöt nyújtó helyek és állapotok, amelyek bizony felérnek egy Paradicsommal, különösen egy szenvedő, bűnhődő, a földről elszabadult szellem számára. Az is tudnivaló, hogy az Úr a földre jövetelével új szférákat nyitott meg és a magasabb világokkal összeköttetést hozott létre.

Ennyit előzetes magyarázatképpen. Most azoknak a pillanatoknak válságos hatását akarom a te lelkedben szavakba öltöztetve világossá tenni, amelyeket egy olyan lélek él végig, aki előtt ott van a halál és rettenetes kínok között gyötrődik; olyan ember, aki bár gonoszat cselekedett, akiben sok rossz érzés megvalósult földi életében, de azért a lelke nem volt tökéletesen megvastagodva, elszigetelve, az istenség titkaitól még nem volt végleg eltávolodva.

Összehasonlíthatatlan annak a két embernek a lelkiállapota, akik ott egyforma szenvedésben és egyforma ítéletben várták a véget.

Hiszen tudjátok, amint nem lehet egy bűnnel mindjárt a kárhozatba jutni, nem lehet egy erénnyel azonnal a legmagasabb mennyországba sem emelkedni, hanem mind a bűnöknek, mind az erényeknek ki kell bontakozniok és az emberi lélekben el kell hatalmasodnia a jónak, vagy pedig egészen meg kell vastagodnia a rossznak, hogy az a jó, vagy az a rossz csakugyan teljesedésbe mehessen rajta. Mert hiszen az ember a jó és a rossz között, amelyben a földön él, folytonos súrlódásnak és ütközésnek van kitéve és egyiknek a hatása sem végeredmény, csak átmeneti állapot. Hiszen különben nem kellene folyton testet öltenie, hanem egyetlen jótett, vagy egyetlen bűn eredményeként az egyiknek azonnal a Paradicsomba, a másiknak pedig a kárhozatba kellene jutnia.

Az emberek éppen azért vannak a földre küldve, hogy a jóról, meg a rosszról való fogalmaik teljesen megvilágosodjanak, és szabad akaratukkal csatlakozzanak vagy a jóhoz, vagy a rosszhoz. Aki a jóhoz csatlakozik, annak szakítania kell a rosszal, hogy a lelke felszabaduljon a salaktól, aki pedig a rosszhoz csatlakozik, annak el kell szakadnia a jótól, mert máskülönben a gonosznak is szenvednie kell a jótól.

Ennek a célja pedig az, hogy egyetlenegy lélek se okolhassa Istent az ő végzetéért. Tehát egy földi élet alatt nem lehet valaki egészen jóvá, sem egészen rosszá, csak jobbá vagy rosszabbá aszerint, ahogyan őt az ő vonzódása vezeti, ahogyan a rosszra való hajlandóság, vagy a jóravaló hajlandóság mind jobban kialakul a lélekben.

Az a bűnös, akit Krisztus egyszer s mindenkorra megjelölt az ő ígéretével, a jó és a rossz közt vergődő léleknek a típusa volt. Benne a jó és a rossz iránt egyaránt ki volt alakulva a vágy egyszerűen azért. mert nem volt helyes fogalma sem a jóról, sem a rosszról. A másik azonban egészen a rosszhoz pártolt; olyan szellem volt, aki talán egy utolsó testöltését végezte a földön, hogy azután az ő részére egy igen-igen hosszú idő következzék el, - talán évszázadok, vagy évezredek, míg majd újból testet ölthet.

Mikor az ember utolsó óráit éli és a halál közvetlen közelében érzi magát, akkor a léleknek minden ösztönös életereje fölébred, hogy az életet, mint a cselekvések lehetőségét, megtarthassa, vagy legalább az élethez valami hasonló állapotba kerülhessen.

Így volt ez a szóban levő latorral is. Ez elbukott, bár bűnt bűnre halmozott, de a lelkéből még nem halt ki a jó és ez a lelkében latent szunnyadó jó az életösztönnel együtt ébredt fel, amely legelsősorban a megfigyelésben, azután a csodálkozásban ad magáról életjelt. Megfigyeli a társát, aki szitkozódva és átkozódva keresné a menekvést, ha kereshetné. Mivel pedig az elvadult csőcselék a kereszt alatt így ordítozik és kiabál: "Ha Isten Fia vagy, szállj alá a keresztről", "Másokat megszabadított, magát nem szabadíthatja meg", "Ha ezt meg ezt a csodát meg tudtad csinálni, tégy most csodát magaddal!" és sokan voltak olyanok is, akik valában csodát vártak, vagy ahogyan ti most mondanátok: szenzációra voltak éhesek, ahelyett, hogy a lelkükben megmozdult volna a részvét és az emberszeretet érzése; ezeket hallván, ezek annak a lelkén végigvonul élete élményeinek minden emléke; a benne volt szeretet talán megerősödve került volna felül. Nem mondom, hogy jó és tökéletes ember lett volna, csak olyan lett volna, mint a többi átlagember. Mert ő csak annyiban különbözött az átlagembertől, hogy az átlagember gonosz vágyai nem válnak tettekké, ő pedig ezeket a vágyakat tettekbe vitte át.

Hány ember megcselekedné a rosszat s megfosztaná az ő embertársát az életétől, hogy hozzájuthasson annak anyagi javaihoz, ha nem félne a büntetéstől, amely félelem az emberi lélekben a már sokszor átélt büntetés nyomán keletkezik. Tehát amabban (t. i. az átlagemberben, aki fél) ott élnek a gonosz vágyak, hogy megvalósítsa azokat, de nem mer a cselekvés terére lépni; emez pedig, aki talán még nem szenvedett annyit és nincs a lelkében a büntetések egész sorozatának emléke, enged a vágyaknak, megvalósítja azokat, mert balga értelmével azt hiszi, hogy nekimegy a korlátnak és legföljebb szétzúzza a fejét és nincs tovább.

Ilyen volt ez a lélek is. Még heves, még kiforratlan a lelki természete, de van benne jó is. Érzései megmozdulnak és csodálkozva szemléli a mellette némán tűrő és szenvedő Megváltót, aki ahelyett, hogy gonoszul válaszolna a bántalmakra, imádkozik az őt gúnyolókért és bántalmazókért. És azt gondolja ez a lélek, hogy ennek a némán szenvedőnek bizonyosan van valami láthatatlan, hatalmas erőforrása, melyre támaszkodik, mert lám, sem bosszúállásra nem gonddal, sem gonosz szavakat nem mond, hanem némán tűr, mert bizonyára egy titokzatos hatalomra támaszkodik, amelyről meg van győződve, hogy az van

Csodálkozva kémleli, hol, merre, miként van az a hatalom, amelyre ez az ő némán tűrő sorstársa támaszkodik? És megjelenik a lelki szeme előtt Isten, a másvilág. Megelevenednek előtte a csodás gyógyításoknak és halott feltámasztásoknak a legendái. S mikor mindezek felvonulnak a lelki szemei előtt, akkor az a kétségbeesés végső pontján álló lélek a halál közellétét érezve, mint utolsó lehetőségbe kapaszkodik bele Istenbe. Igen, Isten van!

És ebben a pillanatban, amikor a halálhoz egészen közel érzi magát, megbánja bűneit, mert látja, hogy a jó hatalmasabb a rossznál, mert a jónak van egy olyan erőssége, amelyre támaszkodva még a haláltól sem fél, mert a halál az ő részére felszabadulás, megváltás. Lelkében felébred a jobb, a szebb után való vágy, amelyre nézve az élet nem nyújt számára többé lehetőséget. Az a kétségbeesés, amit a lélek ilyenkor érez, csak azokban a szavakban nyerhet kifejezést, amelyekkel mintegy végső kétségbeesésében megalázkodva könyörög: "Uram, emlékezzél meg rólam, ha a te országodba mégy"

A lelki szemei előtt megjelenik a másvilág, az a másik világ, amelynek lennie kell; mert honnan venné ez az ember azt a nyugalmat, azt a békességet és honnan vették volna az ő szidalmazói mindazokat a csodákat, ha azok nem történtek volna meg? És az a lélek hisz és amikor ezzel a hittel eljut a saját bűnei és tévedései beismeréséhez és leinti a társát azokkal a szavakkal, hogy: "Mi méltán szenvedünk", ezzel beismeri az ő bűnös voltát és azt, hogy ő csakugyan méltó az ítéletre, mert a rossznak csak ilyen következménye lehet.

Lelki szemei előtt annak a bizonyos másik világnak a lehetősége óriási módon kiterjeszkedik, kialakul előtte és már a lelke teljes erejével hisz. Ha mostan előtte állana a lehetőség, hogy megjavuljon, ezeken a borzalmakon keresztül bizonyára a javulás útjára térne, de mindennek vége, közvetlen a halál küszöbén áll már. Lelki szemei előtt megjelennek a bűnök, amelyeket ő meg a társa elkövettek és látja, hogy a rossznak csak rossz következménye lehet.

És az élet már nem is kívánatos előtte többé, hanem menekülni igyekszik és megalázkodva, kétségbeesve fohászkodik a nála jobbnak felismerthez, hogy vigye őt magával. Ebben a pillanatban megirtózott a bűntől és menekülni igyekszik tőle. De jól tudja, hogy bűnei ehhez a testhez vannak hozzákötve,, amelyben a halállal küszködik és annak a testnek el kell pusztulnia. És ő nem is akarja ezt már megmenteni, leszámolt az élettel, a testtel és csak a felébredt lelkének kívánt szabadulási helyet, lehetőséget és állapotot: a benne lévő jó akart szabadulni a szenvedtető rossztól.

Ennek a lélekben élő jónak, amely a Jóhoz kapcsolódni vágyott, ígéri az Úr, hogy: "Még ma velem leszesz a Paradicsomban". Nem a bűnöket elkövetett embernek szól ez az ígéret, aki ott hal meg a keresztfán, hanem annak a léleknek, aki a jóban akar tovább élni, annak a meglévő jónak, amely még a lélekben benne maradt.

S valóban, amikor a lélek elhagyja a testet, az ő szenvedéseinek színhelyét, megnyugodott, megpihent és az Úr elvezette őt a pihenés, megnyugvás helyére.

De nemcsak ennek a léleknek szólt az Úr ígérete, hanem minden léleknek. Mert minden megtérő lélek, akiben nemcsak külső forma szerint megy végbe a megbánás és a bűnök beismerése, hanem igazán a lélek mélyéről szakad fel a menekülési vágy és ezért kapaszkodik a Krisztus kegyelmébe, megenyhül a halál pillanatában és minden megtérő lélek az enyhület hazájában ébred fel. Nincsen egyetlen egy sem, aki lélekben Krisztushoz fordul, hogy az a gonosznak, vagy a bűn következményeinek a világában ébredne azonnal öntudatra. Mert valakik hisznek Krisztus megmentő erejében és Isten végtelen hatalmában és lelküket Őrája bízzák, azok meg vannak mentve.

Nem mondom ezzel, hogy amikor újra elkövetkezik rájuk nézve a munkálkodás ideje, nem fognak többé ütközéseket szenvedni, vagy hogy nem lesznek a bűneikhez hasonló módon megpróbálva, de az Isten kegyelme, amelyhez hozzátapadtak, ahonnan üdvösségüket várták az ő erőtlenségükben, ahonnan szabadulásukat remélik: megtartja őket és nem hagyja őket alámerülni.

És így minden megtért lélek számára a maga fokozatához mért paradicsomi állapot készen áll az Úrnál. Azt mondtam, hogy: a maga fokozatához mért; természetesen, hiszen hogyha valakinek alacsonyfokú a lelki fejlettsége, úgy, hogy még nem volna képes egy tőle igen távol eső jót megismerni, az azt nem is tudja értékelni, de a hozzá közeleső jót fel tudja fogni az ő értelmével, abba bele tud helyezkedni az ő érzelmi világával és azt a maga részére jónak, igaznak és kívánatosnak tartja. Ez az a jó, ez az az enyhülés, ez az a békesség, amely az ő lelkének hasznára van és ez készen áll minden megtérő lélek számára. /ÉV/1934/

*

Most pedig bevillantás következik abba a szellemvilágba, ahonnan Isten kegyelméből számtalan bizonyságot, mélységes titkok feltárását, azok logikus magyarázatát kapta évtizedeken keresztül  az a szerény kis egyesület, amelynek a most  odaátról megszólaló is tagja volt egykor és amelynek  mi most hálás utódaként óhajtunk  szószólói lenni az ott elhangzottak  késői ismételt közreadásával.

Még közelebbről: az 1925-ben, a legszebb férfikorban elhunyt dr. Merényi Kornél, az odaátról megszólaló, az Egylet egyik volt elnökének, egyben - Adelma és Antal m. mellett - ugyancsak  egyleti médiumnak, az akkor 85 éves Merényi Józsefnek  fia volt, a közvetítő Marius írómédium pedig  az ő egyik unokája. József médium egyébként 5 év múlva 90 éves korában követte fiát a szellemhazába /1930/ és ezzel elkezdődött az Egyletnek Pátkai Pál és Eszter médium működésével legdiadalmasabb korszaka, amit azonban 1942. év végével egy értelmetlen szakadás, 4 év múlva pedig a kommunista diktatúra általi betiltás, osztódás és az egyéni utak megélése követett. Ilyen volt például József m. egyik unokájának, Merényi Ágnesnek életútja is, aki külföldre, Meránba került ugyan, de mint  a "Spirit Kör" külföldön élő tagja és támogatója, hű maradt nagyapja Egyletének eszmeiségéhez 2008 januárjában - 94 éves korában -  bekövetkezett haláláig. Hamvait - kívánságának megfelelően - ez év február 25.-én helyezték el a Merényi család Farkasréti kriptájában. Kedves Ágnes, szeretettel emlékezünk Rád és maradj velünk továbbra is! 

Túlvilági vonatkozások

Merényi Kornél elhunyt testvérünktől Marius írómédium útján

I.

Krisztusról és az ő szervezetéről

A médiumi hivatás szebb, semmint azt ember el tudná képzelni. Csak ideát, a szellemvilágban láthatjuk, mint szövődik szál a szálhoz a végtelenbe, mily messzire ágaznak el a szálak, hogy bogozódnak össze s újra szét, hogy futnak százfelé s újra gócpontokhoz, s hogyan egyesülnek végtére egy csomóba. S tudjátok ki tartja kezében e csomót? Krisztus. Igen, Krisztus, ő a középpont, ahol minden eligazítódik, ahol minden kiegyenlítődik és megoldódik. Krisztus vigyáz a lelkekre, Ő van jelen mindenütt és irányít minden sorsot és munkát. Csodálatos az a munka, az a gondoskodás, az a szeretet, melyet az ő ereje hoz létre. Ti el sem tudjátok hinni, minő csodás szervezet működik itt, mily pontossággal dolgozik tag taggal, mily precízen kapcsolódik láncszem láncszemmel, mily lendülettel működnek a nagy transzmissziók, melyek géprészeket kötnek össze egymással s mint viszik át az erőket az egyik szervezetből a másikba. Elámulok ezen a tökéletességen, melyhez fogható minden emberi képzeletet felülmúl. Ideát mindenkinek megvan a maga feladata és ez a feladat kielégítheti munkavágyát, megfelel természetének, megfelel teljesítőképességnek is. Mindenki a helyén van, nincs késés, nincs tévedés, nincs vonakodás. Ha kell, ott a pótlék, a helyettes, a kiegészítő tag, a segítő, a kész segítőcsapat, mely szintén szervezetten jár helyről-helyre, állomásról-állomásra és ügyel, hol kell közbelépnie, hol van reá szükség. És ez így megy pompás ütemben, mindig, megszakítás nélkül, ritmusban, szabályosan, egyensúlyozottan. Ez az, amin nem telek be csodálkozni, én, aki a földön is szerettem a fegyelmezett tevékenység szépségét, az összedolgozást, az egybevágó munkát.

Istenem, ha a földre gondolok, elfog a szomorúság. Miért kell ennek lennie, miért vagyunk oly gyöngék a földön, és a föld közelében, miért fog el bennünket a vágy húsban és vérben lehetni. Mintha nem volna itt százszor, ezerszer szebb, boldogítóbb, szabadabb, méltóbb, mintha nem lennénk itt közelebb az Úr Krisztushoz, akinek közelsége kimondhatatlan szép. A közelsége már az, hát még a jelenléte! Ti azt nem tudjátok, nem is tudhatjátok, de meg fogjátok tudni. Krisztus nem emberi fogalmakhoz mérten csodás élmény. Nem lehet szavakat találni annak körülírására, nincs az a földi fogalom, mely megközelíthetné Őt. Mi csak leborulhatunk és sírhatunk örömünkben, hogy Ő nékünk adatott és bennünket vezet, szakadatlan hűséggel, odaadással, szeretettel. Legyetek ti is Vele, szeressétek Őt nagyon, amennyire csak bírjátok! /ÉV/1927/1 sz.

II

A kinyilatkoztatásokról.

Magánkörből Marius médium útján.

1928. november 4-éa.

Ugye érzitek, gyermekeim, azt a hatalmas áramlatot, amely áthatja e helyet; ugye érzitek, hogy bele vagytok kapcsolva Krisztus törvényes munkájába? Gyermekek, mily csodálatos ez a munka, milyen csodálatos ez az áramlat - nem lehet neki ellent állni - akiben csak egy csekély kis jó akarat szunnyad is, azt rabul ejti. Óh, micsoda boldogság, szabadság; micsoda erő és micsoda munka az ő rabjának lenni! Gyermekeim, ha ti legtisztultabb érzéseitekkel térdre vetve magatokat, azt, ami érték bennetek, felajánljátok Neki, akkor olyan boldogság tölt el benneteket, amelyhez fogható nincsen; s mégis mondom: ti a legboldogabb, az ő szellemével legjobban átitatott pillanataitokban is alig ismeritek az igazi boldogságnak még csak az árnyékát is. Mindaz, amit az emberek Krisztusról tudnak, nevetségesen csekély, parányi része annak, ami Ő voltaképpen. Az élő Krisztus! De az ember mindig csak annyit tud meg az istenségből, amennyinek a megismerésére megérik.

Most elkövetkezett az az időszak, amikor újabb tudást vehet át az emberiség s nemcsak a szellemtannal gyarapszik, nemcsak a Szentlélek tudását szívhatja magába, de meg kell ismernie fokozott mértékben, hatványozottan az Atya hatalmát s meg kell ismernie új, hatalmasabb, tisztultabb formájában a Fiút.

Kedveseim, ennek a megismerésnek az útja a hiten keresztül vezet. Azok, akik az Úr Jézust földi útján kisérték, világosan látják, ki Ő. De akik öt csak hírből ismerték, azok nem tudják az ö igazi nagyságát felfogni. Sok mindent tett és mondott az Úr, amit ti nem tudtatok meg eddig, mert az emberiség nem érett meg rá. Az Úr, amikor a földön járt, teljességgel kinyilvánította azt, aminek be kell következnie, de gondoskodott róla a Mindenható, hogy csak annyi maradjon fenn az Úr Jézus tanításaiból, amennyit az ember elhordozni képes. "Sok mindent nem mondok néktek, amit nem tudtok felfogni". . . mondotta az Úr tanítványainak, mert még azon felül, amit nekik mondott és amit a kívülállók nem tudtak volna megérteni, még azon felül is vissza kellett tartania sok mindent, aminek megértésére még azok a magasan álló apostol szellemek sem lettek volna képesek.

Kedveseim, a kinyilatkoztatás nem egyszer és egyszerre történik. A kinyilatkoztatás állandó, örök. Soha nem fog az megszűnni, mivel az Atya hatalma végtelen, teremtése kimeríthetetlen, bölcsessége elgondolhatatlan. Ennek következtében mindig újabb és újabb dolgok lesznek, amiket az ő teremtett szellemei megismernek.

De nincs is két egyenlő formája a kinyilatkoztatásnak. Mózes felment a hegyre s lejött a kőtáblával a kezében, melybe vésve volt a tízparancsolat. Az Úr Jézus lejött a földre, végigélt 33 évet, tanított, példát mutatott, dicsőségesen feltámadt a szégyenteljes halálból. Ez egy-egy formája volt a kinyilatkoztatásnak. Most új formában történik a kinyilatkoztatás munkája, nem úgy, mint Mózes által, nem úgy, mint jézus által: szétszórva, de nem szétszórt erőkkel, sok helyütt, de összetartott, összpontosított szálakkal, apránként, de mind összefüggésben a nagy egésszel. S az Atyának sok más módja van még a kinyilatkoztatásra, - olyan is, amilyenre ti még gondolni sem tudtok - mindig aszerint, hogy mire érik meg az emberiség. De az a kinyilatkoztatás, amely Mózes által jött; azáltal, hogy utána jött Jézus, s Jézus után jött a spiritizmus, nem válik kisebb értékű kinyilatkoztatássá, s Jézus dicsőséges példája sem veszít jelentőségéből, ellenkezőleg: mindig tisztább értelmet nyer az újabb, a mostani kinyilatkoztatás által.

Most abba a helyzetbe kerültök az új kinyilatkoztatás révén, hogy sokkal magasabbra helyezhetitek a mi jóságos Megváltónkat. Hiába nézték Őt Istennek, hiába tulajdonítottak neki mindenható hatalmat, amely csak az Atyának jár ki, az ő valódi lényét megérteni nem tudták. Ti már közelebb vagytok az ö valódi lényének felfogásához, ezáltal közelebb juttok az ö kinyilatkoztatásához, sőt közelebb juttok Mózes kinyilatkoztatásához is. Ahogy ugyanis Mózes az Atyában volt, úgy vagytok ti is az Atyában, ahogy minden az Atyában összpontosul, úgy összpontosul Jézus munkája is az Atyában.

Jézus azóta, amióta testben nyilatkozott meg az emberiség előtt, sokkal fokozottabb mértékben tartja hatalmában a földi szellemcsoportot. Előbb az Atyának kellett megmutatnia magát az embernek, azután jött Jézus, aki összegyűjtötte az erőket s azután jöhet ezeknek az összegyűjtött erőknek a megnyilatkozása.

Mielőtt Jézus lejött a földre, addig is  Isten fia volt ő, hatalmas irányítója annak a munkának, amely a földi szellemcsoport érdekében folyt, csak éppen ez az alantasabb rétegekben nem válhatott nyilvánvalóvá, csak messiási ígéretként létezett. Mióta viszont Jézus lent járt a földön az itteni embercsoport eleven példával lett gazdagabb. Azóta vált mind nyilvánvalóbbá Jézus valódi jelentősége, megváltói küldetése s ennek következtében válnak szorosabbá, hatékonyabbá azok a szálak, amelyek az emberiség minden csoportját ővele összekötik. A mostani kinyilatkoztatás munkája pedig abban áll, hogy a szellemeknek nagy tömege hozza le az igazság gyümölcsét s szálakat fűzzön az emberiség minden rétege s az Atya között.

Ezért van oly nagy jelentősége a ti munkátoknak; a tiétek is egy része az új kinyilatkoztatásnak. Kapcsolódjatok minél intenzívebben ebbe a munkába.

Legyen veletek az Úr, áldja meg ezt a munkát s áldjon meg benneteket, hogy minél jobban végezhessétek azt és minél jobban szolgálatába állhassatok Isten kinyilatkoztató munkájának. Amen. /ÉV/1928

*

A fent mondottak jegyében elevenítjük most fel szép sorjában és a ténykedők hangjának-szavának felhasználásával azt a munkát, amellyel a kinyilatkoztatásnak ez a menete a világban megvalósult és ami - sajnos alig láthatóan - de szakadatlanul tart.

A sort Allan Kardec (1804-1869) médiumainak egy-egy szózatával kezdjük:  

A spiritizmus

A spiritizmus az az új tudomány, amely az embereknek kétségbevonhatatlan bizonyítékok által a láthatatlan világ létezését és természetét, valamint a látható világhoz való viszonyát feltárja; megmutatja azt nekünk, többé nem mint természetfölötti dolgot, hanem mint a természetnek egyik folytonosan működő és élő erejét, mint idáig nem értett, és éppen ez okból a képzelet és a csoda birodalmába utalt nagy tömegű jelenségeknek a forrását. Ezzel vannak vonatkozásban Krisztusnak gyakori célzásai, amelyek éppen a spiritizmus ismerése híján maradtak érthetetlenek, vagy rosszul értelmezettek. A spiritizmus az a kulcs, melynek segítségével valamennyi könnyűszerrel megmagyarázható.

Az Ószövetség törvénye Mózesben van személyesítve, az Újszövetségé Krisztusban; a spiritizmus az isteni törvénynek harmadik kinyilatkoztatása, de ez nincsen személyesítve valamely egyénben, mert nem egy ember által nyújtott tanításnak terméke ez, hanem a szellemek által kinyilatkoztatott tan: a mennynek hangja. Hirdeti ezt a tant a föld minden pontján megszámlálhatatlan közbenjáró; magában foglalván a láthatatlan világ lényeinek összességét, s magával hozva az embernek a maga megismerését, és annak a világnak, benne ottani sorsának ismertetését, amely egykor mindenkire vár.

Amint Krisztus azt mondotta: "Nem jöttem eltörölni a törvényt, hanem hogy azt betöltsem", éppúgy a spiritizmus is azt mondja: "Nem jöttem eltörölni Krisztus tanát, hanem betölteni". Semmit sem tanít, ami Krisztus tanával ellenkeznék, hanem csak kifejti, kiegészíti és megmagyarázza azt olyan formában, ahogy mindenki megértheti; azt is, amit Krisztus allegorikus formában jelentett ki. Azért jött az előre megmondott időben, 1848-ban, /Fox nővérek/ hogy betöltse azt, amit Krisztus kijelentett, s előkészítse a jövendő dolgok beteljesedését. Hiszen ez is Krisztus munkája, aki Maga vezeti ezt, úgy amint előre jelezte Isten országának előkészítését a földön.

*

A médiumitás ingyen adománya

Az újkori médiumok - mert hiszen az apostoloknak is volt médiumitásuk - azt az ingyen való adományt kapták Istentől, hogy a szellemek közvetítő eszközei legyenek, hogy oktassák az embereket, megmutassák nekik az igaz utat s elvezessék őket a hithez; nem pedig azért, hogy árúba bocsássák a szavakat, amelyek nem az övéik, mivel nem az ő személyes gondolkodásuknak, kutatásaiknak vagy munkájuknak gyümölcsei. Isten azt akarja, hogy az igazság mindenüvé eljusson s nem akarja, hogy a legszegényebb is kitagadottnak érezze magát, és azt mondhassa: Nincs hitem, mert nem tudtam megfizetni; nem volt meg az a vigasztalásom, hogy bátorítást és tanúbizonyságot kaphattam volna azok szeretetéről, akiket sirattam, mert szegény voltam.

Íme, ezért nem kiváltság a médiumitás, és ezért fordul elő mindenütt; ezt megfizettetni annyi, mint eltérni a gondviselésszerű rendeltetéstől.

Aki ismeri azokat a feltételeket, amelyek kőzött a jó szellemek nyilatkoznak, idegenkedésüket mindattól, ami önző érdek, és aki tudja, mily kevés kell ahhoz, hogy eltávolodjanak tőlünk, az tisztában van vele, hogy a magasabb szellemek egyáltalán nem jelennek meg hívásra; ily gondolatot az egyszerű józan észnek is el kell utasítania. Az első feltétel, a jó szellemek hajlandóságának megnyerésére az alázatosság, szerénység, önmegtagadás és a feltétlen erkölcsi és anyagi érdektelenség.

A kérdés erkölcsi oldala mellett van azonban még egy nem kevésbé fontos tényező is, ti. maga a médiumitás természete. A komoly médiumitás nem lehet és nem is lesz soha foglalkozássá, nem csupán azért, mert ez erkölcsileg diszkreditálná és leszállítaná a zugjósok színvonalára, hanem mert ezt egy anyagi természetű akadály is kizárja. Nevezetesen a médiumitás rendkívül mozgékony, tünékeny és változékony képesség, amelynek állandóságára senki sem számíthat, úgy, hogy aki ezt ki akarná aknázni, az nagyon bizonytalan forrásra bízná magát, amely éppen akkor mondhatná fel a szolgálatot, amikor arra a legnagyobb szüksége lenne. Egészen más a tanulmánnyal vagy munkával szerzett képesség, amely épp azért sajátja az illetőnek, amelyből ennél fogva jogosan húzhat is hasznot. De a médiumitás sem nem művészet, sem nem tehetség, ennél fogva nem is válhat foglalkozássá, mivel a szellemek hozzájárulása nélkül nem mutatkozik,- s ha a képesség meg is van, szellemek hiányában annyi, mintha nem lenne. Ennél fogva nincs a világon médium, aki kezeskedhetnék felőle, hogy valamely adott pillanatban szellemjelenség fog általa megnyilvánulni.

Kihasználni a médiumitást annyi, mint oly dolog fölött rendelkezni, amely tényleg nem az illetőé, ennek ellenkezőjét állítani annyi, mint megcsalni azt, aki fizet, sőt mivel az illető nem önmagával, hanem a szellemekkel, a holtak lelkeivel akar rendelkezni, ez a gondolat egyenesen visszataszító. Ez az üzérkedés, amelyet a sarlatánizmus az emberek tudatlanságára, hiszékenységére és babonás voltára támaszkodva kizsákmányolt, tette indokolttá Mózes ez irányú tilalmát. A modern spiritizmus azonban, megértvén a dolog komoly oldalát, azzal, hogy az ilyen kizsákmányolást megbélyegezte, a médiumitást a felülről kapott küldetés magaslatára emelte.

A médiumitás szent dolog, amelyet szentül, áhítattal kell gyakorolni. És ha van médiumitás, amely ezt a feltételt még parancsolóbban megköveteli, ez a gyógyító médiumitás. Az orvos tanulmányainak sokszor súlyos áldozatok árán szerzett gyümölcseit adja, a delejező a saját fluidjait, gyakran saját egészségét. Az orvos megfizettetheti szolgálatát, de a gyógyító médium a tisztább szellemek egészségét adó fluidjait közvetíti, s azért ingyen kell működnie. Jézus és tanítványai, bármilyen szegények voltak is anyagiakban, sohasem fizettették meg gyógyításaikat.

Akinek nincs miből élnie, keressen a médiumitáson kívül jövedelmi forrásokat, s médiumitására - ha a szükség úgy hozza magával, csak annyi időt szenteljen, amennyi felett anyagilag rendelkezik. A szellemek számon tartják alázatosságát és áldozatkészségét, ellenben visszavonulnak attól, aki lépcsőkül akarja őket felhasználni.

*

És a fenti mozgalomnak magyarországi folytatása így zajlott le:

A Szellemi Búvárok Pesti Egyletének múltjából

Allan Kardec szerinti spiritizmus, most már nemcsak mint mozgalom, hanem mint világnézeti tan,  az ő halálát /1869/ követően nyomban tovább mélyült, még pedig a magyarországi Szellembúvárok Pesti Egyletének médiumai (főleg Adelma, Antal, József, Béla, Pá1 és Eszter ) útján jött szellemnyilatkozatok révén. Ezt a nézetet  Allan Kardec a fenti Egylet 1922 április 23.-i ülésén Pá1 médium útján tett nyilatkozatával így erősítette meg: " A magyarországi Egylet elnökének: dr. Grünhut Adolf munkálkodásának nagyobb