A közelgő karácsony ünnepléseként álljon itt Szécsényi Lajos adai barátunk médiumi manifesztációja kíséretében múlt év karácsonyára küldött kis füzetecskéből  Emmerich Katalin "Krisztus megszületik" című látomása.

    A látnok, mint Ágoston-rendi apáca 1774 és 1824 között élt Németországban. Sorozatos látomásai voltak, azokat tollbamondta, az könyv alakban is megjelent német, majd 1936-ban magyar nyelven. Utóbbinak napjainkban forgalomba kerülése is - szerencsére - biztosítva van egy 85 éves igaz spiritiszta barátunk révén.

  A látnok testén Krisztus sebei - a stigmák - is megjelentek, amit az egyház által indított korabeli kivizsgálás”hitelesnek" ismert el. Saját bevallása szerint kapcsolatban állt a purgatórium / szerintünk a 2. és 3. szféra/ szenvedő szellemeivel is, akárcsak a spiritizmus médiumai. A misztikus apáca méltatói szerint Emmerichnek több víziója volt, mint bármelyik szentnek és a Vatikán illetékes hivatala 2001-ben elismerte, hogy ő "hősies fokon gyakorolta életében  az isten-  és emberszeretet erényeit", ezért  2004. október 3.-án  a Vatikán őt boldoggá avatta, sőt  víziógyűjteménye alapul szolgált  Mel Gibson "passió"  című filmje  forgatókönyvének is bizonyos körök nem éppen örömére. Az alábbi szöveg az 1990-es ”Mécses" kiadó füzetecskéjéből való:

     "Ezt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfonta, mindig fényesebbnek láttam, úgyhogy József lámpájának fénye egészen elenyészett benne. Ott térdelt a fekvőhely terítőjén, öv nélkül, egész széltében magára terített köpenyében arccal keletnek fordulva.

   Imája közben, éjfél felé, elragadtatásba esett. Láttam, amint a levegőbe emelkedik, és alatta megpillanthattam a földet. Két karját keblén keresztbe fektette. Körülötte egyre erősödött a ragyogás, mindenen, még az élettelen tárgyakon is belső megindultságot láttam; a boltozat, a falak és a padló köve, mintha mind életre kelt volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán nem láttam többé a boltozatot: Mária fölött fénycsóva csapott föl egész az égig, mind növekvő tündökléssel.

Ebben a fénycsóvában csodálatos hullámzását láttam dicsőítő énekeseknek, akik egymásba fonódva és egymást átjárva, mint mennyei lelkek kara lebegtek szemem előtt. A Szent Szűz elragadtatásában még mindig fönt lebegve, fekvőhelyére letekintett, már ott imádhatta Azt, kinek immár anyjává lett, és aki tehetetlen újszülöttként ott feküdt el6tte a földön.

   Láttam Üdvözítőnket, amint más kisgyerek módjára ott feküdt Szűz Mária térdei előtt a terítőn, s oly fényesség áradt belőle, hogy tündöklésével mindent túlragyogott. Úgy tűnt föl nekem, hogy egészen picike és szemeim elótt nő mindig nagyobbra. De mindez oly nagy fényesség sugárzása közben történt, hogy pontosan el sem tudom mondani, mit is láttam.

   A Szent Szűz egy ideig még elragadtatásban maradt, aztán láttam, hogy kendővel takarja be a gyermeket; de még nem nyúlt hozzá és nem vette karjaiba.

   Azt is láttam, hogy a kisded mozogni kezd, sírását is hallottam s úgy gondolom, ez térítette magához Máriát, aki most a kisdedet becsavarta az előbb ráterített ruhába és karjába véve, keblére szorította. Majd leült és gyermekével együtt egészen beburkolózott fátyolába; azt hiszem, megszoptatta az Üdvözítőt. Közben köröskörül emberi alakot öltött angyalokat láttam, amint a gyermek előtt arcra borulva imádták Őt.

   Már körülbelül egy óra is e1múlhatott a szülés után, mikor Mária odahívta Józsefet, aki még mindig elmerülve imádkozott. Odaérve hozzájuk, áhítatában, örömben és alázatosságában ismét arcra borult, s csak Mária többszöri bátorítására - hogy örvendező köszöntéssel szorítsa szívére a jóságos Isten szent ajándékát - kelt föl, s karjaiba véve a kisded Jézust, örömkönnyek között áldotta Istent.

   A Szent Szűz most bepólyázta a kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem már, milyen ruhákba is csavargatta, csak azt tudom, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával csavarta körül, a kis hónaljáig és legfelül, egészen a fejecskéjéig, egy másik lepellel takarta be. Pólyaruhácskákból csak négy darabot hozott magával Mária.

   Ezután láttam, hogy Mária és József, maguk alá vont  lábakkal, a puszta földön egymás mellett ültek. Nem beszéltek és láthatólag elmélkedésbe merültek.

Mária előtt a terítőn ott feküdt, mint más kisgyermek, a bepólyázott Jézuska, aki oly szép volt és úgy tündökölt, mint a villám. Óh! -gondoltam -, ezen a kis helyen itt van most az egész világ üdvössége, és senki nem sejti!

   Majd a jászolba fektették a kisdedet. Ez a jászol sással és friss fűvel  volt kitöltve, szélén lelógó takaróval és egy földön álló kőre helyezték, jobbra a barlang bejáratától, ahol az  déli irányban elkanyarodott. A barlangnak ez a része, lépcsőzetesen ereszkedő padozatával mélyebben feküdt, mint a születés helye. Miután a gyermeket a jászolban elhelyezték, örömkönnyek között hálaéneket zengedezve állottak a jászol mellett.

   József ezután a Szent Szűz ü1ő- és fekvőhelyét itt rendezte el a jászol mellett. Máriát a szülés előtt és utána is tiszta fehér ruhában láttam.

   Azt is láttam, hogy az első napokban folyton a jászol mellett volt, ülve, térdepelve vagy állva; közben beburkolózva el is szundított, de nem volt se beteg, se legyengült. Ha látogatók jöttek, még jobban beburkolózva, egyenesen ült azon a terítőn, melyen gyermekét megszülte.

   Ezen az éjszakán a világ legtávolabbi részén is, nagyon sok helyen szokatlan örömet és a lelkekben rendkívüli felindultságot láttam. Sok jó ember lelke örvendező vágyakozással, s minden gonosz nagy aggodalommal telt el. Sok állatnál is láttam ilyen vidám megindultságot; több helyütt a virágok szára életteljesen kiegyenesedett; fű, cserje és fa felfrissült és édes illatot árasztott.

   Számos forrást is láttam fakadni és előtörni. Így fakadt az Üdvözft6 születésének órájában, a jászolbarlangtól északra fekvő másik barlangban is bővizű forrás, melyet József már másnap reggel fölhasznált és számára lefolyást is csinált.

   Betlehem fölött borús volt az ég és sötétvörös csillogás vonta be, de a jászolbarlang és Ábrahám dajkájának, Marabának a sírhelye, de még a pásztorok völgye fölött is fényes harmatköd úszott.

   Ebben a pásztorok völgyében, mintegy másfél órányira a jászolbarlangtól, ott ahol a Gázáig nyúló szőlők kezdődnek, emelkedett egy domb. Ezen a dombon állott annak a három pásztornak a sátra, akik olyasféle elöljárói voltak a köröskörül lakó pásztorcsaládoknak, mint a három szent király a maga törzsének.

  A jászolbarlangtól körülbelül mégegyszer annyira volt az úgynevezett pásztorok tornya.

   Mikor Jézus megszületett, láttam, hogy ez a három pásztor, egészen nyugtalanul a csodálatos éjszakától, együtt várakozott az egyik sátor előtt. Körös-körül vizsgálódtak, és egyszerre csak nagy álmélkodással meglátták a csodálatos fényességet a jászolbarlang környékén. Ugyanilyen nyugtalanságot láttam a távolabbi torony körül lévő pásztorokná1 is; egy részük fölment a torony tetejére és onnan szemlélte a rendkívüli világosságot a pásztorbarlang fölött.     

   Mialatt a pásztorok így fölnéztek az égre, láttam, hogy egy fényes felhő ereszkedik le rájuk. Amint lejjebb ért, mozgást fedeztem föl benne. Különböző formák és alakok váltak ki belőle, és egyidejűleg folyton erősbödő, bájos, halk és amellett tisztán csengő vidám éneket hallottam. A pásztorok először megijedtek, de aztán egy angyal állt elébük és így szólt hozzájuk:

      - Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, mely lészen az egész népnek; mert ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. És ez nektek a jel, melyről ráismertek: látni fogtok egy kisdedet, pólyába takarva és jászolba fektetve.

      Mialatt az angyal ezt nekik megjelentette, még erősebb lett a fényesség körülötte, s láttam, hogy öt vagy hét magas, kedves és tündöklő angyal-alak áll a pásztorok előtt, hosszú, szalagszerű írást tartanak kezükben, amelyen tenyérnyi nagyságú betűket láttam, és hallottam, amint Istent magasztalva énekeltek

    -Dicsőség Istennek a magasságban, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.

     Ugyanilyen jelenésben részesültek, csak kissé később, a torony környéki pásztorok is. Sőt a pásztorok tornyától körülbelül három óra járásnyira keletre, egy másik pásztorcsoportnak is megjelentek az angyalok az ottani kút mellett.

Azt nem láttam, hogy a pásztorok mindjárt abban a pillanatban elindultak volna a jászolbarlanghoz, hiszen ez a három pásztornak jó másfélórai, a toronynál levőknek pedig mégegyszer annyi utat jelentett; de azt láttam, hogy azonnal tanácskozni kezdtek, mit is vigyenek ajándékba az újszülött gyermeknek és amilyen gyorsan csak tehették, össze is szedték ezeket az ajándékokat.

   A Krisztus születését követő hajnalban eljött ajándékaival a jászolbarlanghoz a három pásztorfőnök a dombról. Ajándékul apróbb állatokat hoztak, hasonlókat az őzbakhoz. Ha mégis kecskebakok voltak, akkor azok mások, mint a nálunk élők. Hosszú nyakuk, szép világos szemük, testük, kecses és fürge mozgásuk volt. A pásztorok hosszú vékony zsinegen vezették őket, maguk mellett és mögött. Vállukra vetett batyukban levágott szárnyasokat is hoztak, karjukon meg élő madarakat.

   Mikor a barlang ajtaján félénken bekopogtak, Szent József barátságosan elébük ment; azok meg elmondották neki, hogy miket közölt velük éjjel az angyal. Eljöttek tehát, hogy az ígéret gyermekét köszöntsék és szegényes ajándékukkal kedveskedjenek Neki. József alázatos köszönettel vette át tőlük, amit hoztak, s az é1ő állatokat bevitette velük egy mélyebben fekvő helyiségbe, melyhez bejárat a barlang déli oldaláról nyílt. Ide be is kalauzolta őket.

   Utána bevezette a három pásztort a Szent Szűzhöz, aki a jászol mellett, földre terített takarón ült és ölében tartotta a kisded Jézust. A pásztorok bottal kezükben, töldre borultak Jézus előtt, sírtak örömükben, és nagy lelki gyönyörűségükben sokáig szót sem tudtak szólni; azután elénekelték az angyalok éjjeli dicsőítő énekét s még egy zsoltárt is, de ezt már elfelejtettem.

   Mikor indulni készültek, a Szent Szűz egymás után mindhármuknak karjára tette a kis Jézuskát, akit könnyezve adták vissza neki. Azután elhagyták a barlangot. Este már több más pásztor is eljött, feleségestül és gyermekestül. Elhozták ők is ajándékaikat. Ezek már a majdnem négyórányira eső pásztorok tornyától jöttek. Hoztak madarakat, tojást, mézet, különböző színű fonalakat, kis csomóban ruhaneműket, melyeket nyersselyemnek néztem és csokrokat, sásszerű, nagylevelű cserjeágakból. Ez a cserje duzzadt szemű kalászokat terem.

   Előbb átadták ajándékaikat Szent Józsefnek, s azután alázatosan közeledtek a jászolhoz, amely mellett ott ült a Szent Szűz. Köszöntötték őt is, a gyermeket is és térden állva igen kedves zsoltárokat zengedeztek, majd a dicsőítő éneket és néhány rövid verset. Több szólamban énekeltek, s én is velük énekeltem. Egyik daluknál például a tenort vittem. Nagyjából emlékszem is még ennek a versnek szavaira:

   - Oh Kisded! szép vagy, mint a piros rózsa, ki mint égi hírnök jövél közénk.       

   Búcsúzásnál fölébe hajoltak a jászolnak, mintha csókot hintenének a kis Jézuskára.

   Láttam aztán a három pásztort fölváltva segíteni Szent Józsefnek, hogy a jászolbarlangban és az oldalfülkékben közösen minél nagyobb kényelmet teremtsenek. Több jámbor asszony is állt a Szent Szűz mellett, akik őt szolgálták ki. Esszéniek voltak és nem messze laktak a jászolbarlangtól, a domb keleti oldalán, az úgynevezett "Talbus"-ban. Lakásaikat kis sziklaüregekbe vájták, szorosan egymás mellett, a levágott hegyoldalban. Mindegyikhez kis kert tartozott. Az asszonyok felekezetük gyermekeinek tanításával foglalkoztak. Szent József hívta a barlanghoz őket, mert még ifjú korban ismerkedett meg velük: amikor ugyanis testvérei elől el szokott rejtőzni a jászolbarlangban, többször fölkereste e jámbor asszonyokat is a hegyoldalban. Ők tehát fölváltva járultak a Szent Szűz elé, szükséges apróságokat és csomókba kötözött ágakat hoztak, amikkel főztek és mostak a Szent Család számára.

   Igen megható jelenetnek lehettem tanúja itt a sziklabarlangban. József és Mária egy alkalommal éppen a jászol mellett állt s bensőséges megindulással nézték a kis Jézuskát. A szamár egyszerre csak térdre rogyott s fejét egészen lenyomta a földig. Mária és József erre sírni kezdett.

   Estére küldöttek érkeztek: Szent Anna asszony egyik szolgálója és egy idősebb ember, egyébként Anna asszony egyik rokona jött el Názáretb6l. Mindenféle szükséges dolgot hoztak Máriának. Rendkívül boldogok voltak, hogy a kisdedet láthatják; az öreg rokon még sírt is örömében. Mindjárt vissza is indult, hogy hírt vigyen Anna asszonynak. A szolgáló ott maradt a Szent Szűz mellett.

   A legközelebbi napok egyikén láttam, amint a Szent Szűz, a Kis Jézussal és a dajkával, néhány órára elhagyja a barlangot. Azt is láttam, hogy éppen csak kiléptek, s a Szent Szűz a barlang előtti nádtető alatt jobbra fordult, és pár lépést téve, elrejtőzött az oldalbarlangban, ahol Krisztus születésekor az a forrás fakadt, melynek József lefolyást csinált. Ugyanitt József már korán reggel kényelmes helyet rendezett e1 számára. Belső intelem szavára húzódtak be ide, mert még aznap néhány ember jött Betlehemből - azt hiszem, Heródes megbízásából - a jászolbarlanghoz, mivel a pásztorok elbeszélései folytán híre terjedt, hogy itt egy gyermekkel nagy csoda ment végbe. Láttam, amint ezek az emberek Szent Józseffel tárgyaltak, aki érkezésükkor éppen a barlangból jött ki a pásztorokkal. Mikor azonban meggyőződtek a család nagy szegénységéről és egyszerűségéről, fölényes mosollyal távoztak. Eközben a Szent Szűz, mintegy négy órán át, ott az oldalsó barlangban maradt, s csak távozásuk után ment vissza a jászolbarlangba.

   Közben híre futott, hogy Jézus születésének órájában, mint jelentek meg angyalok a pásztoroknak, s a körülfekvő völgyekben minden jólelkű ember házában az ígéret gyermeke lett a beszéd tárgya. S ezek a jó lelkek most eljöttek, hogy leróják tiszteletüket a gyermek iránt, kinek tudtukon kívül szállást adtak.

   Nemsokára láttam, hogy Erzsébet is eljött a jászolbarlanghoz Jutából, egy szolga vezette szamáron. József is nagyon kedvesen fogadta. Kettőjük öröme, mikor Máriával egymást átölelték, határtalan volt. Erzsébet könnyek között szorította keblére a Kis Jézust is. Fekvőhelyet Jézus születési helye mellett kapott.

   Kedves beszélgetésben láttam őket aznap este, meg másnap is; úgy éreztem, hogy én is köztük vagyok és bensőséges örömmel hallgattam minden szavukat. A Szent Szűz mindent elmondott, ami vele addig történt és Erzsébet szívből fakadó könnyeket ontott, mikor hallotta, mint kerestek hiába szállást Betlehemben.

   Elmondott neki még sok egyebet is a Kis Jézus születésével kapcsolatban. Egyikre-másikra még emlékszem is. Így elmondta, hogy az angyali köszöntés órájában tíz percig elragadtatásban volt és úgy érezte, mintha egyszerre két szíve lenne és ő maga kimondhatatlan boldogsággal telnék el.

   A szülés órájában, végtelen vágyódással, ugyanilyen elragadtatásban úgy érezte, mintha angyalok vinnék föl magasba, ott a szíve kettéválna és az egyik fele kiszakadna belőle. Mintegy tíz percig maradt ilyen öntudatlanságban. Ennek befejeztével belső ürességet érzett magában és nagy epedést valami kívüle álló boldogság után, holott azt addig mindig önmagában találta meg. Ugyanakkor egyszerre tündöklő fényességet pillantott meg maga alatt, melyből mintha szemei előtt nőtt volna ki gyermekének alakja.

   Majd észrevette, hogy megmozdul, hallotta sírását is; ekkor egészen magához térve, fölvette a terítőről, és szívére szorította, mert egy ideig, mintha álomlátásban lett volna, nem is mert a fényességtől körülsugárzott kisdedhez nyúlni.

   Elmondotta azt is, nem is tudja, mikor vált ki méhéből a gyermek. Erzsébet pedig így szólt hozzá ekkor:

   - A te szülésed kegyelemteljesebb, mint a többi asszonyé; engem boldogított János világra jövetele, de az is egészen másmilyen volt, mint a te gyermekedé.

   Ezekre emlékszem még beszélgetéseikből.

   *

   A kedves adai küldemény   2007. július 29.-i dátumú melléklete, vagyis Anna Katarina Emmerich manifesztációja pedig így hangzik:

"Drága, kedves, az Igazság ismeretének egy nagyobb részére eljutott Testvéreim az Úrban!

   Én, mint a földre Isten kegyelméből lesugalmazott tiszta szellemtani igazságok őrző-védő szelleme, nagy szeretettel köszöntelek Titeket az Úr Jézus Krisztusnak a nevében, kinek a sebeit viseltem testemen, Ö és az emberiség iránt érzett szeretetből..

   Ugyanettől a tiszta szeretettől indítva, médiumon keresztül szólok hozzátok és hívom fel a figyelmeteket arra, hogy a lesugallt igazságokat őrizzétek meg, a. maguk tisztaságában úgy, mint a legdrágább szellemi kincseteket!

   Mind ez idáig szótlanul ugyan, de kivettem a részem a földi testvéreimért vívott harcban, folytatva ideát is a lent "megkezdett " munkát.

   A földön kapott minden fájdalmat, szenvedést is a magasabb igazság kibontakozásáért ajánlottam fel a mindenható Istennek, melyhez a látományaim kiadásával én magám is nagy örömmel és szeretettel hozzájárultam. Ugyanis a lelki életben nagy szerepe van a helyes ismeretnek, mely hozzásegít a vakhittől való szabaduláshoz!

   Most azonban veszélyben az Igazság! Nagyobb veszély fenyegeti, mint, amikor még tiltva volt, mert a nagy szabadság lehetővé teszi az igazságokkal történő manipulációkat, melyeket elsősorban a megalkuvás szelleme diktál az arra hajlamos emberek szívébe. Sajnos így járt és jár az én látomássorozatom is, amint "avatatlan" kezekbe került. Hozzá nem értők, a tiszta ismeret hiányában, különféle érdekeket szolgálva és az emberiség felfelé történő emelkedésének a kárára a látományaimat mind hiányosabban adják ki, az Isteni akarattal ellentétben. Ö azonban éppen azért küldött a földre, hogy az emberiség elé kerüljenek a kendőzetlen tanításai az Úr Jézusnak és hogy a beszűkült emberi ismeret kitáguljon.

   Hol van az a sok lejegyzett látomás? Mivel nem azok érdekeit szolgálja, akiknek a kezében van, ezért megrostálva adják ki azokat, Az ilyen emberek üres lélekkel kerülnek át a szellemvilágba. Az ellopott, megmásított "igazságok' terheli lelkiismeretüket s pokoli kínokat élnek át a szellemvilág nemezisében.

   Ugyanez a helyzet a szellemtani igazságokat illetően is! - Inkább az igazságokat alakítják a saját lelki világukhoz, minthogy a lelki világukat alakítanák az isteni Eszméhez. Mindez állttal azonban nemcsak saját magukat, hanem sok más embertestvérüket is felelőséggel félrevezetik! Nagyon nagy felelősség belenyúlni az igazság munkájába! Avatatlan es hozzá nem értő

kezek soha ne nyúljanak az Igazság szellemének a munkájába, mert bárminemű rossz irányba történő beavatkozás a szellemvilágban háromszoros következménnyel jár!

   Igyekezzetek hát a tisztán lesugallt igazságokat a saját érdeketekben megőrizni a maguk eredetiségében!

   Veszélyben az Igazság, mert a gonosz erők megsemmisíteni, vagy legalábbis megmásítani igyekeznek minden lesugallt kijelentést, ami viszont merényletet jelent az igazság Szelleme ellen!

   ÖRIZZÉTEK MEG AZ ISTEN KEGYEIMÉBÖL LESUGARZOTT IGAZSÁGOKAT A MAGUK TISZTASÁGÁBAN ÉS NE  MÁSÍTSÁTOK MEG  AZOKAT!

   Ne járjatok úgy mint Jézus tanításának a hóhérai, akik anyagi ill. hatalmi érdekből megmásították és megkurtították az Új Szövetségi Szentírás szövegét! Odaát büntetésként évszázadokra tetteik következményeihez kötötte őket az Igazság szelleme és fájdalmasan, lelki marcangolások közepette szemlélhetik az elferdített igazságok továbbfejlődését és burjánzását az Igazság világában.

   Jézus már az élete folyamán  előrelátta az igazság szétmarcangolását a földön, Nem véletlenül hívta fel az emberiség figyelmét János apostolon keresztül az Igazság megőrzésére ezen szavakkal: "Ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak."

   Drága kedves Testvéreim, fogadjátok meg hát intő szavaimat, hogy ki ne essetek Isten ígéreteiből és a szent városból, amely hamar eljövend,

   Legyetek áldottak ti, akik valamennyire birtokoljátok az igazságot az Atya, az Ő Szent Fia és a Szent Szellemek nevében. AMEN.

Anna Katharina Emmerich .

*

   Karácsonyi érzéseim megosztását még egy  váratlan ténynek, Gyurkovics Tibor, kedves barátom  halála  kommentálásával kell kiegész1tenem.

   A Magyar Nemzet 2008. december 2., kedd -i számában ugyanis ez áll:

Végül szeretnék titkon útra kelni

 hogy titkaimat ne firtassa senki

 miért szeretek annyira szeretni

és éltem ilyen tisztességtelen

         korszakban ilyen tisztességesen

 A gyászoló család és

                           az Oktatási és Kulturális Minisztérium

mély megrendüléssel tudatja, hogy

GYURKOVICS TIBOR

                                        Kossuth-díjas költő,                                         ,

a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke,

a Magyar fiók Egyesületének alapítója,

Budavár Díszpolgára,

a Tudomány a Művészetek és az Irodalom Európai Akadémiájának tagja

2008. november 16-án, `

életének 77. esztendejében elhunyt.

Az engesztelő szentmise áldozatot a Szent István-bazilikában

Erdő Péter bíboros mutatja be, 2008. december 5-én, 13 órakor.

A bazilika altemplomában 12 órától búcsúzhatnak tisztelői.

Utolsó útját családja kíséretében teszi meg.

*

   A Magyar Nemzet lapjain megjelent Gyurkovics írások, főleg Jézus iránti mély és megható hódolata volt rám nagy hatással.  2003-ban telefoni kapcsolatba kerültünk egymással és ugyanebben az évben megjelent "Bevezetés a Spiritológia" I. kötetébe /237-239. o./ ezért  is került be néhány sziporkázóan egyéni írása és verse Jézusról. Ugyancsak hosszú ideig fontolgatva tartogattam 2005 szeptemberi, az éppen elhunyt II. János pápához "Édes Wojtyla Károly" megszólítással intézett sorait, aminek közreadását "az utolsó óra munkásai" részére - több okból - most tartom aktuálisnak. Észlelhetitek például, mióta próbálok kiskapukat nyitogatni az egyházak felé, hogy valahogy szót értsünk legalább az utolsó időbeni megtérésre figyelmeztető jelek: Mária jelenések és ehhez hasonló kérdések tekintetében. de mindhiába. Harmadik hete járom az utat, többszöri telefonálás után személyesen is annál az egyházi kananoknál, akinek még sikerült beszélni is a Fatimei látnok-médiummal: Luciával.           Titkárságának átadtam egy - ki tudja honnan kezembe került - szöveget  a fatimei harmadik kijelentésről és annak hitelessége tekintetében kértem tájékoztatást. Hiába. Másként: a most ide csatolt Gyurkovits cikk sorsára jutottam tehát. Döntsétek el, jól látom-e a helyzetet?  

Magyar Nemzet  Magazin  2005. szeptember 24, szombat számából:

GYURKOVICS TIBOR

"Édes  Wojtyla Karol'

   Ne haragudj hogy égi nyugalmadat zavarom de segítségedet kell kérnem, s egyházad é1ő tagjai közül nem volt ilyen bizalmam senkihez, mint hozzád. Ratzingernek nagyon örültem mint új pápának,. de számomra te vagy az igazi.

   Talán emlékszel még 1992-es magyar látogatásodra, midőn a Várban megjelentél köztünk, neves magyar személyiségek (óh) között, végigvonultál a széksoron, s én voltam az, aki balról (!) csavargattam a kezedet, s konyha-latinul suttorásztam: "Deus sit tecum" - de jobbról beelőzött Melis György, ki felkiáltott: "Ich bin ein grosser Operasinger", megragadott téged; így aztán magamra maradtam áldottan puha bal kezed emlékével kezemben, de továbbra is mindenekfölött szerettelek, s szeretlek ma is.

   Egyik fő vallásos lapunk kért tőlem egy rövid nyilatkozatot, mi az én bibliaemlékem. Leírtam, de hamarjában fölhívott egy smúzos hang, hogy hagyjam ki belőle az "anarchista" szót Jézusról, halkan és visszafogottan beszélt, de te tudod, hogy a papi beszéd milyen sima tud lenni, rengeteg hívő visszatántorodik az egyháztól miattuk. Csűrte-csavarta e hang, hogy jobb lenne, meg a hívők rosszat gondolnak rólam (az nem baj), de Jézusról is. . . nos, ki akarta húzatni vélem - mint jó katolikus cenzor - ezt a szót.

   Begorombultam, s mondtam: nem:

   Több mint hetven éve vagyok katolikus, mint olyan. Gyerekkoromban Jézussal kezdtem verses pályafutásomat, mert szeretem, szerettem. Íme egy kézzel írt emlék:

   /Sajnos, számítógépem képtelen volt a kézzel és tintával - javítgatva . írott alábbi versikét másolni, ezért azt csak gépelve tudom ide illeszteni: kvÁ/

Cipőd, látom nincsen,

Ruhád is alig van,

Honnan jöttél ide

S tudod mi a hittan?

 Kihez imádkozol?

Magadhoz vagy máshoz,

S nem zavar imádban

Ha valaki átkoz?

Szép szavakat mondasz,

Jó hangoz és ingyen,

Azt mondják nekem, hogy

Az apád az Isten.

Mért jöttél most ide?

S mért vagy fáradt és bús?

Éhes lehetsz netán,

Maradj velünk, Jézus'

                                                                Maradj velünk . . . . 

   Gyerkőceim összefirkálták, de megőriztem ezt a verset az emmauszi Jézusról

  Mostan meg itt kell huzakodnom a vallomásomról - azt hiszem, pap a szerkesztő úr, mondta is, fölszentelt, rendes, civil pap. Hogy ő ezt a szöveget nem adja le, gondoljam meg, javítsam ki, írjam át, hagyjam ki az inkriminált jelzőt.

   Tudod, ismered a papok nagy részét. A pap is "ego". Fontos. Talán fontosabbnak érzi magát, mint Jézust. S főleg, hogy neki legyen igaza.

   Suttorászott - suttorászott, rábeszélt, simogatott a hangjával, de szeretném kérdezni tőled, ha már egyszer ilyen őszintén leírtam a "vallomásomat" a Bibliáról, beavatkozhat-e ez a mókus az én őszinteségembe? Mit csináljak? Tudod, hogyan áll a mi egyházunk, kevés húszadik századi ember tett többet az anyaszentegyházért, mint te. Kitárt kezeiddel magadhoz ölelted még a merénylődet is, áradt belőled a fény, a jóság.

   Özönlik azóta is az egyházba a nép: Európa. Afrika. Ázsia.

   Jól sáfárkodnak a papok a rájuk bízott hatalommal? Hatalom-é az övék vagy szolgálat? Bevonni, behívni a nyájba az embereket, bízni bennük a legvégsőkig, vagy felügyeled őket, mint egy rabőr? A papok, a papok, drága Karol, ezen lehet segíteni? Nem ezen az egy eseten, mert ezt közli az az újság vagy nem - teljesen mindegy. Hanem egy jottányit sem lehetett meggyőzni a főinkvizítort - s tízezrek olvasóélménye, katolikussága fölött dönt (!) -, hogy legyen füle a hallásra, szeme a látásra. Milyen papi mivolt az, mely hatalma ködében dereng a hívek fölött?

   S milyen lesz az a hierarchia, mely ezt elfogadja, tűri, elnézi?

   Panaszkodunk a pártok belső hatalmi struktúrájára - az egyház nemde e felett áll?

   Küldöm hát "vallomásomat", drága Wojtyla. Itéld meg cikkemet, döntésedre bízom írásomat. Szerethetem-é imígy az én Jézus Krisztusomat, vagy sem?

*

    "Az én Bibliám

    Nekem a Biblia az Újszövetség. Az evangélium. Gyerekkorom végén úgy hullott reám, mint fekete fal, fekete görgeteg. Tűzbe vonva. Ma is az.

    Nyomorult, szeles-havas februári napon két faggyúszagú, nagy szuronyú, büdös, pufajkás orosz állított be hozzánk 1945-ben az agyonbombázott Budapesten a lisztet harmatozó Kenyérgyárba, melynek égiangyal-léptű, igazgató fehérségű apám volt a vezetője - ezer kenyerek titokzatos gyártója, a hegyi beszéd szaporulatának csodamestere -, s elvitte a negyven mínuszos uzmányi hómezőkre: Akkor én, kérem; felnőttem. Egyedül.

    De kellett egy fővalaki, pótember, pótapa, és Jézus Krisztus lett az. A piarista kápolna tárgyrepülésében rajongó félelemmel olvastam mindennap a misét magamnak a misszáléból latinul - ma talán a felét sem érteném -, s velem volt Jézus minden töredéke, cselekedete, költeménye - költőnek, apának, bátynak láttam s látom ma is -, s ez a lázadó, heves, anarchista lett az én felnőttem, megváltóm, emberem. Kívülről tudom, mint egy verset. Azóta is.

    Na ez az én Bibliám.

    "Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra, s mi mást akarnék, mint hogy égjen?"

Drága Karol!

   Ítéld meg az én vallomásomat.

   Kiállom-é az egyházi főpróbát az ítélet előtt?

   Közölhetem-é ezen irományomat az egyház javára s Jézus dicsőségére, vagy sem? Édes Karol! Deus sit tecum. S velünk is.

*

   Holott az idő sürget, mert az ellentét veszettül támad úgy, amint azt  irodalmunk már számtalanszor és jóval előre jelezte. Íme egy friss példa a "Keresztény Élet " 2008.  november 30.-i számából:

A betiltott karácsony

   Ezt is megértük, bekövetkezett: a vallási és politikai korrektség jegyében az oxfordi önkormányzat úgy döntött, hogy eltöröl mindenfajta utalást a keresztény karácsonyra, mely ezentúl a "téli fény ünnepe" nevet fogja viselni. A Magyar Kurirban olvastam a hírt, valójában nem is lepett meg, hiszen Észak-Amerikában már évek óta számos helyen megtiltották a köztéri karácsonyfák felállítását, mivel ez állítólag sérti a más vallásúak érzékenységét. Az oxfordi döntés ellen még a muszlimok és zsidók is tiltakoznak, elismerve, hogy karácsony ünnepe különleges ünnep, a keresztények joggal érezhetik megbántva magukat, s az ünnep része a brit identitásnak is. Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke szerint ez a törekvés egyenesen arra irányul, hogy az emberek elveszítsék identitásukat, történelmüket.

   A vallási jelképek közötti vita és vetélkedés régi dolog, akár a "felvilágosult" ateizmus és a marxizmus támadásai, de a jelenlegi globális stratégia a vallásellenességnek, a szekularizációnak egy egészen új és nehezen kivédhető formája. Nem azt mondja, hogy ezentúl betiltjuk a karácsonyt, ahogyan ezt a Szovjetunióban meg is  tették és Rákosiék idején Magyarországon is megkísérelték, hanem "a megbékélés és a párbeszéd jegyében" elfelejtetjük, új nevet adunk neki (ha már muszáj), legyen hát a karácsony a téli fény ünnepe, miként a Mikulásból lett Télapó, sőt Gyed Moroz, vagyis Fagy Apó oroszul. A baloldali diktatúra így ér össze a liberális diktatúrával, a sztálini terror a kirekesztést büntető liberális gondolatrendőrség rémuralmával

   Mert - az érvelés szerint - a karácsony szent ünnepe kirekeszti azokat, akik nem keresztények. Persze nyilvánvaló, hogy hasonló indoklással be lehetne tiltani az összes pártot és szervezetet, sőt a férfiakat és a nőket, mert már puszta megnevezésükkel is kirekesztik egymást. Ez utóbbi sem tréfa: amikor hazánkban bevezették az úgynevezett személyi számot, a jogvédők azonnal felvetették, micsoda dolog az, hogy a férfiak száma 1-gyel, a nőké 2-vel kezdődik, s így mindenki azonnal tudja a szám alapján az illető nemi identitását, mely - ugyebár annyira titkos, mint a vallási hovatartozás.

   Az európai civilizációnak, kultúrának alapvető része a keresztény hagyomány, még azok számára is, akik nem vallják magukat kereszténynek. Nem tud európai emberhez méltó életet élni, aki nem ismeri a Bibliát, aki nem ismeri a keresztény filozófiát, irodalmat, festészetet, zenét, vagyis nem lesz képes betagozódni abba a közösségbe, melynek kenyerét eszi és szokásaihoz alkalmazkodnia kell - vagy kellene.

   Éppen most olvasom, hogy az Európai Unió a munkaerőhiány miatt ötven millió afrikai bevándorlásának megkönnyítését fontolgatja - miközben képtelennek bizonyult az eddigi bevándorlók asszimilációjára, vagy legalább integrációjára. A liberális kapitalizmus pénzügyi, gazdasági érdekei politikai formában jelentkeznek, de nagy annak a veszélye, hogy az Európai Unió ugyanúgy a "népek börtönévé" válik, mint a cári Oroszország, illetve a Szovjetunió. A börtönpszichózist pedig éppen az teremti meg, ha mindenki egyforma (csíkos) ruhát kap, és a rabok csak akkor és úgy ünnepelhetnek, amikor és ahogyan a börtönparancsnokság azt kegyesen engedélyezi.

   A karácsonyt azonban sosem tudják elvenni az emberiségtől, a téli fény ünnepe aljas és gyáva ostobaság. Mi maradunk keresztények. Szentmihályi Szábó Péter.

*

   Vagy itt van egy másik találó és  aktuális írás az "Új ember" 2008. november 30.-i számából: